Merész, vagány, vicces és baromi okos film a rasszizmusról és a kulturális identitás ellentmondásairól, ami nem mellesleg porig alázza az egyre betegesebb PC-óvatoskodást? Nem, ez nem az érdemtelenül túlértékelt BlacKkKlansman, az Eminem produceri felügyeletével és valódi rap battle arcokkal erősített szózuhatag gyorsan az ujja köré csavarja és alaposan felrázza a nézőt. A pergő párbeszédek utalás- és poénsűrűsége brutálisan magas, a metaszintek egyre csak halmozódnak, bónuszként pedig az egész odamondogatás vizuálisan is izgalmas. A kultúrantropológia, a hiphop és a Mortal Kombat rajongói egyszerre örülhetnek, de tényleg csak haladó angolosok próbálkozzanak vele. A Bodied után a 8 mérföld egy cukros Disney-filmnek tűnik; ki gondolta volna, hogy a politikai korrektség és a cipelt előítéletek komplex mocsaráról ennyire intelligensen és szórakoztatóan is lehet slammelni?
A méltán legendás Karate kölyök negyedszázaddal későbbi egyenesági folytatása hamisítatlan bűnös élvezetnek ígérkezett, de már néhány rész után az idei év egyik legkellemesebb sorozatos meglepetése lett. A tízrészes első évad nemcsak tökéletes arányban adagolja a nosztalgiát, az öniróniát és a ravasz összekacsintásokat, de iszonyú okosan bonyolítja a szálakat. A jók és rosszak között eltűnik a határvonal, az egykori gyerekszereplőkből árnyalt, izgalmas felnőttek lesznek, mindenki egyszerre szimpatikus és ellenszenves. Az ideális hosszúságú, nagyjából huszonöt perces epizódok viccesek és kiszámíthatatlanul izgalmasak, sőt, még az utolsó rész legvégére is befért egy remek fordulat. A mosoly tényleg végig garantált, a legjobb mégis az, ahogyan az alkotók a nyolcvanas évek macsós filozófiáját a mai tizenévesekre eresztik.
Private Life
Ki gondolta volna, hogy a mesterséges megtermékenyítés nem éppen habkönnyű témája is lehet baromi vicces?! Térdcsapkodós nevetésre vagy kakis-fingós-káromkodós poénokra azért persze senki se számítson, Tamara Jenkins csodálatosan melegszívű, mélyen empatikus filmje nem a szereplőkön, hanem velük nevet a különféle buktatókon és bénázásokon. Kathryn Hahn és Paul Giamatti fantasztikus párost alkotnak, a néző rögtön szorítani kezd értük és egyre nagyobb együttérzéssel figyeli, miként próbálnak megbirkózni a nem éppen egyszerű helyzettel. A rózsaszín cukormáz helyett marad a remény, hogy bár a világ manapság nem tűnik valami jó helynek, mégis érdemes kitartani valaki vagy valami mellett akkor is, ha az esélyek nem éppen kedvezőek.
Rövidfilmeket nem nagyon szokás év végi listákra pakolni, pedig. Márton Dániel félórás szösszenete az egyik legjobb szatíra a magyar filmről. Nemcsak idén, de úgy általában is. Baski kolléga egyébként minden fontosat megírt már róla, itt tessék puskázni.
Teljesen véletlenül, a torren tékában jött szembe ez a családi drámába oltott háztáji thrillerbe csavart morbid komédia, egyenesen Ausztráliából. Két testvér bénázik a szülői házban, először nem nagyon értjük az egészet. Majd az elejtett mondataikból szép lassan kiderül, épp a tökéletes bűntényre készülnek, ám egyre több a bizonytalansági tényező, ami tudjuk mivel jár. A rendező-főszereplő Clayton Jacobson és a testvérét játszó testvér Shane Jacobson tökéletes arányérzékkel keverik az éjfekete száraz humort, a vérbő meglepetéseket és a jóval sötétebb tónusokat. A film a következetesen átgondolt minimalizmus ragyogó példája. Nincs semmi, amit ne láttunk volna máshol, mégis minden klappol, a két tragikomikus karakter összjátéka hibátlan.
December felé közeledve egyre jobban megrémültem attól, hogy idén nem fut be egy olyan hamisítatlan bűnös élvezet, mint a tavalyi Űrvihar vagy két évvel ezelőtti London ostroma. Aztán a legnagyobb meglepetésemre jött a friss Robin Hood és olyan szinte túltolta a menőnek szánt ráncfelvarrást és az agyatlan akciózást, hogy a multiplex fala adta a másikat. Igaz, ebben a filmben a fent említett kedvencekkel ellentétben nincs Gerard Butler, de akad itt egy iszonyú nagyot gonoszkodó Ben Mendelsohn és egy olyan émelyítő CGI-körítés, hogy szó szerint öröm nézni a kínosan modernkedő jeleneteket. Csakis takaréklángon égő komolysággal és tökéletesen kikapcsolt aggyal természetesen!
A taxisként dolgozó török csaj, az átlagosan rasszista őslakos nyomozó és a kurvákat koncoló sorozatgyilkos háromszögére felhúzott osztrák krimiben pont az a nagyon jó, hogy a helyi ízek színesítik a sztorit és nem fordítva. Az esős bécsi éjszaka pompás háttér, a női főhős vagány (Violetta Schurawlow lehengerlő a szerepben), a bűntény pedig erőlködés nélkül pendít meg olyan nagyon is aktuális kérdéseket, mint a bevándorlás, a beilleszkedés és a vallási hagyományok problémái. A film végig takarékos és feszes, nem akar többnek látszani, mint ami, ezért remekül működik. Valami ilyesmi is lehetett volna az X is, ha nem próbál mindenáron letaglózó és súlyos lenni. (Ez a film ugyan tavaly év elején ment az osztrák és német mozikban, de csak idén lehetett hozzáférni angolul tudóknak.)
A kábeltévés true crime szériákat parodizáló első évad pöcsrajzolós "bűnténye" korrekt móka volt, mégsem gondoltam volna, hogy ebben a poénban ott van egy sokkal erősebb folytatás lehetősége. A második felvonás minden tekintetben komoly szintet lépett és nemcsak a vicc lett merészebb, de a megpendített témák is jóval mélyebbek. Míg a felszínen egy kvázi sorozatgyilkos, a menő gimit rendszeresen szarral (igen, szarral) terrorizáló "Turd Burglar" utáni nyomozást követjük, a függöny mögött feltárul a gazdag suli kemény hierarchiája és az online tér ijesztő nyomása. A Z-generációs diákok a konstans lájkvadászat közben elveszettebbek, mint Hughes vagy Apatow tinédzserei anno, közben meg elég nagyokat lehet röhögni a vonatkozó filmnyelvet tökéletesen imitáló fekáliás nyomozás "nagy" fordulatain.
Jim Cummings különös filmje egyetlen dolgot tud, de azt nagyon durván jól csinálja. Az író-rendező-főszereplő másfél órán keresztül egyensúlyozik a kőkemény dráma az ironikus humor között és egyetlen pillanatra sem lendül ki egyik irányba sem. A néző tényleg nem tudja eldönteni, sírjon vagy nevessen egy olyan fickón, aki felindultságában táncolni próbál az anyja temetésén, de a kínos merevsége mögött egyértelműen a hatalmas szíve vezérli. Izgalmas karaktertanulmány ez egy olyan figuráról, aki botladozva keresi a helyét a világban, de nem nagyon találja az utat. Ugyan ki ne tudná átérezni a helyzetét?
A podcastformába öntött hagyományos listánkat itt találod.
