Filmvilág blog

Így forgott Sam Levinson és Rév Marcell Covid-kompatibilis filmje

2020. július 09. - filmvilág

rev_marcival_zendaya.jpg

Sam Levinson és Rév Marcell „titokban”, június 17 és július 2 között leforgatott egy filmet Zendaya (Euphoria) és John David Washington (Tenet) főszereplésével. A címe Malcolm & Marie, a sztoriról még nem tudni semmit, de állítólag a Házassági történetre hasonlít, és valamilyen formában reagál a járványhelyzetre, és azokra a szociális ügyekre, amelyek most előtérbe kerültek.

A projektet Levinson, a felesége, Ashley Levinson, Washington, Zendaya és Kevin Turen producer saját zsebből finanszírozzák. Zendaya, Levinson és Rév Marcell egyébként az Euphoria 2. évadán dolgoztak közösen, amikor március 16-án, a járvány miatt le kellett fújni a forgatást.

A Malcolm & Marie érdekessége, hogy a forgatás már az új Covid-19-es irányelvek mentén zajlott, vagyis a stáb tagjainak a munka felvétele előtt két hétig izolálniuk kellett magukat, és később is ügyeltek a szociális távolságtartásra, a színészek pl. egy parkolóban próbáltak. A forgatás alatt senki sem hagyhatta el, vagy léphetett be a helyszínre. (A film egyetlen épületben játszódik.) A stáb tagjai maszkot viseltek, és csak a kijelölt helyeken fogyaszthatták az előre csomagolt ételt és a palackozott vizet. Volt egy szakács is, aki velük együtt vonult karanténba. Egyszerre csak 12-en tartózkodhattak a forgatás helyszínén, és érkezéskor, illetve távozáskor is testhőmérséklet-ellenőrzést végeztek. A színészek saját magukat „öltöztették”, és a mikrofonjaikról is nekik kellett gondoskodniuk. Két felvétel közt elkülönítve várakoztak, a forgatás helyszíne és karanténszállásuk közt pedig külön autókban fuvarozták őket, de mindig ugyanazokkal a sofőrökkel.

caterpillar.JPG
A forgatási helyszín

A helyszín előkészítésén dolgozó technikai személyzet egy másik csoportban volt elkülönítve, de őket is rendszeresen tesztelték. (A teljes Covid-szabályzat a Deadline oldalán böngészhető.)

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr1715990668

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2020.07.10. 06:42:11

CGI a megoldás!
süti beállítások módosítása