Nemcsak a tenger alatt jár az új Das Boot

2018. november 22. 17:10 - Baski Sándor

November 26-án indul A tengeralattjáró

dasboat.jpg
Bátor, sőt vakmerő vállalás folytatást készíteni minden idők legjobb tengeralattjárós filmjéhez. A Wolfgang Petersen-féle Das Boot a német filmtörténelem legnagyobb volumenű produkciója volt, a nézők és a kritika is imádta, és ha nem is nyert végül Oscar-szobrot, de hat jelölésig így is eljutott.

A fim utóélete alapján úgy tűnhet, hogy pont a rendező nem volt teljesen elégedett vele, ezért (is) készülhetett belőle annyi verzió: a 149 perces moziváltozat után jött a kimaradt jeleneteket is felhasználó, háromszor 100 perces minisorozat a BBC-n, egy hatepizódos verzió a német tévében, 1988-ban pedig készült egy hatszor 50 perces széria is. Petersen végső, 209 perces rendezői verziója 1997-ben került újra mozikba, majd a 88-as tévésorozatból is összevágtak egy 293 perces filmet a 2004-es DVD-kiadás apropóján.

Ha akadnak is hangsúlybéli különbségek a különféle verziók közt (a minisorozatban és a rendezői változatban jobban kibomlik a karakterek drámája), a lényeg változatlan: a Das Boot letaglózó hatását – bármelyik mutációját is vesszük –, a bezártság, a fenyegetettség és az idegőrlő feszültség fullasztóan hiteles érzékeltetése adja. Nincsenek sallangok, felesleges mellékszálak, a rendező nem tesz engedményeket a nézőnek, bezárja őt is a tengeralattjáróba, az ápolatlan, fáradt, végletekig kizsigerelt legénység közé, hogy a háború egy pillanatra se tűnjön férfias kalandnak vagy látványosságnak. A Das Boot valójában nem is akciófilm, hanem az őrület határán játszódó pszichológiai thriller.

dasboat1.jpg

Mit lehet, mit érdemes akkor ehhez a történethez és nézőponthoz hozzáadni? Vissza lehet-e még zsigeribben adni a csontig hatoló klausztrofóbiát? A friss folytatás, A tengeralattjáró vezető írója, Tony Saint valószínűleg jól gondolta, hogy nincs sok értelme rálicitálni az eredetire, a Das Boot világának újrateremtése helyett a kibővítésével érdemes inkább próbálkozni. A gyakorlatban ez annyit jelent, hogy az új, nyolcszor egyórás sorozat legalább fele nem a víz alatt játszódik. Az alaphelyzet persze hasonló az eredetihez: egy évvel később, 1942 őszén járunk, egy új U-boat készül az első bevetésére, fedélzetén (gyomrában?) a fiatal Klaus Hoffmann-nal (Rick Okon), akinek bizonyítania kell, magának és a legénységnek is, hogy képes legendás tengeralattjáró-kapitány apja nyomdokaiba lépni.  

A másik szál a nácik által megszállt La Rochelle-ben játszódik, központi figurája Simone Strasser (Vicky Krieps), aki tolmácsnak jelentkezik a német haditengerészethez, de a hazafias hevület helyett inkább az motiválja, hogy közelebb kerülhet bátyjához – akit viszont hamarosan bevetésre küldenek az U-612-vel. Simone ezután egyszerre kerül egy francia ellenálláshoz tartozó rejtélyes nő (Lizzy Caplan) és a Gestapo látókörébe.

Két epizód alapján is egyértelmű: ez a Das Boot nem az a Das Boot. Az új szál beemelése nem csak annyit jelent, hogy sűrűbb a történet, több a szereplő és a fordulat, de műfajváltást is. Petersen filmje szándékosan tolta háttérbe a náci szimbolikát és a különféle politikai intrikákat – nehéz is lett volna úgy szorítani a főszereplőkért, ha hithű nácikként mutatja be őket a történet –, A tengeralattjáró viszont legalább annyira, ha nem jobban szól a partizános-kémes kavarásról, mint az akcióról. Papírforma, de a szárazföldön játszódó epizódok – szigorúan az első két részből ítélve – kevésbé érdekesek, mint az U-612 legénységének megpróbáltatásai, és a két szál egyelőre nem is kapcsolódik össze szervesen. (Nincs kizárva persze, hogy egyben, nyolcórás filmként nézve a fináléra helyére kerül minden részlet.)  

A tengeralattjáró már csak azért sem lehetett – nyilván: szerencsére – az eredeti replikája, mert amíg abban, érthető módon, túltengett a tesztoszteron, 2018-ban elképzelhetetlen egy olyan sorozat, amelyben nincsenek markáns női karakterek. Itt van, kettő is, és mind Lizzy Caplan partizánvezére, mind a kiváló Vicky Krieps naivája izgalmas figura, utóbbi ráadásul (még egyszer: két rész alapján) annyi játékidőt kap, hogy nyugodtan tekinthetjük főszereplőnek.

dasboot3.jpg

A 32 milló dollárból forgatott sorozat a maga kategóriájában legalább olyan ambiciózus produkció, mint Petersen filmje volt, még ha a CGI-nak köszönhetően ma már nyilván könnyebb hitelesen bemutatni egy látványos tengeralattjáró-csatát. Technikailag nem is lehet belekötni A tengeralattjáróba, a színészválasztás is korrekt (Tom „Jaqen H'ghart” Wlaschiha Gestapo-ügynökként több mint meggyőző), Andreas Prochaska rendező pedig már bizonyította (lásd: Sötét völgy), hogy ért az atmoszférateremtéshez. A sorozat legnagyobb, megválaszolásra váró kérdése, hogy a Das Boot-esszencia (az összezártságból fakadó feszültség) elvesztését kárpótolni tudja-e a drámával, politikával, romantikával felütött cselekmény.

A tengeralattjáró premierje november 26-án, hétfő este 21 óratól lesz az Epic Drama csatornán. Minden alkalommal két epizódot vetítenek le egymás után. 

Egy nagyszabású, ún. zászlóshajó-produkciót illik ünnepélyes keretek közt bemutatni, és az Epic Drama mögött álló Viasat World nem is spórolt a költségekkel. Észtország fővárosába, Tallinnba invitálták az újságírókat, kritikusokat (igen, engem is), ahol a tengerészeti múzeumban, egy valódi tengeralattjáró mellett vetítették le az első két epizódot. Az élményt még az sem csorbította, hogy az óriási hodályban – nem meglepő módon – erősen visszhangzott minden.

A vetítés utáni Q&A-n részt vett Rick Okon és Tony Saint is, utóbbi azzal kezdte, hogy a sorozat se nem remake, se nem igazi folytatás, hiszen egyetlen szereplő sem tér vissza benne az eredetiből. Kiemelte a történet hitelességét is, ezzel kapcsolatban kérdeztem meg tőle, hogy az Okon által alakított U-boat kapitány nem fiatal-e a szerephez. (Ezzel azt próbáltam finoman sugallani, hogy talán a célközönség igényeihez szabták a castingot a női karakterekhez hasonlóan.) Saint elmondta, hogy a 29 éves Okon, illetve a figurája már szinte idősnek is számít, mert a háború előrehaladtával, ahogy egyre többen vesztek oda (a U-boaton szolgálók körében a halálozási arány 80% volt), egyre fiatalabbak kerültek pozícióba. Saint végül biztosított mindenkit, hogy lennének ötletei a sorozat folytatására is.

dsc_0060.jpg

dsc_0094.jpg

dsc_0101.jpg

dsc_0090.jpg

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr214387464

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rgs 2018.11.23. 19:26:57

Aztakurva. Elsőre azt hittem vicc, de megnéztem az imdb-n, tényleg létezik ez a sorozat. Nem nehéz kibogozni a lényeget: készült egy osztályon felüli film a vesztesek szemszögéből (meglehetősen ritka madár), le kell törni az esetleges "felhangokat". Neadjisten valaki szimpatizálna pár nyomorult német ágyútöltelékkel is. Lesz itt majd minden, csak "Das Boot" nem... Az első három részt mindenesetre megnézem, ha hozza az atmoszférát kap egy esélyt. Ha kliséket pufogtat (fogadni mernék rá) megy a levesbe.

VT 135 2018.11.23. 21:05:53

Persze, h nem lehet ugyanolyan, mint a Das Boot. Azóta mindent átitat, eltorzít, bemocskol és tönkretesz a gender-, SJW és feminista elmebaj és kulturkampf. Minden filmet gleichschaltolni kell - amelyik nem csatlakozik a "tolerencia-diktatúrához", az megy a mágjára, vagy jön érte a feminista-gestapo.

Kíváncsi vagy (nem vagyok), hány powerwoman lesz a sorozatban...

laci_52 2018.11.23. 23:24:11

A Das Boot óriási film volt, szerintem csak politikai okokból nem kapott Oscart, azért, mert német film volt és a(náci) német tengeralattjáró katonáinak helytállását mutatta be. Ezt talán nem kellett volna folytatni, mert mindenki az eredetire fog emlékezni és(borítékolom!) és azt fogja mondani, hgy az jobb volt.