Filmvilág blog

Potter és a poézis + az érzéki Machete

Premierek a héten

2010. november 24. - filmvilág

HARRY POTTER ÉS A HALÁL EREKLYÉI1 .rész – Az utolsó Harry Potter-kaland két részre bontva érkezik a mozikba, az első most, a finálé jövő júliusban, mindkettő David Yates rendezésében. J.K. Rowling pénzgyártó epikus sorozatát és az adaptációkat vélhetőleg nem kell senkinek sem bemutatni. A célközönség tudja a dolgát, azaz már az első héten megveszi a jegyet. [előzetes]

ÉRZÉKI CSALÓDÁS – Ritka vendég a mozikban: chilei-francia-portugál koprodukció. Mozaikfilm egy debütáns rendezőtől. Szinopszis: „Egy mérnököt elbocsátanak, és munkanélküli továbbképzésre küldik. Egy áruházi biztonsági őr beleszeret egy gazdag nőbe, aki rendszeresen lop. Egy látását részben visszanyerő férfi úgy érzi, hogy vakon teljesebb volt az élete. Három férfi, három sors és - habár a kezükben lenne az irányítás - egyik sem tud uralkodni az érzelmei felett. Minden valótlannak tűnik, minden csak érzéki csalódás.”
[előzetes]

A Filmvilág kritikusa szerint: Az Érzéki csalódás műfaji besorolása (vígjáték) megtévesztő lehet, ugyanis a számos kacagtató jelenet ellenére alapvetően visszafogott, ám kíméletlen társadalomkritikai dráma. (Zalán Márk kritikája a decemberi Filmvilágban lesz olvasható.)

SZERELMES LETTEM – Olasz romantikus dráma, amelyben az angol Tilda Swinton egy olasz családba beházasodó orosz anyát játszik. A konfliktust az okozza, hogy beleszeret fia barátjába. Mindez Luca Guadagnino (Melissa P. - Minden este 100-szor, kefével) rendezésében. [előzetes]

A Filmvilág kritikusa szerint: A gyönyörű, klasszicizáló stílusban készült, igen mívesen fényképezett Szerelmes lettem nagyvonalú bőséggel idéz Hitchcockot és Pasolinit egyaránt, a formai dagályosság sem képes azonban elfedni, hogy „a császár meztelen”. (Vajda Judit kritikája a decemberi Filmvilágban lesz olvasható.)

MACHETE – Robert Rodriguez saját (a Tarantinóval közösen vitt Grindhouse-projekthez készített) ál-előzetéséből készített nagyjátékfilmet Robert De Niro, Jessica Alba, Steven Seagal, Michelle Rodriguez, Jeff Fahey és persze Danny Trejo főszereplésével. Bónusz: két rövid jelenetben Antal Nimród is feltűnik. Érdekesség: a Grindhouse-álelőzetesek közül a Hobo with a Shotgunból és a Thanksgivingből is film lesz (sőt, az előbbi már el is készült).
[előzetes]

 

A Filmvilág kritikusa szerint: A Machete beváltja, amit az ál- és a valódi előzetes beígért – bűnös élvezeteket helyezve kilátásba –, de szerencsére Rodriguez is tisztában van vele, hogy nyolc évvel a Kill Bill és hárommal a Terrorbolygó után egy önmagába zárt, súlytalan hommage-gyűjtemény – legyen ez bármilyen virtuózan megvalósított – túl sok újdonsággal és izgalommal már nem kecsegtet. (Baski Sándor kritikája a decemberi Filmvilágban lesz olvasható.)


A hét bemutatója: POÉZIS – MÉGIS SZÉP AZ ÉLET 

Hosszabb szünet után ismét koreai film a magyar mozikban, méghozzá szinkronizált verzióban. A változatosság kedvéért ezúttal nem Kim Ki-duk, hanem a nálunk szinte ismeretlen, kevésbé termékeny Lee Chang-dong (Oázis, Mentolos cukorka, Titkos napfény) friss drámájára esett a választás, amely idén Cannes-ban a legjobb forgatókönyv díját nyerte el. A történet középpontjában egy Alzheimer-kórral küzdő nagymama áll, aki, miközben unokája lelkiismeretét próbálja felébreszteni (a fiú, öt társával együtt, megerőszakolt egy lányt) beiratkozik egy versíró tanfolyamra.

