A hype-vonat nem vár – Hogyan következett a Trónok harcából a Csernobil, és jó-e ez nekünk?

2019. június 25. 15:30 - Baski Sándor

got.JPG

Ha úgy tűnt pár héttel ezelőttig, hogy MINDENKI a Trónok harca utolsó évadát nézi, az azért volt, mert tényleg majdnem mindenki azt nézte, és erről a nézők/rajongók be is számoltak a különféle on- és offline fórumokon. (Voltak, akik podcastet is készítettek róla.)

Az HBO sorozatának óriási népszerűségét lehet azzal magyarázni, hogy a „sárkányos Dallas” valóban tévétörténelmet írt, ötvözve a klasszikus kosztümös műfajok dogmáinak kiforgatását a korhatáros kalandfilmek és királydrámák izgalmaival, de a tömegvonzás aspektusát sem lehet zárójelbe tenni. Indulásakor a sorozatot George R. R. Martin regényének rajongói és a fantasy műfaj kedvelői követték, és persze azok, akik a csatorna évtizedek alatt kiépített reputációjának köszönhetően minden nagyobb szabású HBO-produkciónak bizalmat szavaznak. Amint szép lassan kiderült, hogy a regényekhez hasonlóan a Trónok harca tévés változata sem egy ortodox fantasy, illetve a hagyományos és a közösségi médiában is egyre nagyobb visszhangot kaptak a széria nézői elvárásokat kicselező sokkpillanatai (Ned Stark kivégzése vagy a „vörös nász”), úgy csatlakozott be a szélesebb közönségréteg is – olyanok is, akik a műfajt amúgy nem kedvelik különösebben, és korhatáros tartalmakat sem szoktak fogyasztani.    

clegane.jpgA sorozat vitathatatlan addiktivitásán túl ebben a FOMO-jelenség („Fear of Missing Out”), vagyis a kimaradástól való félelem is szerepet játszhatott. Ha az epizódok után a Facebookon, Twitteren, vagy a vetítések másnapján az iskolában, munkahelyen, villamoson a többség az aktuális slágersorozat eseményeit vitatja meg, akkor a beavatatlanok úgy érezhetik, hogy bizonyára fantasztikus élményekből maradnak ki, és ami még rosszabb: kirekesztik őket a közösségből. Sokan ezért próbálták meg rohamtempóban pótolni a lemaradásaikat még az utolsó évad előtt, mások viszont, akik eddig szimplán csak nem nézték a sorozatot, most – a nonkonformista lázadók szerepében sütkérezve –, elkezdtek büszkék lenni arra, hogy nem nézik a sorozatot, és ennek online és offline formában is egyre sűrűbben adtak hangot.

Nem csak a közösségi, a hagyományos média is csúcsra járatta a sorozattal kapcsolatos diskurzust. Úgy tűnhetett, mintha abban a pár hétben semmi más figyelemre érdemes tartalom nem lett volna a televízióban és a streamingoldalakon. Adódik a kérdés, hogy a média pontosan mérte-e fel a szériával kapcsolatos érdeklődést, vagy önös érdekből (is) szállt fel a hype-vonatra, a könnyebb ellenállást követve?

A televíziós sorozatok reneszánsza nagyjából 20 éve kezdődött, és már akkor úgy tűnt, hogy a választék bővülésével nem lehet többé pajzsra emelni egy-két kiemelt szuperprodukciót, helyette mindenki megtalálhatja a saját ízléséhez leginkább passzoló rétegtartalmat. A Netflix és a többi streamszolgáltató belépése végképp felgyorsította ezt a folyamatot, és ma már olyan elképesztően széles a kínálat, hogy joggal feltételezhettük: értelmezhetetlen többé az a fogalom, hogy mainstream, a nézői figyelem ezernyi darabra oszlik szét, nincs hol, és nincs miért gerjeszteni a hype-ot.

A Trónok harca példája is azt bizonyítja, hogy nem ez történt. Ahogy a Spotify és a YouTube sem hozta el a popsztárok alkonyát – sőt, hiába érhető el ma már a világ összes „rétegzenéje”, a marketinggépezet és a média fősodra ugyanúgy néhány kiemelt előadóra fókuszál, mint a 80-as, 90-es években –, úgy sem a kis-, sem a nagyképernyő világában nem történt forradalmi változás. Hiába készül sokkal több film, mint bármikor korábban (hála többek közt a technikai feltételek demokratizálódásának), a mozikat továbbra is a blockbusterek uralják. Úgy tűnik – a periférián mozgó alkotókat és közönségüket leszámítva –, mindenki jobban jár azzal, hogy a már amúgy is népszerű produkciók még népszerűbbek lesznek, a marginalizált tartalmak pedig elsikkadnak. Jól járnak a mozik – ha a kiemelt szuperhősfilm-bemutatók a nyitó héten szinte az összes vásznat elfoglalják, akkor a bevétel garantált (nem véletlen, hogy még a bukásnak elkönyvelt DC-filmek is mind nyereségesek) –, jól járnak a médiamunkások, akik, kihasználva, hogy mindenki ugyanazt nézi a mozikban és a tévében, könnyebben tudnak olyan tartalmakat gyártani, amikre a célközönség garantáltan kattint.

