Filmvilág blog

Evviva il cinema!

Filmforradalom

2010. december 01. - filmvilág

Az oktatási és kutatási támogatások drasztikus csökkentése után most a kultúrán a sor. Mindenekelőtt a filmipar került célkeresztbe. Küzdelem az olasz filmművészetért.


„Ebben az országban óriási félreértések vannak a ’kultúra’ fogalma körül. Míg a kultúra az egész nemzet közös java, a szórakoztatóipar – színház, zene, cirkusz, tánc, film – nem az. Az állam csak a kultúrát köteles finanszírozni, a szórakoztatóipart nem.”
Renato Brunetta közigazgatási és innovációs miniszter

„A kultúra nem ad kenyeret!”
Mikor a több éve tartó súlyos gazdasági válság miatt a Berlusconi-kormány is kurtítani kényszerült a minisztériumok költségvetését, Giulio Tremonti gazdasági miniszter mondta azt a kulturális tárcát irányító Sandro Bondinak, hogy „a legkomolyabb elvonásokra azok a területek számíthatnak, amelyek nem adnak kenyeret”.
Az oktatási és kutatási támogatások drasztikus csökkentése után most a kultúrán a sor.
Mindenekelőtt a filmipar került célkeresztbe. A Szabadság Pártja gubbiói nagygyűlésén Renato Brunetta közigazgatási és innovációs miniszter így szónokolt: „Vannak az olasz kultúrának olyan vadhajtásai, amelyek az adófizetők pénzén élősködve az országot szapulják. Ilyen alakok parádéznak most a Velencei Filmfesztiválon.” Majd a szintén jelen lévő Bondi kollégához fordult: „Nagyon okosan teszed, Sandro, ha elzárod előlük a FUS csapját!” (FUS: a „szórakoztatóipar” produktumainak, vállalkozásainak, intézményeinek, szervezeteinek, rendezvényeinek stb. állami támogatására szolgáló, 1985-től törvényben garantált alap – A ford.) „Noha ezek a paraziták a 30­–40 millió eurós állami támogatásokból egész életükben legfeljebb 3–4 ezret hoznak vissza, szenvedő képpel mégis folyton azt hajtogatják, milyen undorító a mi Itáliánk! Pont ők, akik semmit nem tettek azért, hogy itt bármi jobb legyen!” Az egyetértő tapsvihar után a miniszter újabb rohamra indult „az operaházak parazitái, az énekesek, zenekarok, díszlettervezők” ellen, akik „soha nem kényszerültek megméretni magukat a piacon, hisz’ közpénzekből éltek. Nekik is azt tanácsolom: menjenek dolgozni! Ha hazánkban valami undorító, hát ezek a felfújt hólyagok azok. Közpénz pedig csak annak jár, aki megérdemli!”. (Corriere della Sera, 2009. szeptember 12.)
 
„Követelődzés helyett inkább tanuljanak meg jó filmeket csinálni!”
A kormány a napokban jelentette be, hogy a FUS 2011-re előirányzott összege a 2008-as 450 és a jelenlegi 407 millió euróról 262 millióra csökken. Mindez szinte a teljes kulturális ipart összeomlással, családok százezreit pedig biztos munkanélküliséggel fenyegeti. Ráadásul az adó-visszatérítés eddigi rendszerét is megszüntetik. Vajon megállítható-e még ez a folyamat?

Bondi kultuszminiszter kapcsolata az utóbbi hónapokban mind feszültebbé vált a kulturális élet képviselőivel. Különösen az olasz filmtörvényért és a strukturális átalakulásért küzdő rendezők és forgatókönyvírók 2008-ban létrehozott 100autori (100alkotó) elnevezésű egyesületével kerül gyakran szembe. A mozgalomhoz egyre többen csatlakoznak, nemcsak Rómában, hanem Milánóban, Torinóban, Bolognában, Palermóban is. Ma 380 tagja van, köztük olyan ismert rendezők, mint Ettore Scola, Liliana Cavani, Marco Bellocchio, Michele Placido, Paolo Sorrentino, Ferzan Ozpetek, Cristina Comencini, Daniele Luchetti, Marco Risi. Mikor nemrég Bondi szemére vetették, hogy a kisujját sem mozdítja az olasz filmért, a miniszter nyilvánosan „szerencsétlen flótások gyülekezetének” nevezte őket, majd megjegyezte, hogy „követelődzés helyett inkább tanuljanak meg jó filmeket csinálni”.
A filmesek június 7-én rengeteg embert tudtak mozgósítani a több száz filmgyártó céget, fesztivált, alapítványt, intézményt, köztük a római Centro Sperimentale di Cinematografiát is megszűnéssel fenyegető drámai elvonások hírére. A diákok és tanárok elkeseredetten tüntettek a nagy múltú filmfőiskoláért, s hasonló hangulatban zajlott a Filmes Ház megmentésére összehívott gyűlés is a Villa Borghesében. A római városházán ugyanis döntés született arról, hogy miután 2011 januárjában lejár a művészeti igazgató, Felice Laudadio megbízatása, megvonják az állami támogatást a veszteségesen működő, ám 2004 óta az olasz filmesek és filmbarátok kedvelt találkozóhelyévé vált Casa del Cinemától. A kormány állandó és cinikus támadásainak kitett filmesek nem alaptalanul félnek attól, hogy „otthonukat” a (többi olasz fesztiváltól eltérően) közpénzekben dúskáló Római Filmfesztivál reprezentációs központjává akarják tenni. (forrás)

