Sekély a kéj - Ready Player One

2018. március 29. 10:20 - Huber Zoltán

ready_player.jpg

Ernest Cline 2011-ben megjelent bestsellere jelzésértékű tünete a geekkultúra egyre masszívabb fősodorbeli dominanciájának. A Ready Player One nemcsak az egykori X-generációs kívülállóknak szolgáltatott igazságot, de akaratlanul is nagyon elkapta az uralkodó korszellemet. A popkultúra persze már jó ideje felismerte a közönség köré húzott fikciós univerzumok gigantikus lehetőségeit, így ami egykor a fanatikusok belügyének számított, ma az egyik legvonzóbb árucikk. Az átlagízlés elutasításából és a mélyebb megértésből táplálkozó rajongói hozzáállás paradox mód nemcsak kimondottan divatossá vált, de a különféle meta-univerzumok és burjánzó utaláshálók egyértelműen ezt a fajta befogadói magatartást jutalmazzák.

A Ready Player One önparódia határáig (na jó, néha azon is túl) merészkedő kocka-fantáziájában a sivár valóság helyett mindenki egy virtuális valóságban tölti az idejét, sőt itt csak az lehet kiválasztott, aki megérti és követi az excentrikus Alkotó tömegkultúrális ízlését. Cline írása nemcsak azért nagyon érzékletes, mert a fanatikus rajongást és a mértéktelen popfogyasztást avatja a legfontosabb erényekké, de a gonosz vállalattal leszámoló maroknyi különc harca is legalább ennyire ellentmondásos. Az önálló egyéniségek és a profitra vadászó hadsereg fiktív összecsapása sajátos fénytörést kap mostanság, hisz az információhoz egyre inkább csak az egykori különcök és garázsokban bütykölő kockák hatalmasra hízott cégein keresztül férhetünk hozzá. A Ready Player One alapanyagából tehát rengeteg izgalmas irányba el lehetett volna indulni, de mivel az adaptációra Steven Spielberg jelentkezett be, nagyjából lehetett sejteni, mire számíthatunk.

Spielberg úgy bő másfél évtizede nem forgatott már igazán jó filmet, nagyon fontosat pedig még régebben. Igaz, még mindig jól csengő márkanév és valóságos jelölésmágnes, de a 72 éves rendezőnek nyilván szüksége volt már egy igazi kasszarobbantásra, amire Cline könyvével igen komoly esély adódott. Tény, a Ready Player One hosszú idő óta a legjobban sikerült, legprofibb munkája. A film nagyon látványos, végig feszes és helyenként kifejezetten magával ragadó, így lazán felveszi a versenyt a hasonló kategóriájú megaprodukciókkal, még annak ellenére is, hogy egy nem kifejezetten okos forgatókönyvre került rá a színes pixelorkán. Az írók mintaszerűen kilúgozták a könyv disztópikus világát, leegyszerűsítették a jellemeket és kicserélték a nem multiplex-kompatibilis epizódokat.

Ezzel párhuzamosan szorgosan kigyomlálták azokat a referenciákat is, melyek vagy a licence szempontjából lehettek problémásak, vagy túlságosan szűk közönségréteget céloztak. Az ősöreg mászkálós fps helyett így lett autóverseny az első kihívásból, ahogyan a Ragyogás szállodája is nyilván jobban mutat a vásznon, mint a Háborús játékok kisvárosi kulisszái. A Ready Player One tényleg messzire elkerül mindent, ami kicsit is beárnyékolhatná a szórakozásunkat, de ha egy kicsit megkapargatjuk a kétségtelenül szemkápráztató felszín fröccsöntött borítását, rendkívül érdekes dolgokra bukkanhatunk.

ready_player2.jpg

Cline nedves geekálmából Spielberg tulajdonképp az Avatar popkulturális vidámparkba álmodott variánsát forgatta le, és a saját alkotói programjáról, a vágyott művészi alteregójáról ábrándozik. Cameron mozgássérült katonája helyett egy jellegzetes spielbergi hőst, egy szegény árva white trash gyereket kapunk, aki a realitások elől egy tarka tükörvilágba menekül, ahol minden lehetséges. Ennek a teremtője a nagy álmodozó és különc James Halliday, aki egy burjánzó, színes alternatívát kínál mindenkinek, aki kiutat keres a problémákkal teli valóságból. A program feletti irányítást azonban egy gonosz óriáscég próbálja megkaparintani. A szemléletes nevű IOI a fogyasztók helyett a profitért dolgozik, azaz korlátozná és pénzért árulná a hozzáféréseket, reklámokkal szórná tele a hálózatot.

