Már az ukránoknak is van VAN-juk

2019. július 04. 15:25 - Baski Sándor

Karlovy Vary 2019

andriy_lidagovskiy.jpg

Az 54. Karlovy Vary Filmfesztivál versenyprogramjában kivételesen nincs magyar induló, de magyar vonatkozást azért sikerült találnunk – teljesen véletlenül.

Az ukrán My Thoughts are Silent első jelenete 1526-ban, a Magyar Királyság területén játszódik, közvetlenül a mohácsi csata és II. Lajos halála után. A mocsárban két katonának egy vándorárus különleges ereklyét kínál eladásra: a kis Jézus tejfogát. A Kapa-Pepe-féle Jancsó-filmekre hajazó abszurd jelenet, amelyben (kárpátaljai?) magyar színészek szerepelnek, látszólag semmilyen formában nem kapcsolódik ahhoz, ami ezután következik. Ugrunk ugyanis a jelenbe, a 25 éves, Kijevben élő Vadimhoz, aki szabadúszóként zenét és hangokat szerez. (Utóbbit úgy kell elképzelni, hogy egy óriási boom mikrofonnal járja a várost, és felveszi a keresett hangokat, legyen az emberi köhögés, papagájének vagy utcazaj.) Új megbízója egy kanadai játékgyártó cég, amelynek különleges állathangokra van szüksége, közte egy olyan madáréra, amely csak a Kárpátok egy bizonyos részén él. A tét nagy: ha sikerül teljesítenie a feladatot, akkor jó eséllyel kiköltözhet Kanadába, hogy teljes állásban dolgozzon a cégnek.

Vadim elvonatozik Ungvárra, a szülővárosába, innen kiindulva kezdi felfedezni a környéket és begyűjteni az állathangokat, a hétköznapibbaktól a ritkábbak felé haladva. Mivel jogosítványa nincs, egyedül élő, Victoria Beckham-rajongó édesanyja fuvarozza mindenfelé. A nő örül neki, hogy végre több időt tölthet a fiával – még egy közös wellnes-hétvégére is ráveszi –, de közben korholja is, hogy nem él „normális életet”, és nincs rendes munkája vagy családalapítási tervei.

Antonio Lukics rendezése klasszikus első film: szabálytalan, szertelen, tele szellemes és kevésbé frappáns ötletekkel, és a tónusa is ingadozó. Abszurdként indul, felnövéstörténetként folytatódik, a hangbegyűjtési epizódok vígjátéki gegek füzérei, de közben az anya-fiú jelenetekben fajsúlyos témák is felmerülnek. És generációs film is, mert a kallódás és az elvágyódás a központi motívuma; Vadim olyan közegben keresi a helyét, ahonnan látványosan kilóg. Szó szerint is: a kétméteres, vézna Andrej Lidagovszkij a városiak és a falusiak közt is esetlen zsiráfként mozog, az író-rendező pedig még rá is játszik a színész fizikai adottságaira, majdnem minden jelenetben elsüt egy kapcsolódó vizuális geget.

Témái, humora és különc főszereplője miatt (is) nyugodtan nevezhető a film az ukrán Van valami furcsa és megmagyarázhatatlannak – egyedül a szerelmi szál hiányzik belőle (de közben egyáltalán nem hiányzik belőle.) A fiatal rendező valószínűleg látta is Reisz Gábor vígjátékát, mert az egyik geg (a végtelen hosszú kábel követése) gyanúsan ismerős. A film világához passzol ez a poén, úgyhogy a kölcsönzés itt talán bocsánatos bűn, és ki tudja, talán a film többi magyar vonatkozása is afféle elismerő biccentés akart lenni.

dsc_1314.jpg

FRISSÍTÉS:
A második vetítés után sikerült beszélnünk a rendezővel. A magyar nyitójelenetről elmondta, hogy egyrészt olyan nyelvet akart használni, amit a nemzetközi közönség nem ért, másrészt akkoriban a Magyar Királyság része volt az a terület (a mocsár mint helyszín a film jelenben játszódó részében is szerepet kap), így logikus volt a magyar nyelvhasználat. Reisz Gábor VAN-ját állítása szerint nem ismeri. A filmről a vetítés utáni beszélgetésen az is kiderült, hogy a stáb majd' minden tagja elsőfilmes, a történetnek vannak önéletrajzi alapjai, a Vadimot alakító színész pedig a forgatáson gyakorlatilag saját, való életbeli karakterét hozta.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr4014925960

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.