avengers-endgame.jpg

És persze a nézők se járnak olyan rosszul, az ízlésüket kiszolgálják, és a közösségi élményt is megkapják. Az internet és a kábeltévék előtti időben a tévé- és a moziműsor tematizált, a stream szép új világában már elvileg mindenki azt néz, amit akar, de a jelek szerint pontosan ugyanakkora igény van közös pontokra a kultúrafogyasztásainkban, mint korábban. Elemi érdekünk, hogy a több ezer sorozat közül a hype segítségével időről időre kiemeljünk egy-egy központi produkciót, ami alkalmas rá, hogy közös diskurzust folytassunk róla, vagy az elutasításával demonstrálhassuk (sokadmagunkkal együtt), hogy felette állunk a tömeghisztériának. Dicséretes fejlemény az HBO GO, a Netflix, az Amazon, a Hulu, a YouTube, az Apple TV és a Disney + által biztosított kontentkánaán, de a véges szabad- és életidővel rendelkező nézőnek szüksége van arra, hogy rendet vágjon valahogy a káoszban és befogadható méretűre szűkítse a kínálatot.

A cikk, amelyen ez a poszt alapul, a Trónok harca fináléja után íródott, és szerzője megjósolta, hogy azokkal az állításokkal ellentétben, amik szerint a Trónok harca az utolsó igazán „közösségi sorozat”, hamarosan pajzsra emelünk majd egy másik olyan szériát, amit „mindenki néz”, és a nézői figyelem és diskurzus továbbra sem fog 100 másik irányba szétforgácsolódni. A szerző a Watchmen még be sem mutatott HBO-adaptációját tippelte a következő nagy szenzációnak, de mint kiderült, a Csernobil szinte azonnal felült az üresen maradt trónra.

cserno1.jpg

Amíg a Trónok harca a sokkpillanatok feletti közös hüledezés és a kollektív elméletgyártás izgalmát adta – a 8. évadban pedig már a kreátorok kárhoztatása kovácsolta összes a közösséget –, addig a Csernobil a rácsodálkozás élményét biztosította. A közösségi médiában sajátos „vetélkedő” kezdődött: a posztolók egymást túllicitálva számoltak be arról, hogy milyen fizikai és lelki megterhelést jelent számukra a széria borzalmait feldolgozni. Voltak, nem kevesen, akik a Trónok harcával vetették össze, és már két epizód után kijelentették, hogy ez minden idők legjobb sorozata. És ami talán még meglepőbb: a mémgyárak azonnal elkezdték ontani a mémeket, majdnem olyan mennyiségben, mint pár héttel korábban a Game of  Thrones kapcsán.

A Csernobil valóban megérdemli a kiemelt figyelmet (ezért készítettünk róla podcastet, és ezért írtam róla duplaoldalas elemzést a Filmvilág júliusi számába), de óriási sikere nem csak az alkotók tehetségének és témaérzékenységnek köszönhető, szükség volt hozzá egy vákuumra, amibe berobbanhatott, magához szippantva a következő nagy kollektív élményre ácsingózó nézőket, és a második hullámban persze azokat is, akik csak attól féltek, hogy kimaradnak a buliból.

csernomem.jpg

A hype tehát marad velünk, az egyszerű pozitív kritika, a megalapozott laudáció, úgy tűnik, már nem elég, a széles nézői rétegek ingerküszöbének áttöréséhez szuperlatívuszokra, a közösségi és a klasszikus média kapcsolódó tartalmakkal történő szőnyegbombázására van szükség. A be nem avatottakat joggal idegesítheti ez a jelenség, pláne, ha úgy érzik, túlzó a rajongás, és emiatt a figyelemre jobban érdemes tartalmak elsikkadnak. A Csernobil példája ugyanakkor azt mutatja, hogy a hype nem csak a látványosan szórakoztató, amúgy is népszerű sorozatokat, filmeket képes felemelni, hanem azokat a fontos és valóban hiánypótló produkciókat is, amelyek másképp könnyen a radar alatt maradnának.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr8514911386

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.