Szeptember 1-ig lehet jelentkezni az Inkubátor Programba

2019. augusztus 05. 12:26 - filmvilág

2018_csuja_laszlo_karlovyvary_foto_c_kviff.jpg

A Filmalap ismét, immár 5. alkalommal hirdette meg a pályakezdő rendezők első egészestés mozifilmje elkészítését támogató pályázatát, az Inkubátor Programot, melynek célja a fiatal filmesek innovatív, kísérletező alkotói bemutatkozásának támogatása. Idén már tévés referenciával is lehet jelentkezni és a támogatás összege is nőtt.  

Az Inkubátor Programra továbbra is diplomás, de egészestés mozifilmet még be nem mutatott rendezők jelentkezhetnek, és azok a direktorok is, akik rövidfilmjükkel nemzetközi filmfesztiválokon szerepeltek. Újdonság, hogy mostantól azok az alkotók is jelentkezhetnek, akik országos sugárzású televízióban bemutatott tévéfilm vagy tévésorozat rendezői voltak.

Filmötlettel (treatment) és rövid szinopszissal lehet jelentkezni szeptember 1-ig a Filmalap honlapján közzétett pályázati kiírás szerint. 

A beérkezett pályázatok közül a döntőbe a szakmai előzsűri októberig 10 filmtervet választ ki, melyek pályázati úton részesülnek a Filmalap 2 millió forint értékű forgatókönyv-fejlesztési támogatásban a Filmalap fejlesztői csapatának közreműködésével. Októbertől öt hónap áll majd az alkotók rendelkezésre a forgatókönyvek megírására, majd a döntősök az áprilisi Pitchfórumon mérettetnek meg a szakmai közönség előtt. A felkészülést a Filmalap Fast Forward Programjának workshopjai is segítik. A 10 filmterv közül legfeljebb hármat a zsűri és további kettőt a meghívott szakmai közönség (rendezők, producerek, kritikusok, filmes szakemberek) választ majd ki.

A kiválasztott filmek gyártására pályázati úton a játékfilmeknél 67 millió, a dokumentumfilmeknél 24 millió, az animációs filmeknél pedig 87 millió forintig nyújt támogatást az Inkubátor Program. Az alkotók a filmkészítés során igénybe vehetik a Filmalap szakmai támogatását. 

viragvolgy1.jpg

A 2015-ben életre hívott Inkubátor Program keretében a Filmalap már 19 elsőfilmet támogatott, köztük Szilágyi Zsófia Egy nap című alkotását, melynek világpremierje a cannes-i fesztiválon volt és elnyerte a filmkritikusok nemzetközi szövetsége, a FIPRESCI rangos díját. Csuja László Virágvölgy című road movie-ját többek között a Karlovy Vary filmfesztiválon díjazták. Csuja jelenleg már új filmtervén dolgozik, mely egy testépítőnő története, és nemrég elnyerte vele a Sam Spiegel Film Lab 50 ezer dollár értékű fődíját.

A locarnói premierjét követően világszerte nagy siker volt Zurbó Dorottya Könnyű leckék című dokumentumfilmje egy Magyarországra menekült szomáliai lány hétköznapi küzdelmeiről.

Októbertől lesz látható az első magyar mozifilm kifejezetten a Z generációról, Hartung Attila FOMO című filmje a budapesti éjszakában játszódik. Novemberben indul a mozikban Nagy Zoltán Szép csendben című drámája, mely egy ifjúsági zenekar kulisszái mögé enged bepillantást.

Bakony Alexa Egy fiú címmel készülő dokumentumfilmje elnyerte a Robert Redford által alapított Sundance Intézet támogatását, és ezzel bekerült a legjelentősebb amerikai filmfesztivál, a Sundance látóterébe. Már utómunkában van Grosan Cristina vígjátéka, A legjobb dolgokon bőgni kell, mely fanyar humorral mesél a harmincas nőkről, és meghívást kapott a szarajevói filmfesztivál rangos szakmai fórumára. Hámori Gabriella és Bodolai Balázs főszereplésével nemrég kezdődött a Garázsmenet forgatása, Lőrincz Nándor és Nagy Bálint első mozifilmje egy szexuális bántalmazás felderítésének története lesz, kivételesen a férj szemszögéből.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr8514996038

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.