„Akinek a filmek vége-főcímén szerepel a neve, az mind dolgozik!”
Szinte hihetetlen, hogy a több éve tartó bénultság után az utóbbi hetekben mennyire felgyorsultak az olasz filmélet eseményei. Október 22-én a 100alkotó csoport kezdeményezésére az audiovizuális kultúra négyszáz képviselője elfoglalta a római Filmes Házat, és közös akciótervet dolgozott ki a film- és televíziós ipar védelmére. 25-én az Eliseo Színházban tartott gyűlésen a közel ezer résztvevő jóváhagyta a dokumentumot, majd a mintegy harminc szakmai egyesület jelenlévő képviselői azt a javaslatot is támogatták, hogy a Római Filmfesztivál megnyitóján foglalják el a „vörös szőnyeget”, amit 28-án 2–3 ezren békésen meg is tettek. Az olasz film közismert művészei mellett a technikai munkatársak százai is felvonultak. Akinek a filmek vége-főcímén szerepel a neve, az mind dolgozik! – állt az egyik transzparensen. November 1-jén minden film előtt levetítettek egy rövid „videó-levelet” arról, hogy az olasz film támogatása nem „kidobott pénz”, épp ellenkezőleg, kulturálisan és gazdaságilag egyaránt megtérülő befektetés. A fesztivál ideje alatt a szakma követeléseiről is folyamatosan tájékoztatták a közönséget.
Mindezek eredményeként lassan mind a sajtó hangneme, mind a közvélemény sokat változott. Már nemcsak kiváltságosok és/vagy paraziták bandájaként emlegették a filmeseket, hanem kezdték egy sok ezer embernek munkát adó stratégiai iparág képviselőinek tekinteni őket, akiket a jelenlegi szűklátókörű és ostoba kormány semmibe vesz, megaláz, már-már kriminalizál, pedig csak törvénybe foglalt jogaikért harcolnak, olyan közpénzeket követelve, amelyek adók formájában többszörösen is visszakerülnek az államkasszába. (forrás)

„A kultúra az ország társadalmi és gazdasági fejlődésének a motorja!”
­A Gladiátorok Háza november 6.-i összeomlása Pompeiben újabb felháborodási hullámot váltott ki országszerte. 2010. november 12-én, az egész olasz kultúra létét fenyegető további elvonások elleni tiltakozásul, zárva maradt az itáliai múzeumok, könyvtárak, régészeti gyűjtemények, nemzeti parkok és egyéb kulturális intézmények többsége. „A kultúra nem haszontalan kolonc, hanem az ország társadalmi és gazdasági fejlődésének a motorja!” – állt a szervezők felhívásában.

Az olasz „szórakoztatóipar” eddig legnagyobb megmozdulására 2010. november 22-én került sor: majd’ minden dolgozó, hozzávetőleg 250-300 ezer ember csatlakozott a szakszervezetek általános sztrájkjához. Nem üzemeltek a mozik, elmaradtak a hétfői színházi próbák, koncertek, cirkuszi előadások, leálltak a filmes és tévés forgatások. A szakma némaságát csak Zubin Mehta koncertje törte meg, aki a színházi dolgozók és a zenészek iránti szolidaritása jeléül a genovai Carlo Felice Színház (közeli elbocsátással fenyegetett) zenekarát vezényelte. A filmes tiltakozások központja a római Adriano moziban volt. Az egyik felszólaló hangsúlyozta, hogy „noha rég nem tapasztalt egységben vívjuk ezt a csatát, mégsem gondoljuk, hogy követeléseink fontosabbak az oktatás vagy az egészségügy követeléseinél. Mi csak kéréseink méltányos elbírálásához ragaszkodunk, hiszen a Tremonti- és Brunetta-félék nemcsak a közpénzt vonják meg tőlünk, hanem az olasz kultúrából is száműzni akarnak bennünket, amivel erkölcsi szempontból is mérhetetlen károkat okoznak! Mert ha a fiatalok bizalma megrendül a munkánkban, az a jövőben a pénzhiánynál is veszélyesebb következményekkel járhat”.
Giorgio Napolitano köztársasági elnök, aki ma, november 23-án adta át a film- és színházművészet kiemelkedő alkotóinak munkáját elismerő De Sica-díjakat, beszédében ugyancsak nyíltan és határozottan bírálta a kormány intézkedéseit: „A rendkívül súlyos gazdasági és társadalmi problémákat nem Itália valódi kincsesbányájának a kifosztásával, az egy és oszthatatlan olasz kultúra halálra ítélésével kell megoldani!” – jelentette ki az egybegyűlt illusztris vendégek, köztük Sandro Bondi előtt.
A kultuszminiszter – nyilván a tiltakozások hatására – ugyan ígéretet tett a most már szerinte is „valós problémák” megoldására, de a szakma többet vár puszta ígéreteknél. Folytatják küzdelmüket az olasz filmért. November 24-én Róma, Itália, de az egész filmvilág kulturális öröksége, a Cinecittà feltámasztása érdekében emelték fel szavukat, amelynek legendás stúdiói 1998 óta üresen konganak. (forrás)


Pintér Judit összeállítása és fordítása

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr352486145

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása