Száznál több program a magyar film napján

2019. április 29. 17:16 - filmvilág

magyar_film_napja1.jpg

Közös mozizás, vetítések, előadások, közönségtalálkozók, beszélgetések, bulik és a külföldi magyar intézetek szervezésében Ankarától Washingtonig 35 városban is ünneplik a magyar filmet április 30-án, a  magyar film napján.

A Filmalap kezdeményezésére tavaly óta április 30. a magyar film ünnepe, annak emlékére, hogy 1901-ben ezen a napon mutatták be az első magyar filmet, a Zsitkovszky Béla rendezésében készült A táncz című alkotást.

A hagyományteremtő céllal indított A MAGYAR FILM NAPJÁ-hoz idén több mint száz saját szervezésű programmal csatlakoztak a résztvevők. Mozikban, filmklubokban, iskolákban, könyvtárakban, művelődési központokban, sőt szórakozóhelyeken is - Budapesten, a nagyvárosokban és a legkisebb településeken egyaránt lesznek magyar filmes programok. A kezdményezéshez világszerte csatlakoztak a magyar intézetek, konzulátusok, nagykövetségek is. 

A Filmalap a világhírű magyar animációra fókuszálva ingyenes vetítésekkel, játékokkal és bulival ünnepel a Toldi moziban. Az Uránia Nemzeti Filmszínház két vetítéssorozatot indít el április 30-án a régi és az új magyar film két nagy színésznője, Szeleczky Zita és Törőcsik Mari tiszteletére. A Budapest Film Zrt. egész nap magyar filmeket vetít a Művész, a Puskin, a Tabán és a Kino mozik egy-egy termében. A Cirkó az Oscar-díjas Mephistót és Tarr Béla Kárhozat című filmjét tűzi műsorra. A Szimpla Kertben a Sose halunk meg! lesz a kedd esti program. torocsik_sziv.jpg

  .

A pécsi Apolló mozi klasszikusokat tűz műsorra, köztük a Körhintát, a székesfehérvári Barátság moziban ingyenesen lesz megtekinthető Az ember tragédiája, a Könnyű leckék és a Virágvölgy című alkotások. Gyulán a Romis moziban A miniszter félrelép és az Egri csillagok is műsoron lesz. Szolnokon, a TISZApART mozi szabadtéren, ingyenesen vetíti az Egy pikoló világos című klasszikust, amihez személyenként egy pikoló világos sör is jár. Miskolcon a Grabovsky közösségi térben a Macskafogót lehet megnézni, és a kultrajzfilm mellé ajándék pattogatott kukoricát kapnak a nézők. A pápai Jókai Mór Művelődési Központ a Pápán és környékén forgatott filmekből indít vetítéssorozatot András Ferenc Végkiárusítás című filmjével kezdve.

A vetítések mellett különleges programok is lesznek. A budapesti Anker’t romkocsmában minden a filmzenékről szól majd egész este. A Dr. Mező Ferenc Általános Iskolában a videó- és hangvágás rejtelmeibe vezetik be a fiatalokat, míg a Film Destination egy könnyed, 90 perces sétára hív a Budai-hegységbe, ahol egy tucatnyi klasszikus magyar film forgatási helyszíne és az egykori „9-es műterem” helye tekinthető meg.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr9814793872

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.