Filmvilág blog

Robert Pattinsonnal és Willem Dafoe-val érkezik a 16. CineFest

2019. augusztus 08. - filmvilág

a_vilagitotorony.jpg

Nyilvános a 16. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál programja. A világ majd minden tájáról - Kolumbia, India, Egyesült Királyság, Egyesült Államok, Franciaország, Spanyolország -, összesen 16 versenyfilm érkezik Miskolcra, köztünk az év talán legjobban várt pszichológiai horrorja Robert Pattinson és Willem Dafoe főszereplésével (A világítótorony), egy pszichológiai dráma Tilda Swintonnal (Szuvenír) és lányával, a Csillag születik indiai verziója (Gully Boy) és Tóth Barnabás új filmje (Akik maradtak). 

A teljes versenyprogram:

1., Beats – Lüktetés (r.: Brian Welsh) 101 perc

A film a kilencvenes évek elektronikus zenei világába, az úgy nevezett „rave”-partik kavalkádjába kalauzolja vissza a nézőt, amikor is a konformistább briteknek annyira elegük lett a fiatalok rendszeres „tuc-tuculásából”, hogy 1994-ben még a büntetőtörvénykönyvbe is belevették a monoton lüktetésű zene körüli gyülekezés „bűncselekményét”. Ugyanakkor ez csak a kiindulópontja a filmnek, amely valójában két skót kisvárosi fiatal valószínűtlen barátságának a diadaláról szól, mindenféle sallang nélkül, viszont rengeteg humorral ecsetelve.

 2., A világítótorony (r.: Robert Eggers) 110 perc

Egy tengerbe nyúló kis sziklán lévő világítótoronyba hosszú gyalogút után érkezik szolgálatra két nem túl bizalomgerjesztő fickó: a tapasztalt öreg (Willem Dafoe), és a korábban favágóként dolgozó újonc segédje (Robert Pattinson). A vágyaik, a félelmeik, a szuggesztív környezet és persze a magány egyre nagyobb hatással lesz az elméjükre, mely katartikus módon determinálja a két férfi viszonyát.

 3., A dzsungel kegyelme (r.: Joel Karekezi) 91 perc

Letisztultan egyszerű, személyes hangvételű film két katonáról, akik 1998-ban, a háborús Kongó kellős közepén valahogy elszakadnak az egységüktől. Ahhoz, hogy újra baráti területre érjenek, át kell vágniuk az őserdőn, ami a világ egyik legvadabb helye. Az út során nemcsak a dzsungelt, de önmagukat is le kell győzniük, miközben körülöttük Afrika egyik legvéresebb konfliktusa dúl.

 4., Akik maradtak (r.: Tóth Barnabás) 83 perc

Egy kamaszlány és egy középkorú férfi egymásra találásának megható hangvételű története a második világháború után. Mindketten sokat veszítettek, és mindketten szeretnének új életet kezdeni, miközben körülöttük már a Rákosi-rendszer diktatúrája alakul. Vajon túl lehet-e élni a múlt és a jövő tragédiáit, ha összekapaszkodnak azok, akik még megmaradtak?

 5., Teherán: A szerelem városa (r.: Ali Jaberansari) 102 perc

Mozaikszerű életképek Teheránból, ahol mindenki a szerelmet keresi. A súlyproblémákkal küzdő recepciós kisasszony, az egykori testépítőbajnok és a botcsinálta esküvői zenész, mind a maga módján próbálja megtalálni az Igazit. Kiváló színészekkel előadott tragikomédia remek iráni humorral fűszerezve.

 6., A rendszer  (r.: Rodrigo Sorogoyen) 132 perc

Manuel, egy befolyásos, karizmatikus politikus, akinek nagy esélye van arra, hogy regionális altitkárból végre elnökké léptessék elő. Tökéletes élete – a drága éttermek és luxus yachtok világa – pillanatok alatt összeomlik, amikor súlyos korrupciós botrányba keveredik. Párttársai magára hagyják, ám Manuelt nem olyan fából faragták, hogy egyedül vigye el a balhét. A párt megoldó emberének most saját bőrét kell mentenie, mielőtt a folyton nyomában szaglászó média kitálal. 

7., Kontroll nélkül (r.: Nora Fingscheidt) 118 perc

A szívszorító történet kis hőse a kilencéves Benni. Szeretetéhes, nehezen kezelhető kislány, aki nem találja a helyét a szülő nélkül felnőni kénytelen gyerekek között. Az állami szervezetek és szakemberek tanácstalanul egymás között adogatják őt, agresszív természetével ugyanis folyamatosan veszélyezteti környezetét és saját magát. Pedig a kislány csak egyetlen dolgot szeretne: visszakapni az édesanyját – aki azonban lemondott róla.

