Demokráciára nevelés filmmel a posztnáci Németországban

2018. december 04. 16:48 - filmvilág

 image-20170209-8640-18ygaep.jpg

Németország a háború után az amerikai mintájú demokráciára nevelés (amerikai szóhasználatban re-education) terepe és sok tekintetben kísérleti állomása lett. Ez volt az első alkalom, hogy az amerikai adminisztráció egy ország népének demokratikus átnevelését tűzte ki célul, és erre mozgósította a társadalomtudományokat, az oktatást és a művészeteket. Nincs mód ebben a rövid tanulmányban részletesen kitérni az amerikai kormányzat motivációira, illetve a motivációk menet közben történt változásainak bemutatására, ezért meg kell elégednünk néhány alapvető elemével. Nyilvánvaló, hogy az amerikai megszálló hatóságokat nem csupán az idealizmus vezette, hanem a fölismerés is: a náci birodalom bukásával még nem semmisültek meg a német militarizmus hagyományai, és amíg ezek léteznek, Németország potenciális fenyegetést jelent a szomszédjaira. 

Az amerikai Haderők Egyesített Vezérkari Főnökeinek 1945. április 26-án kelt JCS 1067 jelzésű direktívája leszögezte, hogy a megszálló hatalmak célja nem egyszerűen a náci rezsim intézményes fölszámolása, hanem annál jóval több: „Fontos lépés e cél [ti. a náci rezsim maradványainak eltörlése – P. Á.] érdekében a nácizmus és a militarizmus minden formájának kioltása, a háborús bűnösök azonnali letartóztatása és megbüntetése, Németország iparának leszerelése és demilitarizálása a német háborús potenciál hosszú távú ellenőrzésével és a német politikai élet egy későbbi, demokratikus alapon történő újjáépítésének előkészítése." Vagyis a négy D megvalósítása: demilitarizálás, denácifikáció, decentralizálás, demokratizálás. 

Alapelvek 

Az amerikaiak levonhatták a kudarcot saját I. világháború utáni politikájukból, amikor a szűklátókörű izolacionista politikát követve kivonultak a kontinensről, és távol tartották magukat Európa ügyeitől. Ezt még egyszer nem engedhették meg, és fölismerték, hogy aktív szerepük van Európa sorsának alakításában. Emellett az Egyesült Államok és a Szovjetunió, vagyis két nem európai (a Szovjetunió esetében földrajzilag csak félig európai) ország döntötte el a világháborút az antifasiszta-antináci koalíció oldalára. Az összes európai nagyhatalom kivérzett, elveszítette presztízsét vagy gazdasági szerepét a világban. Ilyen helyzetben, amikor Európa romokban hevert, és mind Nagy-Britanniát, mind Franciaországot részben az újjáépítés, részben gyarmatbirodalmuk egyben tartásának gondjai kötötték le, az Egyesült Államokra hárult a szerep, hogy a demokráciák védőbástyája legyen a sztálini Szovjetunióval szemben. 

Európa sorsa Németországban dőlhetett el, ezért Washington saját és szövetségesei jól fölfogott érdekében is céljának tekintette a németek demokráciára nevelését, amely nemcsak a nácizmus visszatérésének, hanem a kommunista előretörésnek is gátat vethet. Végül nem zárható ki az sem, hogy az Egyesült Államok a demokráciára nevelést alkalmazni kívánta a későbbiekben más, befolyása alá került övezetekben is, s a módszereknek Németország lehetett a laboratóriuma (bár a demokráciára nevelésnek voltak határai: olyan mélyre, mint a fegyverrel levert Németországban és Japánban, az Egyesült Államok sehol másutt nem merészkedett az emberek értékrendjének alakításában, sőt harmadik világbeli szövetségeseit nem igyekezett még formálisan sem demokráciára ösztökélni). 

A szövetségesek elkötelezettek voltak a négy D politikája mellett, amely a következőket jelentette: demilitarizálás, denácifikáció, decentralizálás és demokratizálás. Az amerikaiak a demokráciára nevelésben a filmnek is meghatározó szerepet szántak. Ahogyan Frank Tibor írta: „A világháború után megkezdődött az amerikai film erőteljes térhódítása Németországban. Mit reméltek filmjeik bemutatásától az amerikaiak? A filmek szerepe egyfajta eszképizmus volt: elterelték a figyelmet a háborús katasztrófáról és következményeiről, és információkkal is szolgáltak a német vereség elkerülhetetlenségéről. Dokumentálták a demokráciák életének vonzerejét, segítettek új attitűdök elsajátításában. Inspiráló történeteket kínáltak az »amerikai úttörőkről«, Alaszka felépítéséről, az utolsó évek ezernyi tudományos felfedezéséről, a tudatlanság elleni harcról […].” (32.o.) A filmeknek tehát három alapvető szerepük volt: a figyelem elterelése a háború utáni gondokról (ez illeszkedett a kommunista propaganda ellensúlyozásának szándékához), a tájékoztatás (az amerikai politikai rendszerről, társadalomról, az amerikai hétköznapokról, a nácizmus elleni küzdelem szükségességéről stb.) és az amerikai társadalom, életforma megkedveltetése. Az amerikai filmek elárasztották a német mozikat – már amelyek működőképesek voltak –, emellett valóságos kultúrkampány folyt: 136 olvasóházat és 27 ún. Amerika-házat állítottak föl, amelyek szintén a németek demokratikus nevelésének szolgálatában álltak. 