A Filmvilág kritikusa szerint: A Poézis lassú, nyugodt, csendes film, akár a folyó, mely a békés, bukolikus koreai tájban ereszkedik a tenger felé a kezdő snitteken. Lee Chang-dong híve ugyan a puritán stílnek, de sem az unalomnak, sem a giccsnek nem barátja, egyszerűnek látszó filmjeiben, mindig nagyfeszültség szikrázik. (Schubert Gusztáv kritikája az októberi Filmvilágban olvasható.)




 


Shi – koreai, 2010. Rendezte és írta: Lee Chang-dong. Kép: Kim Hyun Seok. Szereplők: Yoon Jeong-hee (Mija), Lee Da-wit (Jongwook), Ahn Nae-sang (Kibum apja), Kim Hira (M. Kang). Forgalmazó: Mokép. Feliratos. 139 perc.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr212468503

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

algi 2010.11.24. 12:32:01

Ha Rodriguez ennyire tisztában van vele, akkor miért nem csinált egy rendes filmet, ami egyben van? A csaj kvázi véletlenül pottyan bele az apáca ruhába. Vagy amikor a mexikóiak felemelik a machetéiket, az mennyire erőltetett volt már? Véletlenszerű lavírozás volt, hogy érintsék a trailer minél több jelenetét. Ami Rodrigueznél azért plusz gáz, mert ő képes olyan jeleneteket tenni egy trailerbe, ami nincs is a filmben - akkor itt miért volt muszáj emiatt elcseszni az egészet?

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.11.24. 12:44:40

@algi: Azért, hogy legyen mit kérdezned...:D

Baski Sándor · http://filmvilag.blog.hu 2010.11.24. 13:13:06

@algi: Miért cseszte volna el? Muszáj volt beletennie azokat a beállításokat és poénokat, amik az (ál-)előzetesben benne voltak, de megoldotta, hogy ne csak ezekről szóljon az egész film.

algi 2010.11.24. 14:34:36

@efes: Valaki meg egy szónoki kérdésre is válaszol. :P

SPOILER KEZDETE

@[bs]: Muszáj volt? Ahogy pl. a Predatorsba is muszáj lett volna berakni azt a jelenetet, amikor egy csomó lézerpötty jelenik meg Adrian Brody-n? Egyáltalán nem volt muszáj semmi. Senki se lett volna dühös, ha inkább a trailer feelingjét kapja el a film. A trailer pedig feszes akciót ígért, amilyen a film precreditjében volt, és nem azt az elnyújtott dagonyázást, ami a film többi részében. (Komolyan mondom: ennyi unalmas beszélgetést nem vártam.)

Oké, sikerült besuvasztania a bevándorlás témát. De a sztorin eluralkodott az az erőlködés, hogy bekerüljenek a trailer jelenetei, meg hogy minél több nagy karakter/sztoriszál kerüljön be (kormányzóválasztás, határvadászok, Hálózat, drogkartell stb.).

Az egyik példát már az első kommentemben is írtam: a fegyveres apáca karaktere. Ez egy nagyon erős kép, hogy egy apáca fegyvert fog bosszúszomjasan villogó tekintettel. Csakhogy a filmből kiderül, hogy ez nem apáca, nem is szándékosan vett fel apáca ruhát (mondjuk álcázásként), csak azért van rajta, mert véletlenül az volt kéznél. (Ennyi erővel véletlenül is belepottyanhatott volna.)