Bár minderről első körben nyilván az internet jelenlegi dilemmáira asszociálhatunk, Spielberg elég konkrétan világossá teszi, hogy az OASIS névre keresztelt univerzum maga a nagybetűs mozi, ami kiszakít a valóságból és ahol néhány órára más bőrébebújva álmodozhatunk. Az ő alteregója lenne tehát a teremtő Halliday is, aki az anyagi haszonszerzés helyett a élményért és a közönségért dolgozik, és a világnak ajándékozza a nagy művet. Azért lássuk be, megejtően skizofrén gondolat ez egy olyan alkotótól, aki egykor saját stúdiót alapított, és épp egy olyan filmmel akar a bevételi listák élére kerülni, ami a teremtés helyett valójában már létező alkotásokon élősködik.

Hiába próbálja Spielberg még mindig a kívülről jött filmőrültnek láttatni magát, aki maga is egyszerű mozirajongó, a Ready Player One nem egy lelkes geek szerelemprojektje, hanem egy rutinos profi ujjgyakorlata. A film nagyipari méretekben árusítja ki a popkultúrát, gépiesen egymásra dobálva és műanyagba csomagolva más alkotók ötleteit. Nagyon tanulságos, hogy a bináris kódra utaló IOI cégnél egy gyártósorhoz hasonló teremben arctalan beosztottak százai dolgoznak azon, hogy átvegyék az uralmat abban a virtuális valóságban, amit egyébként tényleg arctalan beosztottak százai hoztak létre bináris kódokból, Spielberg utasításai szerint.

ready_player1.jpg

A Ready Player One ennyiben hasonló a Csillagok háborújához, ahol a messzi galaxist teremtő alkotó szintén a pozitív alteregóról álmodozik, miközben a sötét oldal már erősen megkísértette. Ahogyan végül Lucas is milliárdos csekkre váltotta a lázadást, és életre hívta a maga Birodalmát, úgy Spielberg is jó messzire került az egykori kocka-fenegyerektől. Spielberg talán még mindig kézműves mesemondóként tekint magára, de a Ready Player One szépen lekerekített produktumát elnézve inkább az IOI nagyhatalmú urához hasonlít, aki nem támadja vagy hackeli, hanem maga is szorgosan építi a kreativitást takarékra csavaró és mindenből eladható márkát gyártó hollywoodi rendszert.

Nyilván könnyedén bele lehet feledkezni a Ready Player One színes-szagos világába, mégis folyamatosan ott kísért az a sajátos érzés, hogy azért ez a dolog nincs így teljesen rendben. Némileg hasonló ez, mint a fast fashion boltok kirakatában lógó, Bangladesben tömeggyártott Che Guevera-pólók este. A geekkultúra fősodorbeli áttörésében annak idején nagy szerepe volt Spielbergnek és az új üzleti modell nyilván ugyanúgy kapóra jött a bevételeket maximalizálni akaró cégvezetőknek és marketing-szakembereknek, mint bármelyik ellenkulturális mozgalom főáramba kerülése. Míg az eldugott easter egg korábban a kívülállók, a kevesek jutalmának számított, ma csábító szlogenként villog a terméken. A Ready Player One nemcsak egy olyan film, ami a folyamatos idézgetést tökéletesen öncélúan használja, de ezt leszámítva nagyon nem is akar többet. Ami viszont még ennél is szomorúbb, hogy erre ráadásul kimondottan büszke is.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr6313787728

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.