Filmvilág blog

Online debütál a restaurált Habfürdő

2021. május 12. - filmvilág

habfurdo.JPG

Online mutatja be a frissen restaurált Habfürdőt a Nemzeti Filmintézet. Két alkalommal láthatja a különleges filmet a közönség az NFI – Filmarchívum Igazgatóság YouTube-csatornáján: az első vetítés a rendező, Kovásznai György születésnapján, május 15-én 19 órakor kezdődik, az ismétlés másnap, 16-án szintén 19 órától lesz. 

Az ACE (Európai Filmarchívumok Egyesülete) által szervezett és a Creative Europe által támogatott A Season of Classics Films elnevezésű nemzetközi projekt keretében mutatja be a Filmintézet a 4K-ban restaurált Habfürdőt. A projekt célja, hogy elősegítse az európai filmművészet gyöngyszemeinek digitális restaurálását, és széleskörű bemutatásukkal felhívja a figyelmet az európai filmarchívumok munkájára.

Az online premiert követően a kultikus film május 27-től a magyarországi mozikba is visszatér a Pannónia Entertainment forgalmazásában. 

Tovább

A Cirko azt üzente, hogy Ideje moziba menni!

cirkofeszt.jpg

A mozik újranyitásának örömére kilenc régóta várt filmet mutat be országszerte a Cirko Film május 27. és 30. között. A filmeket hetekkel (bizonyos esetekben hónapokkal) a mozibemutató előtt, négy napon át láthatja a hazai közönség az Ideje moziba menni! fesztivál keretében. Az újranyitás ünnepén lesznek szórakoztató, ugyanakkor gondolatébresztő filmek, fesztiváldíjas alkotások, európai romantikus vígjátékok és egy bensőséges hangvételű dokumentumfilm is. 

A fesztiválhoz 22 mozi csatlakozott, köztük hat budapesti művészmozi (Cirko-Gejzír, Corvin, Kino, Művész, Puskin, Tabán), valamint 16 vidéki filmszínház. A mozik teljes listája lejjebb található. 

A fesztivál egyik legjobban várt filmje a Szupernóva, az angol Tóvidék lélegzetelállító tájain forgatott érzékeny, megindító romantikus brit dráma Colin Firth és Stanley Tucci főszereplésével. A tavalyi Berlinale válogatásából érkezik a mozikba a megtörtént esetet feldolgozó, egy holokauszttúlélő különleges történetét bemutató Perzsa nyelvleckék és a 21. század kihívásaira – internetes zaklatás, közösségi média, reklámpszichológia – érzékenyen és abszurd humorral reagáló francia film, az Előzmények törlése.  Az egyedi hangú lengyel alkotó, Małgorzata Szumowska (Az Ő nevében, Test) új filmje, a Soha többé nem fog havazni a velencei filmfesztivál versenyprogramjában mutatkozott be: a misztikus történetben különös, karizmatikus gyógyító bukkan fel egy gazdag lakóparkban, és felbolygatja az ott élők unalmas, szorongással teli világát.  

Tovább

Nagy költségvetésű huszáros kalandfilm készül

huszarok.jpg

A Nemzeti Filmintézet Filmszakmai Döntőbizottsága 1,6 milliárd forint gyártási támogatást szavazott meg a HADIK címmel készülő 1757-ben játszódó nagyszabású mozifilmnek, mely felidézi a magyar huszár virtust és Hadik András páratlanul merész katonai bravúrját, mely során maroknyi csapatával megsarcolta Berlint.

„Emléket állítani a magyar huszár virtusnak és természetesen Hadik András katonai bravúrjának. A virtusnak, amelyben a kalandra vágyó merészséget az erkölcsi tartás ötvözte nemessé. Ez volt a magyar huszár! Ez különböztette meg minden más katonától már a kezdetektől fogva és ez maradt a jellemzője évszázadokon keresztül. Olyan történelmi kalandfilmet szeretnénk készíteni a Hadikból, amelynek főhősét két erő kormányozza: a bátorság és a becsület. Sodró lendületű képekből áll össze a történet, a film ritmusát tekintve az egész egy hihetetlen vágta lesz. A történet alig hagy egy szusszanásnyi időt a szerelem, család, barátság, kötelesség és árulás érzelmes epizódjainak, aztán újra, mint a forgószél, tovább ragadja hőseit és a nézőt.” – összegzik vállalásukat a Hadik alkotói. 

