Jobb, ha nem tudod, hogy készül a mobilod - Verzió15

2018. november 10. 15:07 - Baski Sándor

szembesites.jpg

Szembesítés

Az úgy nevezett nyugatiak többsége valószínűleg tudja, de legalábbis sejti, hogy nem csak a cipőjét, a pólóját, de a mobiltelefonját is Kínában gyártják, a konkrét számok ezzel együtt is mellbevágóak. Az elektronikai eszközök 90%-a az ázsiai országban készül, ezen belül a kamerák 50, a mobiltelefonok 70, és a számítógépek 90%-át szerelik össze ott. Lehet a munkakörülményekről is sejtésünk, néha egy-egy hír átüti a nyugati média ingerküszöbét is – például, amikor a Foxconn gyárban biztonsági hálókat szereltek fel az öngyilkossági hullám miatt –, de az csak a jéghegy csúcsa. A többek közt az Apple-nek is szállító gyárakban a gépsorok mellett, ablaktalan, szellőzés nélküli helységekben ülő humán robotok sokszor szabadnap nélkül dolgoznak 12 órákat. A munka része az okoseszközök tesztelése és a kijelzők megtisztítása, amihez olyan vegyszereket használnak, amelyeket nyugaton már legalább 40 éve betiltottak. A Foxconn vezetősége tagadja a vádakat, de tény, hogy a dolgozók közül rengetegen szenvednek a mérgezéshez kapcsolható leukémiás vagy rákos megbetegedésben.

A Szembesítés részben róluk szól, az ő történeteiket meséli el, és azt, hogy miként próbálják közösen felelősségre vonni a vállalatokat. A film ugyanakkor nem csak a vadkapitalista kommunizmus árnyoldalait mutatja be, de a kínai munkaerőpiacról is ad egy tágabb képet. Óriási embertömeg, közel 260 millió ember kénytelen vidékről a városokba migrálni a megélhetés miatt, és ők azok, akik kénytelenek bármit elvállalni. Közülük 12 millióan tinédzserek, így fordulhat elő, hogy sokakat már 20 évesen leukémiával diagnosztizálnak.

A Szembesítés jól szerkesztett, erős film, mégsem merjük igazán ajánlani. Hiányzik az nekünk, hogy miközben az instafeeden pörgetjük a kajafotókat, bevillanjon egy-egy pillanatra, hogy hogyan jutott el az az iPhone a gyártól a kezünkig?

Vetítik: 11.11. vasárnap 18:00 – Toldi (Q&A)

Kinshasa Makambo

Hogyan lehet változásért küzdeni egy fél-, de inkább ¾ diktatúrában? Mit lehet arra lépni, ha a regnáló elnöknek rég lejárt a mandátuma, de nem hajlandó távozni a hatalomból és új választást kiírni, arra hivatkozva, hogy nincs rá pénz? A helyszín a Kongói Demokratikus Köztársaság, a főszereplők utcai aktivisták, akik a szabad választásokat szeretnék kivívni, de különböző módszerekkel. Van, aki minden politikai pártot és politikust elutasít, így az ellenzék vezetőjét is, más az összefogást szorgalmazza, és megint más a kényszerű emigrációból hazatérő férfi álláspontja.

Dieudo Hamadi filmje nem magyarázza túl az eseményeket, nincs narráció, nincsenek információs inzertek, a kamera egyszerűen követi a szereplőket, a nagy vitákat éppúgy rögzíti, mint a tüntetéseket. Utóbbi esetben néha annyira felforrósodik a helyzet, hogy a kamera kezelőjének is menekülnie kell, ilyenkor szinte expresszionista kísérleti filmmé alakul át a produkció. A tüntetés itt valóban nem úri passzió, halálos áldozatok is vannak, és a kamera akkor sem fordul el szégyenlősen, amikor meg „kell” a vérbefagyott áldozatokat mutatni.

A kongói helyzet továbbra sem normalizálódott, a Kinshasa Makambo így egyelőre, sajnos, aktuális helyzetjelentésként nézhető. 

Vetítik: 11.11. vasárnap 16:15 - Toldi

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr8114363869

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.