Filmvilág blog

Itt a 8. Friss Hús programja

2020. február 20. - filmvilág

berenyi_andor_vasarnap.jpg

Animációs sci-fi, Verzió-díjas dokumentumfilm, társadalmi és történelmi dráma, lélektani thriller: teljes a Friss Hús rövidfilmfesztivál magyar válogatásának programja 

Március 23. és 29. között rendezik meg, immár 8. alkalommal a Friss Hús Budapest nemzetközi rövidfilmfesztivált a budapesti Toldi moziban.  

A beválogatott filmek listáját a Friss Hús weboldalán lehet megnézni. A magyar programba összesen 28 filmet válogattak be, köztük 12 női rendező alkotását. Két rendező kétszeresen is szerepel az idei fesztiválon: Rudolf Olivér és Török Marcell is 2-2 filmmel lesz jelen a Friss Húson, ahol többek között a többszörösen díjnyertes Dombrovszky Linda, illetve a korábbi Friss Hús-díjazott Szilágyi Fanni új filmje is bemutatkozik. Bartha Máté Szél viszi című diplomafilmje már látható volt a Verzió fesztiválon, itt a diák- és elsőfilmes versenyprogramban debütált, és lett a kategória legjobbja. 

Az Akik maradtak sztárja, Szőke Abigél két kisfilmben is látható lesz (Vakáció, Reggelim a vacsorád). Gryllus Dorka, Nagy Zsolt, Keresztes Tamás, Jordán Adél, Trill Zsolt is megjelenik a nagy vásznon, rövidfilmes szerepben. A Friss Húson korábban a Legjobb Színész díjával kitüntetett Vilmányi Benett a Szabadok című filmmel tér vissza. 

konkol_mate_papp_tamas_vakacio.jpg

A zene több filmben is fontos szerephez jut. A Mónika nem akar a földön járniban egy harmincas transz nő musicalbetétektől sem mentes álomszerű kálváriáját látjuk, míg a Mióta velem jár a nyolcvanas évek underground Budapestjén játszódik, és Tasnádi Bence alakítja benne a fiatal rockzenész apukát. 

Idén összesen 6 animáció lesz a Friss Húson, köztük Andrasev Nadja Szimbiózis című alkotása is: a rendező korábban A nyalintás neszével versenyzett a fesztiválon, a Szimbiózist pedig olyan rangos nemzetközi fesztiválokon mutatták be, mint a Slamdance, az SXSW vagy Annecy.  

Március 29-én, vasárnap osztják ki a díjakat. A magyar versenyprogramban a legjobb élő szereplős rövidfilm, a legjobb animációs rövidfilm, a legígéretesebb 30 év alatti rendező, a legjobb színész és a legjobb színésznő díját ítélik oda, valamint több különdíjat is kiosztanak.  

A szervezők hamarosan bejelentik a fesztivál hagyományos (Queer, Horror) szekciói mellett az idei év újdonságait is. 

Magyar versenyprogram:

A vége (r.: Gyimesi Anna)

Agapé (r.: Beleznai Márk)

Alvások (r.: Ászity Boglárka)

Anja (r.: Baranyi Gábor Benő)

Az ezredes a vörös nőért sír (r.: Nagy V. Gergő)

Családi kör (r.: Török Marcell)

Csillagok, csillagok (r.: Török Marcell)

Fonica M-120 (r.: Rudolf Olivér)

Ha egyszer (r.: Wrochna Marcell)

Halak a hálóban (r.: Nagy Lili)

Helfer (r.: Szöllősi Anna)

Kelet (r.: Dávid Attila)

Menned kell (r.: Szabó Márton István)

Minden este amikor leviszed a szemetet (r.: Rudolf Olivér)

Mióta velem jár (r.: Szeleczki Rozália)

Mónika nem akar a földön járni (r.: Korom Anna)

Orsi és Tenshinhan (r.: Szilágyi Fanni, Szilágyi Gábor)

Pá kis Panelom! (r.: Darabos Éva)

Reggelim a vacsorád (r.: Pantyi Petra)

Szabadok (r.: Bernáth Szilárd)

Szél viszi (r.: Bartha Máté)

Szimbiózis (r.: Andrasev Nadja)

Szökési sebesség (r.: Rebák Tamás)

Szünet (r.: Kölcsey Levente)

Újjászületés (r.: Dombrovszky Linda)

Vakáció (r.: Konkol Máté, Papp Tamás)

Vannak problémáim (r.: Debreczeni Zsuzsanna)

Vasárnap (r.: Berényi Andor)

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr5015483406

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása