Filmvilág blog

#193 - A kegyelem, Anya, Ha tudnék, beléd rúgnék, Mambo Maternica

2026. február 27. - filmvilág

  Új tematikus adásunkat Paolo Sorrentino jövő héten mozikba kerülő filmjével (A kegyelem) indítjuk, amelyben Toni Sevillo alakít a gránitszilárdságú törvényekben rendíthetetlenül hívő köztársasági elnököt, majd három "anyafilm" következik: egy magyar (Mambo Maternica), egy amerikai független (Ha…

Tovább

Villáminterjú Holtai Gáborral, az Itt érzem magam otthon rendezőjével

Már mozikban Holtai Gábor első filmje, amelyet az első hétvégén több mint 30 ezren láttak a magyar mozikban.  A közvetlen állami támogatás nélkül, független összefogásból és finanszírozásból készült Itt érzem magam otthon pszichothrillerként indul, főhősét, Ritát (Lovas Rozi) egyik napról a másikra…

Tovább

Cannes-i filmekkel és Enyedi-maratonnal jön a 16. Frankofón Filmnapokon

Március 4-14. között rendezik meg a 16. Frankofón Filmnapokat, ahol idén kiemelt hangsúlyt kapnak a női rendezők alkotásai. Az esemény fő védnöke ezért a francia kultúrához több szálon is kötődő Enyedi Ildikó lesz, akinek három filmje is szerepel majd a kínálatban. Összesen kilenc női rendező…

Tovább

Kistotál: Eljátszhatná-e Polgár Juditot Zendaya?

Hírmagyarázó magazinműsorunk legutóbbi adásában többek közt az Odüsszeia színvak castingjáról, az új Beatles-filmekről és a magyar filmkritikusok díjáról beszélgettünk. (Az adás eredetileg február 9-én került fel a támogatói oldalunkra, így bizonyos részei, például a vetítésajánló, már csak…

Tovább

Szeleczki Rozália a Cirko-Gejzírről

CINEMA PARADISO

A Filmvilág folyóirat Cinema Paradiso rovatában filmesek mesélnek életük meghatározó mozijáról, és az ott átélt élményekről. A lapban megjelenő szövegek később ide, a blogra is felkerülnek Egyetlenegyszer voltam a nagymamámmal moziban, de azt a meghatározó élményt biztos, hogy sosem felejtem. „Ó,…

Tovább

#192 - Marty Supreme, Nincs más választás, A csonttemplom

Új adásunkban az egyik idei Oscar-esélyes filmet (Marty Supreme) tárgyaljuk ki részletesen a mozikban méltatlanul megbukó 28 évvel később - A csonttemplom mellett. Plusz meghallgatható az a kibeszélő is Park Chan-wook új filmjéről (Nincs más választás), amit még decemberben vettünk fel a Corvin mozi…

Tovább

Szász Attila a szolnoki Vörös Csillag Moziról

CINEMA PARADISO

A Filmvilág folyóirat Cinema Paradiso rovatában filmesek mesélnek életük meghatározó mozijáról, és az ott átélt élményekről. A lapban megjelenő szövegek később ide, a blogra is felkerülnek. Sokszor – mint jelen esetben is – kibővített verzióban. Sokszor kérdezik, mikor dőlt el nálam, hogy…

Tovább
süti beállítások módosítása