LAKÁSMESÉK
Van a magyar filmeknek egy jól körülhatárolható csoportja, amelyben a lakás mint helyszín és/vagy problematika különös jelentőségre tesz szert. A legpregnánsabban mindez az ’56-os konszolidációt követően jelentkezett, a hetvenes évekre azonban leáldozott a lakásvígjátékok, és eljött a lakhatásdrámák kora, hogy némi szünet után a 2010-es években átadja a helyét a modern lakásfilmeknek.
Vajda Judit: Lakásom és egyéb bánatfajták (Kortárs lakásfilmek)
Rudas Dorka: Itt nem érzem magam otthon (Reisz Gábor: Földszint)
Gelencsér Gábor: Dolce città (Herskó 100)
TAPLÓVÍGJÁTÉKOK
Tóth Csaba: Torrente és az elveszett irónia (Santiago Segura: Torrente 6. – Az elnöki ügy)
Baski Sándor: A péniszek passiója (A Jackass-filmek univerzuma)
Kovács Gellért: Szív az öv alatt (Bobby és Peter Farrelly filmjei)
TRAUMAFILM
A traumafilm több mint esztétikai válasz. Ezek az alkotások nemcsak illusztrálják a traumát, hanem a filmnyelv kameraállásokban és vágástechnikában megjelenő töredezettségével a szereplő pszichés állapotát utánozzák. Átláthatósága és kiszámíthatósága miatt elutasítják a klaszszikus hollywoodi realizmust; ehelyett olyan önreflexív eszközöket és fikciós elemeket használnak, amelyek valamilyen más módon reprezentálják az elmondhatatlant.
Miklós Ádám: Megmutatni a megmutathatatlant (Traumaábrázolás és öngyógyítás)
Havassy Gergely: Sorsod roncsod (Hirokazu Kore-eda: A bárány, amit akarsz)
Buzsik Krisztina: Gyönyörű fájdalom (Traumaábrázolás a kortárs akciófilmekben)


MAGYAR MŰHELY

