Filmvilág blog


Együtt sírunk, együtt nevetünk

III. Budapesti Zsidó Filmfesztivál

2014. november 27. - Bilsiczky Balázs

Néhány nappal a harmadik alkalommal megrendezett Budapesti Zsidó Filmfesztivált záró vetítés után tényként közölhetjük, hogy a nézők (ezzel összefüggésben pedig a program összeállítói) jóval az átlagon felül teljesítettek. A négy napon át tartó ZsiFi-n bemutatott filmek…

Tovább

CineFest – A méltó finálé

Világvége, avagy támad az Unio!

A 10. Jameson CineFest utolsó hétvégéjére marad a Fesztivál legnépszerűbb filmje, Edgar Wright és Simon Pegg komédiája, de a zsűri által a legjobbnak választott német drámát is megnézhettük. Tore tánca (Katrin Gebbe, 2013) Elég a Kékfény egy tetszőleges adását megnézni,…

Tovább

CineFest – 8. nap

Az eklektika napja

A hétvégi üzemmódba kapcsolt Fesztiválon láthattunk tinédzserkomédiát, felidéződtek az 50-es évek beatkorszakának kezdetei, képbe került az eutanázia kérdése, és végül megnézhettük a Hajrá boldogság! amerikai verzióját Wes Anderson alkotótársának rendezésében. A…

Tovább

CineFest – 7. nap

A Jameson CineFest 7. napján mindössze két nagyjátékfilmet vetítettek, ennek a két produkciónak viszont ott a helyük a Fesztivál legjobbjai közt. A skót Paul Wright drámája kapcsán kiderült, miért nem szabad idő előtt kisétálni a vetítésről, a Fél Nelson alkotóinak 35mm-re…

Tovább

CineFest – A formabontás ideje

6. nap

A CineFest hatodik napja a formabontó, meghökkentő filmekről szólt. Akadt a kínálatban áldokumentarista tévéjáték a náci sereg dezertőrjeiről, láthattuk az amerikai Délt elvadult gyerekek szemén át, és a Fesztivál legbizarrabb alkotásában színre lépett Alain Delon fia, és a…

Tovább

CineFest – 5. nap

Macsók, anarchisták, rockerek

A CineFest 5. napján kiégett ex-rockerek, a barátságon túllépő lengyel macsók, a nagyvállalatok vezetőire vadászó anarchista öko-terroristák, és a mozi jövőjének nagy kérdései fogadták a látogatókat. Nem unatkoztunk. California Solo (Marshall Lewy, 2012) Az életüket a…

Tovább

CineFest – Szex minden mennyiségben

Az első hétvége

A csütörtök esti megnyitóval elstartolt a jubileumi 10. Jameson CineFest „Magyarország kedvenc nemzetközi filmfesztiválja”. Négy nap után még korai lenne az idei program színvonaláról nyilatkozni, de az biztos, hogy aki korhatáros élvezetekre vágyott, annak eddig nem kellett…

Tovább
süti beállítások módosítása