Filmvilág blog

Női kesztyű (Millió dolláros bébi)

Tévéajánló ma estére

2011. július 02. - filmvilág

Million Dollar Baby - amerikai, 2004. Rendezte: Clint Eastwood. Írta: Paul Haggis. Kép: Tom Stern. Zene: Clint Eastwood. Szereplők: Clint Eastwood, Hilary Swank, Morgan Freeman. 127 perc.
Vetítik: M1 - 21:05


Scorsese Dühöngő bikája mögött Clint Eastwood bölcs és érzelmes bokszfilmje lehet a No.2-es favorit.

A Millió dolláros bébi egyszerre klisékerülő/kliséhasználó bokszfilm és lelki mélydráma, hollywoodi proficucc. Clint Eastwood túl a hetvenen már mindent tud az álomgyári mechanizmusokról, és a boszorkánykonyha körein belül maradva maximálisan és elegánsan ki is használja a történet és a műfaj(ok) adta lehetőségeket.

Frankie Dunn (Clint Eastwood) kiöregedett, keserű és magányos bokszedző, akinek szakmai és magánéleti múltja is bővelkedik kudarccal teli emlékekben. Van egy lelakott edzőterme, ahol szinte rutinból edzi a hozzá beeső bajnok-aspiránsokat, és van egy lánya, akit nem lát soha, mert szakítottak egymással. Az ő edzőtermébe lép be egy nap Maggie Fitzgerald (Hilary Swank), aki civilben harmincon túli felszolgálónő, egyébként pedig bokszoló szeretne lenni. Dunn az ötlettől persze idegrángást kap, de az edzőterem öreg takarítója, Dunn régi haverja és túlélő bokszharcos Eddie Scrap (Morgan Freeman) szimpátiával viseltetik a lány iránt, és titokban támogatja a bokszkarrier ötletét. Az öreg takarító egyébként a film narrátora, és a legszellemesebb és legironikusabb dialógusok állandó résztvevője.

A film első felét Dunn-Fitzgerald egymásra hangolódása és a sportkarrier beiindítása teszi ki – Eastwood a klasszikus hollywoodi karriertörténet-tradíció eszköztárából veszi a hozzávalót: a Rocky- sorozat és más hagyományos öklözőfilmek stiláris és sztoribonyolítási technikái felismerhetőek úgy a bokszjelenetek felépítésében, mint a sportág hagyományos konfliktusainak átemelésében. Amiben a Millió dolláros bébi újat hoz és minőséget teremt, az a hurráoptimizmus helyetti kesernyésebb hangvétel, valamint az alapos, kidolgozott jellemábrázolás (a sztori Jerry Boyd bokszmenedzser novelláin alapul). A film három főszereplőjének több oldalról körüljárt egzisztenciális, morális és lelki állapota a profi forgatókönyvnek, az érzékeny rendezésnek és a színészi játéknak köszönhetően meglepően hiteles, a köztük kialakuló kapcsolati háló és a karakterek jellemfejlődése (főképp Dunn metamorfózisa kérges szívű cinikus vénszivarból érzékeny és odaadó öregemberré) többdimenziósan árnyalt. A film első fele – főképp a színészeknek köszönhetően – néhol a bokszfilmek no. 1-ének, a Dühöngő bikának az összetettségét is eléri, a sportág emberi sorskatalógusának bemutatását ez alkalommal zseniálisan ironikus párbeszédek oldják szórakoztatóvá. A Freeman-Eastwood páros dialógusai, ahogy két ráncos, kirohadt öreg csávó, akik már semmit nem akarnak senkitől, maximum szép lassan átevickélni az elmúlásba, szóval ez a két öreg olyan mély szarkazmussal és szórakoztató cinizmussal teli szövegeket lök az edzőteremről, a lábról lerohadt zoknikról, meg az élet egyéb nagy dolgairól, hogy az bármely megvilágosodott buddhista bölcsnek dicséretére válna. A film címszereplője, Hilary Swank magabiztosan hozza a középkorú, sok mindent megélt felszolgálónőt, akinek az akaraterején és a tehetségén kívül semmije nincs, de ez ugye Hollywoodban (és az amerikai álomban) épp elég kell hogy legyen.


A film második fele letér a klasszikus sportkarrierek optimista vonaláról és átmegy érzelmes melodrámába, persze a műfaji hagyományok vonalát követve. A szokásos, várható rágógumi happy end-eknél viszont nagyságrendekkel keserűbb a végkicsengés. A film melodramatikusabb részében igen sok az Oscar-díjat érő, kevéssé ízléses nagyközeli Hilary Swankről és persze magáról Eastwoodról – szenvednek, könnyeznek, a mély lelki folyamatok Sztanyiszlavszkij-módszeren edzett technikával jelennek meg a vásznon, vagyis sok a kitartott snitt, amiben remeg a szájszél és a horizonton túlra néz a tekintet. Clint Eastwood ízig-vérig hollywoodi filmet készített, annak minden bájával és bajával együtt, de a felhozatalt tekintve, a jellemábrázolás kifinomultságát látva, és a Freeman–Eastwood–Swank trió színészi kvalitásait elismerve bátran kijelenthető, hogy a Millió dolláros bébi garantált minőség.

Kubiszyn Viktor

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr883032320

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása