A kölykök nincsenek jól – Thoroughbreds

2018. július 30. 08:08 - Huber Zoltán

thoroughbreds.jpg

Bármelyik véleménybuborékban éljünk, a hisztérikus negativizmus, a “szarul mennek a dolgok” világmagyarázó narratívája összeköt minket. Mindegy, hogy kihez vagy mihez kapcsoljuk, a neopopulizmust vagy Sorost okoljuk, egyértelműen a kollektív rossz közérzet korszakát éljük. A gyakran leegyszerűsítően Trump nevével fémjelzett éra nyilván nem a 2016-os elnökválasztás egyenes következménye, a milliárdos médiahekker megválasztása csak napvilágra hozta a mélyben zajló komplexebb folyamatokat. Azokat az érzeteket és szorongásokat, melyekre a tömegkultúra is érzékenyen reagál.

A makro- és mikroközösségek látványos atomizálódása, a virtuális tereket elsivatagosító trollszellem, a paranoiával kevert kiválasztottság-tudat, a “mi versus ti” szociopatologikus kiélezése, mindenki kiválaszthatja a számára releváns irritációt. A félelem kultúrája látványosan ott kísért a horror friss reneszánszában, az amerikai álmot sirató drámákban, a sokkolóan kiábrándult állapotrajzokban. Az olcsóbb, rugalmasabb műfajok felől szép lassan a fősodorba szivárgó trend igen árulkodó vonása, hogy számos írói és/vagy rendezői bemutatkozás simul bele, erőteljesen jelezve a deprimált légkör egyetemes aktualitását. A kőgazdag tinibarátnők ijesztően torz világát feltérképező Thoroughbreds (Telivérek) e vonulat különösen cinikus és gonosz darabja, a domináns közhangulat újabb figyelemreméltó lenyomata.

Tömören összefoglalva Cory Finley bemutatkozó játékfilmje olyan, mintha Bret Easton Ellis egy képzeletbeli John Hughes-forgatókönyvet írt volna Sophia Coppola részére. Egy nagyon jómódú connecticuti környéken vagyunk, hermetikusan elzárva a világ lepukkantabb részeitől. A hűs erdőszélen hatalmas házak, a márványpadlón rideg fény csillog. Labirintusszerű mauzóleumokban keringünk, ahol láthatatlan mexikói szolgák ügyelnek a makulátlan rendre. Itt él Amanda és Lily, az egykori legjobb barátnők, akik Amanda bizarr rendőrségi ügye után újra próbálnak közelebb kerülni egymáshoz. A kezdeti bizalmatlanság után közös érdeklődési kört is találnak maguknak. Lily ellenszenves nevelőapját szeretnék eltenni láb alól, a tökéletes gyilkossághoz pedig a helyi piti drogdílert is szenvtelenül kihasználják.

A Thoroughbreds lassan hömpölygő, az információkat lassan adagoló éjfekete karakterrajz két fiatal lányról, akikből tökéletesen hiányzik az empátia. Könnyen pszichopatáknak bélyegezhetnénk őket, ám a film éppen azért izgalmas, mert nagyon finoman rákérdez arra is, vajon miért torzultak el ennyire érzelmileg. A forgatókönyvet is jegyző Finley korántsem mentegeti a hősnőit, csak épp a környezetük felelősségét is felvillantja. A lányok életében semminek nincs következménye vagy tétje, a szülők nem figyelnek rájuk és a támogató-szabályozó közösség, az egészséges emberi kapcsolatok is hiányoznak. Amanda és Lily egész egyszerűen nem tanulta meg, hogy saját magukon kívül vannak mások is, akikre tekintettel kellene lenniük. Kegyetlen királynőként uralkodnak a csillogóan szép, mégis borzongatóan kietlen birodalmukban. Ez a fajta extrém, patologikus egozimus bizonyára mindenkinek ismerős lehet, aki olvasgatott már hozzászólásokat a virtuális közösségi terekben.

thr4.jpg

A címben jelölt telivér nemcsak a maga konkrét valóságában kap szerepet a történetben, de rétegezett jelentést kap. Hősnőink az elviekben nem létező amerikai arisztokrácia tagjai, a társadalom felsőbb, minden lehetőséget megkapó osztályához tartoznak. Sokkolóan banális gonoszságuk az Amerikai psycho lapjairól már ismerős lehet, csak épp itt nem mutogathatunk a pénzhajhász yuppie-kultúrára. A Thoroughbreds a családi házba, sőt, egy lánybarátságba oltja a szélsőséges énközpontúságot, és éppen ettől válik igazán morbiddá. Nézhetjük pimasz műfaji fúzióként, tinifilmbe csavart háztáji thrillerként vagy kíméletlenül sötét, gyilkos szatíraként, a lényeg nem változik. A film felkavaró és emlékezetes, a bemutatott mentális állapotrajz pedig korántsem specifikus vagy légből kapott. Találkoztunk már hasonló karakterekkel és történetekkel nem egyszer, mégis elgondolkodtató, miért most és ilyen alakban bukkannak fel ismét. Akárhogyan is válaszolunk a kérdésre, borítékolhatóan nem fog túlcsordulni az optimizmusunk és nem érezzük majd jobban magunkat tőle.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr7314122453

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.