Taylor Sheridan nevét néhány éve legfeljebb a kedd esti zsarusorozatok fanatikusabb rajongói ismerhették. Ki gondolta volna akkoriban, hogy az apróbb televíziós mellékszerepek és egy elfeledett Fűrész-utánérzés ledirigálása után után néhány évtizeddel Sheridan két zseniális forgatókönyvvel rúgja be az ajtót, a harmadikat pedig már ő maga viheti vászonra. A Sicario és a Hell or High Water vitathatatlanul az elmúlt évek legjobbjai között vannak, az újabb filmet így nemcsak hevesen vártuk, de már kiforrott szerzői darabként számoltunk vele. Bár a Wind River - Gyilkos nyomon végül egyértelműen elmarad a két korábbi mestermű mögött, Sheridan kiugró tehetségéhez továbbra sem férhet kétség.
Nyilván adja magát trilógiaként vizsgálni az író-rendező három történetét, melyek elsősorban a helyszínek, a karakterek és a felmutatott erkölcsi példázatok miatt mutatnak szoros rokonságot. A mexikói határ és a világvégi texasi puszta után ezúttal is Amerika leszakadó és elfeledett részén, egy fagyos wyomingi indián rezervátumban járunk. Hőseink most is végletes határhelyzetben léteznek, míg azonban a Sicario és a Hell or High Water esetében látszólag van miért harcolni, itt már csak “a hó és a csend” az, amiért küzdeni lehet. A por és a rozsda után ezúttal a jég eszi meg a lelket: a társadalom peremén vegetáló őslakosok és a súlyos veszteséget cipelő főszereplő egyetlen lehetősége, hogy megpróbálnak együtt létezni a kegyetlen mínuszokkal, hóviharokkal és ragadozókkal teli vadonnal.
A Wind River alapvetően egy klasszikus alaphelyzetből (kifelé zárt kisközösség, bűntény, városi detektív érkezése) indul ki, ám Sheridant nem maga a bűntény és a nyomozás, hanem az itt élő karakterek érdeklik. Ez a durva táj saját maga alkotja a szabályait és itt csak azok maradhatnak életben, akik elfogadják és követik ezeket a törvényeket. A fiatal indián lány holttestét felfedező és a rendőrségi munkába bekapcsolódó vadász (Jeremy Renner) és a gyökereiket vesztett indiánok kegyetlen harmóniában élnek a vidékkel, amit végül a magassarkúban betopogó fiatal FBI ügynök (Elizabeth Olsen), illetve rajta keresztül végül maga a néző is megért és elfogad. A helyiek soha véget nem érő külső és belső küzdelmei nem éppen irigylésre, sokkal inkább tiszteletre méltóak.
Az eddigiekből talán kikövetkeztethető, hogy aki egy fordulatos, izgalmakkal teli nyomozásra számít, az csalódni fog. Bár a Wind River papíron nyilván krimi, hisz az elejétől és a végéig elmondja egy gyilkosság történetet, valójában egy könyörtelen léthelyzet nagyon érzékeny állapotrajza. A maga konkrét értelmében a rezervátumba zárt, kulturálisan és gazdaságilag is kifosztott indiánok, illetve a könyörtelen természettel együtt élni próbálók, de egy réteggel lentebb a veszteség elfogadásának drámája is egyben. Mert akármennyire is sötét és rideg ez a világ, maga a harc jelenti az egyetlen aprócska reménysugarat.
Sheridan eddigi forgatókönyveit egy zseniális (Denis Villeneuve) és egy rutinos (David Mackenzie) nem amerikai rendező vitte vászonra. A Wind River egyetlen komolyabb problémája éppen az, hogy érezhetően hiányzott a külső nézőpont jelentette kontroll, hogy hol és hogyan kellett volna picit visszanyesni a forgatókönyv enyhén túlhabzó vagy túlmagyarázott jeleneteit. Sheridan mesterien teremt atmoszférát, a választott közeg ábrázolása hibátlan (szinte érezzük a lábunkon a latyakos sarat) és a színészvezetésre sem lehet panasz (még Renner generikus sótlansága is hibátlanul passzol a figurához).
A gond inkább az arányokkal van, az egyébként is melankolikus alaptónus mellett a papíron bizonyára jól mutató mondatok sajnos nem egyszer átlógnak a giccshatáron. Ezeken a pontokon a film méltóságteljesen hömpölygő ritmusa is megtörik, a színészi játék visszafogottsága is önmaga ellen fordul és Cave/Ellis zenéje is disszonáns aláfestéssé válik. A játékidő előrehaladtával az ehhez hasonló pillanatok szerencsére exponenciálisan fogyatkoznak, a csúcspontot jelentő brutális összecsapás a filmet lezáró dialógok szépen feledtetik a döccenőket.
A Wind River emiatt nem felkavaróan zseniális, “csak” nagyon jó, de hát soha ne lássunk ennél rosszabb filmet. Sheridan nevét pedig most már tényleg kötelező megtanulni.
