Szenior kalandkomédia nyert a 2. Hypewriteren

2019. június 26. 18:03 - Baski Sándor

hypewriter.jpg

Másodszorra rendezték meg a Hypewritert, a Paprika Studios és az RTL Magyarország nemzetközi televíziós pitchfórumát. Idén több mint 30 országból 160 nevezés érkezett, amelyből az előzsűri ezúttal is 8 filmtervet választott ki. Az alkotók 7 percet kaptak rá, hogy bemutassák a terveiket a zsűrinek és a közönségnek, majd újabb 7 percen át kellett kérdésekre válaszolniuk. A győztes jutalma 10 ezer euró, ebből kell elkészíteni a pilotepizódot, amit valamelyik RTL csatorna bemutat.

Az idei mezőny kellően sokszínű volt, akadt az indulók közt rutinos tévés (Árpa Attila), low budget-filmek rendezője (Martin Csaba), elismert producer és dokumentumfilmes (Osváth Gábor), napi sorozatok storylinere (Szőnyei Dávid, Bendi Balázs), produkciós menedzser (Nagy Levente) és egy török (Selim Sevim), illetve román (Florentina Vidrascu) versenyző is.  

A műfajokat illetően is széles volt a merítés, terroristás thriller, temetkezési dramedy, szenior kalandkomédia családi dráma és romantikus zsarutörténet is akad a tervek közt. Gyorsan kiderült, hogy a pályázók többsége a kábeltévéken és a streamszolgáltatóknál elérhető szériákat veszi mintának, és korhatárosabb témákban, illetve 8 részes évadokban gondolkodik. A zsűri egyik tagja, Stella Litou, a görög Ant1 tévécsatorna vezérigazgatója meg is jegyezte, hogy a kereskedelmi tévék számára messze nem ez a legideálisabb formátum. Egy másik zsűritag, az RTL Hungary vezérigazgató-helyettese, Kolosi Péter az egyik legizgalmasabb pitch-csel érkező Osváth Gábortól kérdezte meg, hogy miért gondolja, hogy a sorozatának kereskedelmi tévén lenne a helye.

dsc_0999.jpg

A Holy Family (Szent Család) valóban inkább a Netflixre vagy az HBO-ra való. Főszereplője egy jobboldali politikus és családja, akik Brüsszelből költöznek vissza Budapestre. A Frank Underwoodra hajazó férfit leginkább csak a hatalom izgatja, felesége depressziós, egyik fia titokban meleg, a másikon stigmák jelennek meg, és apokaliptikus jövővíziók kínozzák.

Nem kevésbé ambiciózus az újvidéki származású Nagy Levente projektje (Border Tales), aki megtörtént eset alapján mutatna be egy magyar-szerb maffiavillongást a Fargo és a Drót stílusában. A zsűri általában a következő évadokkal kapcsolatos tervekre is rákérdezett, Nagynak meg is volt a válasza: a 2. és a 3. évad egy másik szomszédos országban játszódna, hasonlóan valós esetekre alapozva, míg a 4. már Magyarországon, és egy ideköltöző emigráns család életét követhetnénk benne. A projekt, ahogy a zsűri is rámutatott, koprodukcióért kiállt, de megvalósulását a nyelvproblémák is nehezíthetik: az autentikusság érdekében mindenkinek az anyanyelvén illene beszélnie, a kereskedelmi tévék viszont nem rajonganak a feliratokért.

dsc_1006.jpg

Árpa Attila is egy nemzetközi, illetve kelet-európai történettel (és profi színészek segítségével leforgatott teaserrel) érkezett. A The Prophets a terrorparát lovagolná meg a Homeland, a Bodyguard, a Strike Back és a Crossing Lines után szabadon. A sztori szerint arab terroristák az eddig mellőzött kelet-európai régiót veszik célba, ezért az érintett országok kénytelenek összefogni, és megalakítani egy nemzetközi task force-t. A szuperügynökök közösen, de a saját országaikban akcióznának, ezért a sorozat is 5-6 különböző országban játszódna párhuzamosan.

A zsűri is ezt a három projektet emelte ki, lehetőséget kínálva az alkotóknak arra, hogy a Paprika Studios fejlesztési műhelyében, forgatókönyvírók és televíziós szakemberek segítségével alakítsák tovább a terveket.

dsc_1009.jpg

A 10 ezer eurót azonban egy 4. projekt, Bendi Balázs (Barátok közt) és Erdődy Adrienn terve kapta, amely az összes pályázat közül valóban a leginkább RTL-kompatibilis. A Golden Age egy vidéki kisvárosban játszódik, főszereplője egy idősek otthonában élő nyugdíjas búvár, aki az egyik fiatal karbantartóval összefogva egy 2. világháborús kincs nyomába ered. 

A pilot garantáltan elkészül, az RTL Klub tűzi majd műsorra várhatóan 2020-ban, a Hypewritert pedig a nagy érdeklődésre tekintettel természetesen jövőre is megrendezik.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr2014913488

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.