8., Gully Boy (r.: Zoya Akhtar ) 153 perc

Lebilincselő coming of age történet Mumbai szegénynegyedéből: sok zenével és érzelemmel telített képsorokban követhetjük nyomon, hogyan lesz Murad Ahmed átlag egyetemistából Gully Boy, a rapper.  A jelenleg leghíresebb bollywoodi rendezőnő, Zoya Akhtar (aki immár nyugati formában filmez), megcsinálta a Csillag születik indiai verzióját, mely szembeállítható bármelyik amerikai szuperprodukcióval.

9., Monos (r.: Alejandro Landes ) 102 perc

Egy távoli hegyvidéken, valahol Latin-Amerikában, egy kamaszokból álló fegyveres különítmény - Rambo, Törpe, Répa, Hosszúláb, Farkas, Lady és Bumbum - azt a parancsot kapja a Szervezettől, hogy egy külföldi túszt (Julianne Nicholson) és egy fejős tehenet tartsanak életben. A frontvonalak gyors mozgása nyomán azonban könnyűnek hitt, paradicsomi küldetésük pokoljárásba fordul. Alejandro Landes (Porfirio, Cocalero) harmadik nagyjátékfilmje a kolumbiai polgárháború borzalmait idézi meg a kamaszok szemszögéből.

 10., Szuvenír (r.: Johanna Hogg ) 120 perc

Julie rendezőnek tanul, mindeközben nyomon követjük szerelmi kapcsolatát egy drogfüggő férfival. A film azt mutatja meg, milyen nehéz együtt élni egy szenvedélybeteg emberrel az egészséges fél nézőpontjából. A Tilda Swinton és lánya, Honor Swinton Byrne főszereplésével készült pszichológiai dráma képekkel mesél a legerősebb érzelmeinkről.

 11., A mennyországnak kell lennie (r.: Elia Suleiman) 97 perc

Elia menekül Palesztinából egy másik hazát keresve, csak hogy azt a Palesztinát találja meg újra, amit a háta mögött hagyott. Az új élet ígérete a vígjátéki hibák sorához vezet: Elia bárhová is utazik Párizstól New Yorkig, valami mindig a hazájára emlékezteti. A többszörös díjnyertes rendező, Elia Suleiman egy komikus identitás-kereső filmet forgatott a hovatartozásról, amelyben felteszi a legfontosabb kérdést: hol van az a hely, amit igazán otthonunknak mondhatunk?

 12., Jeanne (r.: Bruno Dumont) 137 perc

Bruno Dumont, az egyik legfontosabb francia rendező két évvel ezelőtt a CineFesten is bemutatott filmjében (Jeanette: Jeanne d’Arc gyermekkora) metál musical formájában képzelte el az „orléans-i szűz” történetének korai éveit. A Jeanne-ban folytatja az elbeszélést a százéves háború, az egyházi törvényszék és a címszereplő máglyára kerüléssel – immár hagyományos prózai dialógusokkal. Jeanne szerepében ismét Lise Leplat Prudhomme látható, aki csupán tizenegy évesen a filmtörténet egyik legmarkánsabb Szent Johanna alakítását nyújtja.  

13., Saint Frances (r.: Alex Thompson) 106 perc

Az amerikai Brigdet Jones (a főszereplő neve is rímel, mivel Bridget), egy harmincnégy éves nő, aki identitászavarban és kapuzárási pániktól szenved. Sosem akart gyereket, ennek ellenére bébiszitternek áll, és egy apró kislány ébreszti rá, hogy az élet felelős döntések sorozata. A SXSW amerikai fesztivál közönségdíjasa, igazán szívmelengető alkotás. 

14., Féltestvérek (r.: Damjan Kozole) 105 perc

A CineFesten korábban versenyző szlovén Damjan Kozole visszatér a versenybe: a drámai mélységekkel rendelkező komédia egy féltestvér párról szól, két lányról, akik éveken keresztül nem tartották egymással a kapcsolatot, viszont szívből utálja egyik a másikat, ám végül a sors úgy hozza, hogy egy lakásban kell élniük. A testvéri szeretet végül minden konfliktust felülír. 

15., Light from light (r.: Paul Harrill)

Sheila, a szingli anyuka egy autókölcsönzőben dolgozik, de közben időnként paranormális jelenségekre vadászik. Egy nap egy özvegy férfi arra kéri, hogy vizsgálja meg, vajon a felesége szelleme költözött-e be a Tennesee keleti részén álló házukba. Miután egyedül nem boldogul, Sheila segítséget kér a fiától, Owentől és annak osztálytársától, az éles eszű Lucy-tól. Együtt próbálnak a rejtélyes jelenségek végére járni. 

16., Prospect (r.: Zeek Earl, Christopher Caldwell) 100 perc

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr2515001004

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása