Karakteres ízjegyek - CineFest tizenötödször

2018. szeptember 26. 12:36 - Huber Zoltán

egy_nap_vetites.jpg

Filmfesztiválos beszámolókban hagyományosan a megtekintett filmeket szokás sorra venni, megkísérelve valamiféle közös tematikai nyársra húzni a felhozatalt. A premier előtt elcsíphető hájpok, a potenciális felfedezések és a kínálat minősége nyilván fontosak, kizárólag filmcímekkel teljesen mégsem ragadható meg az adott fesztivál milyensége. Hatványozottan igaz ez a miskolci CineFest esetében, ahová minimum egyszer akkor is érdemes ellátogatni, ha egyáltalán nem hoz lázba minket, hogy néhány nappal vagy héttel a bemutatójuk előtt ingyen nézhetünk ígéretesnek tűnő mozgóképeket. A “CineFest-élmény” mindig több, mint amit az adott program kínál, de hogy mi is ez a bizonyos plusz, az csak szigorúan szubjektív benyomásokkal tapogatható körbe.

“Színes folyadékot üvegben sem lehet bevinni!” - figyelmeztet kedvesen a jegyszedő néni, majd a félhomályos teremben zseblámpával segítenek szabad helyeket találni. A ragacsos löttyöket sújtó tilalom és késők előtt imbolygó segítőkész fénycsóvák elfeledett emlékeket hívnak elő, de a miskolci CineFest fő helyszínén nemcsak a régi mozis hangulatok miatt jó filmeket nézni. Hasonlóan üdítő tapasztalat, hogy csúcsidőben a vetítések az adott filmtől függetlenül teltház-közeliek voltak, igen heterogén közönséggel. Így fordulhatott elő például, hogy egy amerikai pornósztárral operáló szerb sci-fi után a művésznő korai életművét telefonjukon villogtató vidám kamaszok mellett elegáns nyugdíjasok elemezték a férfi és nő közötti kapcsolat fordulópontjait.

kvaterkazas.jpg
A CineFest 15 éves múltjáról anekdotáztak a szervezők, és az állandó vendégnek számító újságírók, rendezők, többek közt Pálfi György, Török Ferenc, Reisz Gábor és Báron György.

A miskolci nézők kíváncsiságát és nyitottságát jól mutatja, hogy a kisfilmre elégséges alapötletét céltalan meztelenkedéssel és indokolatlan szexjelenetekkel nyolcvan percre nyújtó Ederlezi ébredését a többség derekasan végigülte. Az ingyenesen megtekinthető, széles esztétikai (és minőségi) palettán mozgó filmeket egyébként is meglepően kevesen adták fel, még a kései vetítéseken is. Filmfesztiválokon remek dolog zsinórban teljesen más filmeket nézni, ám az élményt érezhetően növeli, ha olyanok ülnek körülöttünk, akikkel a pláza- és a művészmozik nézőterén valószínűleg nem fogunk találkozni.

A CineFest fő helyszínéül szolgáló Művészetek Háza alapjáraton színház- és koncertteremként működő, a városban született Pressburger Imréről elnevezett nagytermében a korábbi évektől eltérően sajnos nem voltak kimondottan éjféli vetítések, de egyszer-egyszer sikerült kellemesen őrült filmekkel zárni a napot. A “midnight movies” örökségét a leghűségesebben két olyan film képviselte, melyek teljesen más irányokból ugyan, de a metál körül forogtak. A halálosan vicces finn Heavy Túra végül elnyerte a fesztivál közönségdíját, míg a nagy hírverést keltő Mandy a jelen állás szerint itthon csak itt és csak egyetlen alkalommal volt látható a vásznon, hamisítatlan eseménnyé avatva a fő helyszín utolsó vetítését (a filmről hamarosan érkezik a kritikánk).

hildebrand.jpg
A 90. születésnapját ünneplő Hildebrand István (Nárcisz és Psyché, A Pogány Madonna, A veréb is madár, A kőszívű ember fiai, Egy magyar nábob), a magyar filmtörténet legendás operatőre életműdíjat vehetett át a zárógálán.

Bár a nagyjából hasonló színvonalú nagyjátékfilmes programot kínáló budapesti Titaniccal a két város különbözősége miatt nem igazán vethető össze, de a CineFest törvényszerűen szorosabban együtt él a helyszínével. Nemcsak a változatosabb közönség miatt érezhető mindez, de központi fekvésének és a szerencsés szeptemberi időpontjának hála a fesztivál szervesen integrálódhat a város felfedezéséhez, akár a helyi vendéglátóipari egységeket, akár a környező hegyeket vesszük célba. A Művészetek Házából kilépve egy oldschool halászcsárda szintetizátoros élőzenével és halászlével konkurált a fesztivál hivatalos ivóhelyével, de pár száz méteren belül jó néhány hely kínálta magát a filmek előtti, közötti vagy utáni kvaterkázásra.

Hogy kinek mi jut eszébe egy városról és hogy egy filmfesztivál mennyire tud összefonódni ezzel a belső képünkkel, az nyilván érintettség és (film)rajongási fok kérdése. Az azonban, hogy Miskolc és a CineFest kapcsolata kölcsönösen előnyös, kívülálló látogatóként is érezhető. Néha egyenesen úgy tűnt, mintha a péktől az ellenőrökig mindenki szerette volna a maga módján kimaxolni a fesztivál nyújtotta lehetőségeket. A “CineFest-élmény” titka talán éppen az, hogy ez a karakteres érzés valahogy azonnal átragad.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr3514262683

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.