Filmvilág blog

A körülményekhez képest sikeres volt a Mozinet Filmnapok

2020. október 26. - filmvilág

sweat.jpeg

Október 22. és 25. között 15 városban rendezték meg a X. Mozinet Filmnapokat. Ezúttal is a legnagyobb nemzetközi filmfesztiválok – Sundance, Velence, Berlin és Cannes – címeiből állt össze a program. Idén összesen 3.062-en vettek részt a vetítéseken. Böszörményi Gábor, a Mozinet vezetője így értékelte az eredményeket: „Március óta bizonytalan volt, hogy meg tudjuk-e szervezni a 10. Filmnapokat, nem tudhattuk, hogy a vírushelyzet engedi-e, nyitva lesznek-e a mozik. Utólag nagyon örülünk, hogy bele mertünk vágni, mert a moziknak most óriási szükségük van filmekre, rendezvényekre, nézőkre”.

Böszörményi kiemelte, hogy „a nézőktől rengeteg jó visszajelzést kaptunk, sokaknak nagyon hiányzott már a moziélmény. A legfontosabb természetesen a nézők biztonsága, és úgy láttuk, hogy a vetítéseken mindenki példásan betartotta az előírásokat, nem éreztünk feszültséget a kötelező maszkviselés miatt sem. A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával országos kampányt tudtunk szervezni, 15 városban vetítettük egyszerre a filmeket, mindenhol a helyi közönségre szabtuk a promóciót. Ennek is köszönhető, hogy csupán 30%-ot esett a nézőszám a tavalyi évhez képest, miközben jóval nagyobb az általános visszaesés a mozikban.” 

A Berlini Filmfesztiválról négy film érkezett a X. Mozinet Filmnapokra: a magyar közönség láthatta a filmtörténet talán legambiciózusabb művészeti projektjének első darabját, az Ezüst Medve-díjas DAU. Natasa című orosz alkotást, Burhan Qurbani rendező feszes tempójú, mai társadalmi kérdéseket feszegető Berlin, Alexanderplatz történetét, Agnieszka Holland Sarlatán című alkotását és a Oscar-díjas Joaquin Phoenix produceri felügyelete alatt készült Gunda című filmet. 

Az idén minden tekintetben rendhagyó Cannes-ból két film érkezett. A beszéd az év francia vígjátékmeglepetése, a Sweat pedig letaglózó betekintés egy influenszer életébe. 

A 77. Velencei Filmfesztiválon debütált Shannon Murphy bemutatkozó rendezése, az Amíg tart a nyár is a program része volt, a négy Oscar-díjra jelölt A messzi dél vadjai rendezőjének, Benh Zeitlin új filmje, a Wendy pedig a Sundance-ről érkezett a X. Mozinet Filmnapokra.

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr9916259080

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása