Telt házas vetítések a 15. VERZIÓ Fesztiválon

2018. november 14. 09:44 - filmvilág

verzio15.jpg

Budapesten november 11-én vasárnap ért véget a 15. VERZIÓ Filmfesztivál. Az eseménynek idén is a Toldi mozi, a Művész Mozi, a Kino Café Mozi, a Blinken OSA Archívum, a Közép-európai Egyetem, valamint a Trafó Kortárs Művészetek Háza adott otthont. 

Az emberi jogi dokumentumfilm fesztiválon 59 filmet vetítettek 35 országból. Közel 10 ezren vettek részt a Fesztiválon, 42 telt házas vetítést produkálva. A filmek után összesen 43 közönségtalálkozót szerveztek, ebből 30 beszélgetés volt az alkotókkal, 13 pedig kerekasztalbeszélgetés szakértőkkel. A Fesztiválon 20 országból 45 vendég vett részt a szakmai programokon. 

A 15. VERZIÓ Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál díjazott filmjei:

  • Magyar Közönségdíj: EGY NŐ FOGSÁGBAN
  • Nemzetközi Közönségdíj: ERDŐK IDEJE
  • Legjobb Emberi Jogi Film díja: SRBENKA
  • A Diákzsűri különdíja: SEMMI SEM MUTATJA
  • Legjobb Diák- és elsőfilm díja: A SZIGET
  • A Nemzetközi zsűri különdíja: AZ Ő HANGJUK és CARLOS FILMJE
  • Gyerekzsűri díja: NAGYI PROJEKT

A vidéki VERZIÓ programjai november 15-én indulnak Pécsen. Idén először Kecskemét is vetít válogatást, Szegeden pedig két helyszínen is láthatnak emberi jogi dokumentumfilmeket az érdeklődők.

PÉCSI VERZIÓ / APOLLÓ MOZI

November 15.

17.30 /// A költőnő

19.00 /// Szembesítés

20.30 /// Üdvözöljük Szodomában

November 16.

19.00 /// Srbenka (a Legjobb Emberi Jogi Film díja)

20.30 /// Végkimerülésig

November 17.

17.15 /// A felszabadulás napja (zárófilm)

19.00 /// Kilenc hónap háború (nyitófilm)

+ közönségtalálkozó

November 18.

17.00 /// Karmák/Bagázs

17.15 /// Ne bámuljanak már!-Inkluzív színház születik

18.00 /// Erdők ideje (Nemzetközi Közönségdíj)

KECSKEMÉTI VERZIÓ / OTTHON MOZI

November 17.

16.00 /// Alicia

18.15 /// Kilenc hónap háború (nyitófilm)

20.00 /// Farkasok szabadon

November 18.

16.00 /// Első szerep

18.00 /// Könnyű leckék

SZEGEDI VERZIÓ / GRAND CAFÉ MOZI

November 22.

17:30 /// Megszállás 1968
A vetítés után 20:00-tól “1918 // 1968” - beszélgetés az alábbi résztvevőkkel: Losoncz Alpár, Lengyel Zoltán és Szentistványi István.

November 23.

17:00 /// Maradványok

19:00 /// Jó estét, Mr. Waldheim

November 24.

19:00 /// Mások csendje

November 25.

17:00 /// Erdők ideje (Nemzetközi Közönségdíj)

19:00 /// A felszabadulás napja (zárófilm)

21:00 /// Szépséges javak

 

SZEGEDI VERZIÓ / MEGÁLLÓ KÖZÖSSÉGI HÁZ

November 23.

15.00 /// A költőnő

17.00 /// Hazai pályán

21.00 /// Srbenka (a Legjobb Emberi Jogi Film díja)

November 24.

15.00 /// Élete virágja

17.00 /// Nagyi projekt (a Gyerekzsűri díja)

21.00 /// Hosszú évszak

November 25.

15.00 /// Végkimerülésig

17.00 /// Egy nő fogságban (Magyar Közönségdíj)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr2314371643

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.