die_morder.jpg

Műfajok és tabuk 

Az amerikaiak helyzetét megkönnyítette, hogy a nyugatnémet lakosság, amely a háború éveiben el volt zárva az amerikai filmektől, igencsak várta egy-egy film bemutatását. A mozikban a német civilek szabadon gyülekezhettek, így a mozik a társasági élet kiemelt színterei is lettek a német városokban. A háború alatt kultúrára kiéhezett lakosság valósággal megrohamozta a mozikat, a német társas élet jóformán egyetlen színterét. A szövetségesek ellenőrizték a teljes német filmgyártást. Az 1945/46-os filmkínálatból (108 film) mindössze három olyan akadt, amely nem amerikai, brit vagy francia gyártású volt. A krimik és a zenés-táncos vígjátékok vezették a mezőnyt. 

Természetesen az amerikai hatóságok nagyon vigyáztak arra, milyen alkotásokat mutatnak be a német közönségnek. A Katonai Kormányzat polgári ügyekkel foglalkozó részlege választotta ki a bemutatásra szánt filmeket. A szervezet munkatársai kizárólag egy listáról választhattak, amelyet a Mozgóképexport Szövetség állított össze. E lista összeállításának szempontja a politikai, ideológiai megbízhatóság és az optimista tartalom volt: nem szerepelhettek rajta sem olyan művek, amelyek a tengelyhatalmakat jó színben tüntették fel, sem kommunista/kommunistabarát mondanivalójú alkotások, sem pesszimizmust sugalló művek. Utóbbi esetben a krimikkel, amelyek megőrizték népszerűségüket, kivételt tettek, mivel ezek az erkölcsi világrend szükségszerű helyreállását sugallták. Konkrét címekkel illusztrálva a tilalmakat: Hitchcocktól a Manderlay-ház asszonyát vagy A gyanú árnyékábant a mozik vetíthették, de tilalom alá esett például Stanley Kubrick filmje, A dicsőség ösvényei, mert az amerikai jobboldal hazafiatlannak ítélte a filmet. A volt náci filmtermést természetesen dobozba rakták, beleértve az antiszemitizmussal nem foglalkozó történelmi életrajzi filmeket is (Bismarckról, Schillerről, Robert Koch-ról és a dél-afrikai búrok hőséről készült Ohm Krüger című filmet). 

A hidegháború kezdetén az amerikaiak már balra is ütöttek, nehogy a még jórészt mindig éhező, romok között élő nyugatnémet lakosság most a vilmosi és náci múlttal való nagy leszámolásban a ló másik oldalára essen. A nyugati megszállók bírálatára a nagyon hazafias szólamú nyugatnémet kommunisták mellett a német szociáldemokraták részéről is volt igény (ne feledjük, Marx, Engels és Lassalle német hazafiak is voltak!). John Steinbeck regényei és a belőle készült filmek indexre tétettek túlzott baloldaliságuk miatt. A német gyártású filmeket is szigorúan ellenőrizték. Heinrich Mann regényéből 1951-ben forgatott filmet, Az alattvalót csak hatéves hercehurca után, megvágva engedték bemutatni. 

alattvalo_1951.jpgVonzások és választások 

Akadtak a nagy lelkesedés közepette melléfogások is: Brémában a nézők nagy része tüntetően kivonult Az akció az észak-atlanti térségben című film vetítéséről, mert az hatásvadász módon túlhangsúlyozta egy német tengeralattjáró-parancsnok brutalitását. A film 1943-ban, a háború csúcspontján készült, és ebben a kontextusban amerikai közönségnek szánták; a német lakosság rokonszenvének megnyeréséhez árnyaltabb ábrázolásra lett volna szükség. Maga az amerikai hatóság is hibának nevezte a vetítést, amely szükségtelen konfrontációt idézett elő. Az eset jelzi, mennyire berzenkedtek a németek aziránt közvetlenül a háború után, hogy katonáikat ne hősnek lássák, vereség ide, hitlerizmus oda. Még mindig sokan nem értették meg, hogy nem önmagában Hitler volt bűnös, nem is csak a náci párt, hanem bűnös volt a vilmosi korból származó autoriter állampolgári (pontosabban alattvalói) nevelés. A pszichés gátakat csak lassan lehetett feltörni. A koncentrációs táborokról készült felvételekre a németek többsége ekkor elzárkózással reagált. A valódi szembenézésre csak az 1960-as évek végétől került sor a társadalom széles tömegeiben. 