Vagy ott van a motorra szerelt gépfegyver esete. Előtte még egy műhelybe is mennek, de mégsem ott alakítják át a motort. Nincs is szükség erre a mutatványra, hanem a nagy csatában - amibe minden belefér, úgyhogy tök mindegy mi történik - fogja, minden előzmény nélkül rárakja a gépfegyvert, és minden ok nélkül ugrat egyet. Nem az van, hogy nagy szarban lett volna - ahogy a trailer sugallta -, amiből kivágta magát.

Vagy ott van a jelenet, amikor mindenki felemeli a machetéjét/kését/stb. Ezt gyakorlatilag bármikor meg lehetett volna csinálni, amikor Machete a sereg élén áll, szónokol stb. Erre mikorra kerül be ez a jelenet? Miután nyertek, amikor már nem számít semmit. És hogyan? Úgy, hogy semmiféle szerepe nincsen. Enélkül is ugyanúgy megvan a teljesség érzete, ez csak fölöslegesen került be. (Machetének külön fel is kell állnia a magaslatra csak azért, mert látta a trailert, és tudta, hogy ez a jelenet még hiányzik - komolyan nem bírt volna el ez a film egy jumpcutot arra, hogy már odafent áll?) Pedig korábban volt egy jelenet, amikor a mexikóiakat fel kellett lelkesíteni. Akkor miért nem tudták használni?

Persze voltak még egyéb jelenetek, de olyan sok szál volt egyszerre, hogy nem volt idő a kidolgozásukra. Steven Seagal karakterét sajnálom a legjobban, aki a precredit alapján egy félelmetes figura, de később a filmben csak egy öreg, hájas, fáradt, üresen fenyegetőző kis senki – gondolom nagyjából az, aki Seagal lett mára.
De Niro pedig a film nagy részében csak közszerepléseivel jelenik meg, aztán a film végén hirtelen egy karakter lesz belőle. (Az mennyire erőltetett már, hogy miután meghal még feltámad csak azért, hogy ironikusabb módon is meghallhasson? Ilyet kb. a mai szaritikus rajzfilmekben látni. Ezzel gyakorlatilag a kiscsaj bosszúja is megsemmisül, mert nem sikerült megölnie őt, miközben az ilyen filmekből tudjuk, hogy éppen maga a bosszúálló szokta elintézni, hogy ironikus halált haljon a gonosz. Ráadásul az a csaj mióta bánik ilyen jól a fegyverekkel?)

Egyszerűen nem tudtam elhinni film közben, hogy az a sok véletlenszerű esemény mind bekövetkezik. A Kill Billnél el tudtam hinni a legnagyobb túlzásokat is, mert minden logikusan egyben volt (még az antológia jellegű felépítésével együtt is). Itt az egész olyan volt, mintha GTA-t játszanék. A főhős regaál a történtekre, lehetőleg minél menőbb módon, de nem kérdőjelezem meg, hogy mi miért történik (nyilván véletlenszerű, hogy mikor jön szembe krisnás, mikor meg prosti).

Egy filmben ez nem működik. Egy filmben okának kell lennie, ha egy szereplő apácának van öltözve. Olyan nincs, hogy véletlenül jelenik meg egy apáca. Ahogyan olyan sincs, hogy a két csaj véletlenül épp egy szexjátékba kezdenek bele, miközben addig ki se derült, hogy az anyuka is benne van a dologban - arra meg csak utalva volt, hogy a lány ilyen. Komolyan: vagy legyen az apuka perverz pedofil, vagy legyen a lánya egy szexéhes kurva, de ne legyen _véletlenségből_ egyszerre igaz mind a kettő, mert azt már nem hiszem el (még azt is elhittem volna, ha az egyik oka a másiknak, de erről szó se volt).

A két női főszereplő teljesen összetéveszthető volt, és szerintem ez nem az én szexizmusonak/rasszizmusomnak köszönhető, hanem annak, hogy nem volt markánsan eltérő karakterük - pedig ez egy amolyan képregényszerű film lett volna 2 dimenziós karakterekkel, ahol egyszerű lett volna megkülönböztetni, ha az egyik mondjuk szende, a másik meg vagány. De nem: két erős, független, mexikói nő, akik jól bánnak a fegyverrel.

