Agyzsibbasztó űrmatiné - Valerian és az ezer bolygó városa

2017. július 24. 12:06 - Baski Sándor

valerian.jpg

Pierre Christin és Jean-Claude Mézières képregényklasszikusának adaptálására mindig is Luc Besson tűnt az ideális jelöltnek. A francia popkulturális örökség részét képező Valeriant egyfelől más nem is vihette volna vászonra, csak egy francia alkotó, másrészről Besson 20 évvel ezelőtt, Az ötödik elemmel már bebizonyította, hogy képes az akció és a sci-fi műfaját bűnösen szórakoztató agymenéssé gyúrni.

Besson maga is annyira bízott a rátermettségében és a film sikerében, hogy saját gyártásban, független produkcióként készítette el a szerelemprojektjét. Egy közel 200 millió eurós költségvetésű hollywoodi film esetében elképzelhetetlen lenne, hogy stúdiófejesek, executive producerek és scriptdoktorok beleszólása nélkül nyerje el végső formáját a forgatókönyv, és az író-rendező gyakorlatilag szabad kezet kapjon. Bessonnak sikerült a lehetetlen: úgy forgatta le minden idők legdrágább francia blockbusterét, mintha csak egy filléres szerzői film lenne.

A totális alkotói szabadságot a végeredmény tökéletesen visszatükrözi – és ez nem feltétlenül dicséret. Bessonra, eddigi munkássága alapján – legyen szó írásról, rendezésről, producerkedésről – semmikép sem a visszafogottság és az önmérséklet a jellemző, és ezúttal sem tagadta meg magát. Egy közel 40 évig futó képregényfolyam esszenciáját lepárolni egyetlen egész estés filmbe komoly szerkesztői, dramaturgiai munkát igényel – amennyire gazdag a forrásanyag, annyira nagy túlzsúfolás kísértése.

A francia rendezőt nem gyötörték efféle aggodalmak, a „kevesebb néha több” elvét zárójelbe téve beledobja a nézőt a mély vízbe. A Valerian és az ezer bolygó városának szervező elve mintha csak az lenne, hogy hőseivel, a kormány két különleges űrügynökével annyi teljesítendő pályát játszasson végig, amennyi csak a 130 perces játékidőbe belefér. Nem kevesebb, mint 200 különféle idegen létforma tűnik fel a filmben, és ugyan a többségük szórakoztatóan bizarr látványt nyújt, az újdonság és a rácsodálkozás varázsa a rendező által diktált tempónak köszönhetően gyorsan megkopik. Ugyanez a címbéli város mikrovilágairól is elmondható: ha minden új, kétpercenként változó helyszín egzotikusabb és szürreálisabb, mint az előző, akkor egy idő után az egész miliő súlytalanná és rajzfilmszerűvé válik.

valerian1.jpg

Utóbbi papíron nem is lenne akkora probléma, elvégre képregényadaptációt látunk (hol van az megírva, hogy mindenkinek a Marvel és a DC kottájából kell játszania?), másfelől Besson talán tudatosan akarja a Flash Gordon-féle camp hangulatot megidézni. A Valerian ebből a fénytörésből nézve vállaltan korszerűtlen film, amely nem az új Star Wars-franchise-zal, hanem Lucas előzménytrilógiájával mutat rokonságot, és erre még mintha büszke is lenne.

Besson vakmerősége mindenképp imponáló, de a Valerian végeredményben mégsem a vizuális túlkapásain és a dramaturgiai aránytévesztésein bukik meg, hanem az ihlettelen casting és az azonosulásra alkalmatlan főszereplők pusztító kombinációján. Valerian és Laureline románca, ha hihető és átélhető lenne, ha tudnánk drukkolni értük, habarcsként tartaná össze a felcserélhető epizódokból álló filmet. Ennek hiányában a Valerian és az ezer bolygó városa tényleg nem több lenyűgözően látványos, de kongóan üres űrbestiáriumnál.


A Valerian-képregényekről a Filmvilág augusztusi számában közlünk egy hosszabb írást.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr1312679775

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.