Sokkal sikeresebbek voltak azok a filmek, amelyeknek nem volt közük a háború témájához. A német közönség tetszését elnyerte A város című film, amely egy átlagos amerikai kisváros mindennapjait mutatta be. Ezt a filmet éppen azért vetítették, hogy eloszlassák a németek fejében élő sztereotip Amerika-képet, miszerint Amerika a hangyabolyként nyüzsgő, kultúra nélküli tömeg, a lélektelen felhőkarcolók és a pénzhajsza országa, amely nem ismeri sem a művészet szépségét, sem a moralitást (a náci filmek leginkább ilyen Amerika-képet közvetítettek). A város átlagos amerikai polgárai ugyanolyan barátságos, szelíd emberek voltak, mint az európaiak, ráadásul európai házakban laktak, szokásaik, erkölcseik is európaiak voltak, egyszóval: az átlagos német azonosulhatott velük. 

A háború után felnőtt német fiatal filmes generáció tagjainak persze elég hamar elege lett a sablonfilmekből, mind az amerikai, mind az engedélyezett hazai gyártású nyugatnémet alkotásokból, és a társadalomkritika felé fordultak, művészileg pedig visszatértek a weimari köztársaság kísérletező kedvű filmes kultúrájához. Habár ezeknek a filmeknek a mondanivalója sokszor ideológiailag szembement az amerikaiak érdekeivel, mivel túl baloldalinak titulálták őket, de a megszállók még ezt is előnyükre fordíthatták: hiszen a náci Németország minden egyéni művészi törekvést elfojtott, és a társadalomkritika nem jelenhetett volna meg a nácizmus eltörlése nélkül. A hazatért német rendezők gyakran romos műtermekben forgattak, innen származik a romfilm név, amellyel ezeket az alkotásokat illették. 

vad_1953.jpeg

Ezek jelentették a német filmes újrakezdés alapját. Közben a fiatalos kultúra is megérkezett az Egyesült Államokból. A német ifjúság tombolva fogadta A vad című 1953-as alkotást, amely az új életérzést, a fiatalság forradalmát hirdette. „Huliganizmus”, cikkeztek a német lapok az új járványról, amely a nyárspolgári életmódot fenyegette. Felnőtt egy generáció, amelynek már Elvis Presley zenéje és a beatnemzedék jelentette az origót. A fiatalok szertelen kultúrája széttöréssel fenyegette a német átlagpolgár konformitását, és ezzel már előkészítették az 1968-as generáció előtt a terepet. 

Összességében azt mondhatjuk, hogy a demokráciára nevelés terén az amerikai film hasznos szerepet játszott. Nyilván naivitás lenne csak a filmeknek betudni a háború utáni Németország konszolidálását. De a közérzet lassú megváltozásában, abban, hogy a német lakosság egyre nagyobb része jó véleménnyel lett az amerikaiakról, a filmeknek komoly szerepe volt. A mozgóképek betöltötték szerepüket, persze a Marshall-segéllyel és a szociális piacgazdaság kiépítésével együtt.

Paár Ádám

14 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr7414403596

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

soarvány 2018.12.06. 00:00:14

Az amcsi megszálló hatóságok propagandája, pont olyan hideg számítás szerint működött mint az eggyel korábbi rezsimé (Goebbels), csak más irányba.

midnightcoder2 2018.12.06. 07:17:41

És milyen jól sikerült a dolog: a németek póráza a mai napig Izrael kezében van.

fofilozofus · http://megmondomhogymihulyeseg.blog.hu/ 2018.12.06. 08:52:51

Szomorú, hogy a világ nagyjából csak marketingből áll.

Kovi1970 2018.12.06. 11:23:56

@soarvány: hát baxki téged se nagyon állítottak sorba kétszer amikor az észt osztották.

AZ ideológia böfögésed pont arra elég hogy minden alapvető tényt ignorálj.