Tovább

Amikor Anthony Hopkins és Mads Mikkelsen mesterkurzust tart

riders_of_just.png

Új adásunkban összegezzük röviden az Oscart, kielemezzük a filmet, amelyért Anthony Hopkins megkapta a szobrot, felháborodunk a legjobb rövidfilmen és a Mortal Kombaton, és jól megdicsérjük Bob Odenkirk és Mads Mikkelsen új filmjeit. Kiderül továbbá, hogy:

  • Milyen az üzbég Cinema Paradiso,
  • lehet-e thrillert forgatni a demenciáról,
  • mi a baj a Nagy-Magyarország alakú vértócsával,
  • kell-e a dráma egy gerinckitépős filmbe,
  • kit akar összeverni egy könyvelő a buszon,
  • mennyire jó színész Mads Mikkelsen,
  • és mit fogunk elsőként megnézni az újranyíló mozikban?

Az adásban kielemeztük még A Sólyom és a Tél Katonája sorozatot is, de végül kivágtuk ezt a részt, hogy két óra alatt tartsuk a játékidőt. Helyette a Filmvilág Patreon-oldalára tettük fel.

Tovább

Forog az Erőss Zsolt özvegyéről szóló film

mem1_werk_hekliandrea.jpg

Április végén elindult Csoma Sándor Sterczer Hildáról szóló, Magasságok és mélységek munkacímű filmjének forgatása. A Nemzeti Filmintézet Inkubátor Programjának támogatásával készülő alkotás főszerepeiben Pál Emőke és Trill Zsolt lesz látható. 

A Casting című rendezéséért a Magyar Filmkritikusok és a Magyar Filmakadémia által is az év legjobb rövidfilmje címével elismert, Sára Sándor-díjas Csoma Sándor a Nemzeti Filmintézet Inkubátor Programjában készíti első mozifilmjét. A Magasságok és mélységek munkacímmel készülő alkotás megtörtént eseményeket dolgoz fel: bizonyára sokan emlékeznek rá, amikor Erőss Zsolt hegymászó eltűnt, és feleségére, Sterczer Hildára irányult a figyelem. Az alkotás a két kisgyerekkel magára maradt özvegy gyászfeldolgozási folyamatát és a házaspár különleges kapcsolatát mutatja be emlékképek formájában. 

Tovább

Nézz bele az Édenbe!

eden_still_00086454.jpg

Május 27-én kerül mozikba a Friss levegő és a Pál Adrienn rendezőjének, Kocsis Ágnesnek az új filmje. Az Éden már 2018 nyarán leforgott, világpremierje pedig tavaly volt a Rotterdam Nemzetközi Filmfesztiválon, de több mint egy évet kellett várni rá, hogy a nézők végre nagyvásznon láthassák a filmet.

A magyar-román-belga koprodukcióban készült mű különös szerelmi történet, amelynek főszereplője egy harmincas évei végén járó nő, aki mindenre allergiás, ami a modern világgal jár, ezért teljes elszigeteltségben él. Környezetével nem érintkezhet, akár a legapróbb figyelmetlenség is a halálát okozhatja. Kizárólag öccsével és a rajta állandóan kísérletező orvosokkal van kapcsolata. Egy napon pszichiáter érkezik, hogy kiderítse, Éva betegsége valódi vagy csak a képzeletének szüleménye.

Tovább

Melyik volt a legjobb magyar trailer 2020-ban?

arany_blende_di_j.JPG

Idén második alkalommal indul el az Arany Blende, amely a legjobb magyar filmelőzetest keresi. A tavalyi évhez hasonlóan most is rövidfilm-, kisjátékfilm-trailert, egészestés vagy tévéfilm-trailert lehet nevezni. Az idei újdonság, hogy magyar televíziós sorozat előzetese is nevezhető. 

A nevezés feltétele mindössze az, hogy az adott magyar filmet vagy sorozatot 2020. január 1. és december 31. között mutatták be nyilvánosan. A film lehet bármilyen műfajú, hosszúságú, nevezni a hivatalos előzetest kell, mert a szervezők arra kíváncsiak, ki hogyan próbálta elérni a megcélzott nézőit tavaly. 

Tovább
süti beállítások módosítása