Az a két humoros figura, akik a Hálózathoz tartoztak, csak a film közepén bukkantak fel, a Hálózat központjaként szolgáló garázsban, addig szó se volt arról, hogy ők egyáltalán léteznek.

Még annyi minden lenne, ha több részletre emlékeznék a filmből. Egyszerűen alig volt egy-két dolog a helyén, minden csak úgy oda volt csapva a vászonra, ahogy egy konyhás néni csapdossa a tányérra a moslékot. Mintha kockával dobnák ki, hogy mi következzen.

Szerintem egyébként az is nagyon jellemző, hogy a legviccesebb (amin leginkább nevettek a vetítésen), az Antal Nimród cameója volt az egész filmben.

Nekem ez a véleményem. Bocs, ha sarkosan fogalmaztam, de szerintem Rodriguez csúnyán alulmúlta a saját képességeit.

SPOILER VÉGE

Baski Sándor · http://filmvilag.blog.hu 2010.11.24. 17:29:41

@algi: Olyan dolgokat kérsz számon a filmen, amiket RR soha nem is vállalt. Nem csak most nem, de a korábbi filmjeiben sem.

A trailerből visszaköszönő grindhouse-elemek valóban jelzésértékűek, csak 1-1 pillanatra idézik meg az adott műfajt (pl. a nunsploitation-t), de ebben semmi újdonság, erre épült a Kill Bill és a Grindhouse-projekt is. Játék az egész, felesleges ugyanolyan komolyan venni, mint egy "igazi" műfaji filmet. Mellesleg, ha RR mindent megmagyarázott volna a te igényeid szerint, akkor megdöntötte volna a Sátántangó játékidő-rekordját. :)

(Önreklám: bővebben a decemberi Filmvilágban írok a témáról.)

algi 2010.11.24. 18:24:04

@[bs]: De nekem épp az volt a problémám, hogy azért lett körülményes a film, mert mindent meg akart magyarázni, hogy ez ezért történt, az meg azért. Ehelyett szimplán kihagyhatta volna a béna magyarázó jeleneteket és a pofánkba tolhatta volna a király jeleneteket.

A vesszőparipámnál maradva: ha nemes egyszerűséggel kihagyják az egész "elviszem a két nőt a templomba, hogy az egyik belebotoljon véletlenül egy apácaruhába" sztorit, és ehelyett egyszercsak megjelenik a csaj apácaként (mondjuk a pap oldalán) bosszút állni, azt beszopom, és a fejemben kitalálok valamit, hogy miért lett apáca. (ahogyan Tarantinónál is beszoptam, hogy a zsidó lányból mozis lett).

De azt nem, hogy erőltetetten megmagyarázza, mert szerinte annyira fontos a folytonosság egy ilyen filmben. Nem, nem az. Ő is tudja, hiszen még szórakozott is ezzel a Grindhouse-ban, hogy az ágyjelenet után egy vágással a lángoló házban voltunk. Miért kellett mégis ennyire a folytonosság bűvöletébe esni ebben a filmben? Ez itt a problémám.

Orosdy Dániel · http://danielorosdy.blog.hu/ 2010.11.29. 17:15:30

Nem állítom, hogy mindenben egyetértek algival, de 1-2 megjegyzésében tagadhatatlanul van valami. A legnagyobb baki a Machetével kapcsolatban, hogy nem pörög. A régi exploitation mozik jelentős része ezer sebből vérzik, de azt nem enged(het)ték meg maguknak, hogy "leüljenek". Ha 70 perc, hát 70 perc, de az pörög. Valamikor ezt tudta RR is, de a Machete alapján úgy tűnik, kezd feledékeny lenni. És akkor a többi hibába bele se mentünk. Nem sokat ígér a film, de még azt se tudja teljesíteni, sajnos.
süti beállítások módosítása