Akkor most hagy vázoljam neked a két "terméket" amelynek a "marketingje" szerinted ugyanaz:
A opció: miután beáldoztad polgáraid tízezreit egy háborúban, felajánlod hogy újjáépíthetik a legyőzöttek az országukat. Ehhez még pénzt is kínálsz fel, és persze piacot a gazdaságukhoz. Mindössze annyit kell tenniük hogy egy működőképes demorkáciát tartanak fent (tudom ez most kínaiul van neked, de ezért röviden, a józanabb pillanataiban magát proletárdiktatúnak is hívó "demokrácia" nem demokrácia).

Átverés marketing mi? Gondolom ezért Németország most a világ egyik legerősebb gazdasága, működő viszonylag stabil demokráciával.

B opció: Beszántod az országot, elviszed a gyártókapacitást jóvátlételként, aki nem tesztik (vagy épp tetszik) neked azt elhurcolod kényszermunkára akár helyben akár a SZU valami nem szimpi tájékára. Közben mindenkitől mindent elveszel és a nép tuilajdonaként csak annak adod aki poltikailag megbízható.

Szimpi nem? Ugye neked a két termék hasonló ugye?

Csak majdnem ekkora a különbség a marketingben is.

Kovi1970 2018.12.06. 11:28:05

@midnightcoder2: a komemnted kb téged minősít. Világ 4. legnagyobb gazdasága, világ egyik legerősebb iparával,

Tudod a kommunizmosuban voltak ilyen agymosottak a helyi pártcsicskák. Még pár éve sem gondoltam, hogy hogy ez valaha visszatér.

pityókaborsommelier 2018.12.06. 13:00:36

@fofilozofus: Nyilván marketinget eszünk, és iszunk, merketingbe öltözünk, abban alszunk, és abba szarunk is bele.

G. Nagy László 2018.12.06. 14:21:37

Kifejezetten jó írás, elegáns távolságtartással. Újat és érdekeset kaptam, köszönet érte. (Egy hiba maradt az anyagban, szerintem javítsd: "Az amerikaiak levonhatták a kudarcot saját I. világháború utáni politikájukból," Helyesen: Az amerikaiak levonhatták a tapasztalatot saját I. világháború utáni politikájuk kudarcából.)

midnightcoder2 2018.12.06. 18:50:31

@Kovi1970: Attól hogy a legnagyobb gazdaság, Izrael nem tud olyat kérni tőlük amit ne ugranának teljesíteni.

Párduc oroszlán gorilla... Makákó! 2018.12.07. 00:57:38

"Még mindig sokan nem értették meg, hogy nem önmagában Hitler volt bűnös, nem is csak a náci párt, hanem bűnös volt a vilmosi korból származó autoriter állampolgári (pontosabban alattvalói) nevelés."

A pár évtizeddel azelőtt indiánokat kiirtó amerikaiaknál melyik nevelés volt a hibás?

Párduc oroszlán gorilla... Makákó! 2018.12.07. 00:59:30

"Ezt a filmet éppen azért vetítették, hogy eloszlassák a németek fejében élő sztereotip Amerika-képet, miszerint Amerika a hangyabolyként nyüzsgő, kultúra nélküli tömeg, a lélektelen felhőkarcolók és a pénzhajsza országa, amely nem ismeri sem a művészet szépségét, sem a moralitást"

Márpedig az a kép elég találó volt.

Kovi1970 2018.12.07. 10:27:43

@midnightcoder2: talán mert nem felejtették el a múltat.
Sokkal gázabb az amikor mi magunknak mesélünk be alternatív történelmet.

Kovi1970 2018.12.07. 10:28:30

@Párduc oroszlán gorilla... Makákó!: égtelen baromságokat böfögsz ide anélkül hogy felfognád amit mondani akarnak neked.

Hungarian Geographic · https://www.facebook.com/hungarian.geographic 2018.12.08. 10:46:48

Melyik film volt amiben a háború utáni időben egy kisgyerek horogkeresztet rajzolt az amcsik terepjáróira?

Jakab.gipsz 2018.12.09. 01:01:30

Amerika demokrácia exportjával csak egyetlen egy aprócska gond van, nem egy siker történet.

Még abban az esetben sem, beszélhetnek sikerről amcsi szövetségeseink, amikor csont szegény országoknak, valóban önzetlenül és anyagi ellenszolgáltatás nélkül, próbálta a saját állam és társadalom szervezési módszerét átadni. Például Haiti vagy Libéria. Vagy dél amerikai országok, esetében, koránt sem önzetlenül, ezen kívül a "második világ bajnokság" óta egyetlen egy háborút sem nyert meg a nyugat, ( Grenada nem ér).

Tehát itt valami nagyon nem stimmel.

Az a gyanúm technikai civilizációnk egy kollektív intellektuális potenciál-gátba, botlott.