Mesél a múlt - Zsivány Egyes: Egy Star Wars történet

2016. december 15. 11:08 - Bilsiczky Balázs

rogue-one-a-star-wars-story-official-teaser-trailer-2147-2.jpg

Amióta a Disney benyelte a komplett Star Wars univerzumot, a keményvonalas rajongók még mindig számottevő része rendszerint habzó szájjal veszi tudomásul a mesestúdió újabb és újabb folytatásokra, előzménytörténetekre vagy matinésorozatokra vonatkozó bejelentéseit. Az új égisz alatt tavaly karácsonykor debütált hetedik epizód, az 1977-es Egy új remény cselekményét tetszetős módon, de kvázi egy az egyben újrahasznosító Az ébredő erő mégsem okozott akkora csalódást, mondhatni, terápiás hatással bírt a szkeptikusok a galaxis tulajdonosváltásából eredő félelmeinek legyűrésére.

Mindezt nyilvánvalóan annak is köszönhettük, hogy akit egyszer az életben elkapott a Lucas-féle gépszíj, az talán még akkor is reszkető kézzel vágná a centit a soron következő fejezet bemutatójáig, ha a stúdió Eddie Murphy-t vetné be Windu mester eltitkolt gyermekének szerepére. Emlékezetes, hogy annak idején Hayden Christensen Anakin bőrébe bújtatása is mekkora homokvihart okozott a Tatuinon, de az akkor még a Lucasfilm által hozott döntés is egyértelműen arra a tényre utalt, hogy az alkotók jóval nagyobb hangsúlyt fektetnek a történetre vagy a látványra, semmint hogy A-kategóriás aktorokkal töltsék fel a színészgárdát.

donnie-yen-rogue-one-a-star-wars-story-645x370.jpg

A casting még inkább háttérbe szorul egy olyan spinoff esetében, mint az idei ünnepekre mozikba kerülő Zsivány Egyes: Egy Star Wars történet, ahol a karakterek nagy részével feltehetőleg először és utoljára találkozunk az évtizedes múltra visszatekintő és minden bizonnyal még generációkon átívelő jövővel rendelkező űreposzban. A legutóbb a ki tudja, hanyadik Godzillával támadó Gareth Edwards rendezése, a Zsivány Egyes ráadásul bármennyire is kötődik a negyedik részt megelőző eseményekhez, jelesül az első Halálcsillag tervrajzainak megszerzéséhez, a folytatást illetően nem egy masszív tengerészcsomóval, csupán egy lazára fűzött masnival rögzített kiegészítő sztoriról van szó, ahol a végén (SPOILER!) minden főhős meghal.

Aki tehát az új Harrison Ford feltűnésére számít, csalódni fog, viszont kellemes meglepetést jelentenek az olyan, áttörésre váró, a Zsivány Egyest minden bizonnyal ugródeszkaként felhasználó színészek, mint Felicity Jones (A mindenség elmélete) vagy Diego Luna, nem beszélve a helyenként kissé kínos monológokkal támadó, tehetségüket tekintve mégis tiszteletet érdemlő Forest Whitaker vagy Mads Mikkelsen.

Gareth Edwards rendezése, illetve Chris Weitz (mesefilmek) és Tony Gilroy (Bourne-sorozat) forgatókönyve az első húsz perc csapongásait és kapkodását követően megtalálja a Star Wars filmek talán legtöbb akciójelenetét magába foglaló küldetéssztori megfelelő ritmusát. A Zsivány Egyes jól működik, hozza az elvárt szintet, és külön öröm, hogy a kihagyhatatlan, itt-ott elejtett jópofa megjegyzések ellenére is jóval sötétebb tónusú anyag, mint amit a Disneytől vártunk volna.

Ugyanakkor némileg zavaró a korábbi filmekből vett motívumok újbóli felhasználása. Ezúttal már A Birodalom visszavág és A Jedi visszatér egyes elemei is a napnál világosabban jelennek meg a szűk két és fél órás játékidő alatt, melyek a megcélzott közönség egy részét jelentő tizenévesek szemében az újdonság erejével hathatnak, az eredeti trilógiát jelenetről jelenetre ismerő veterán rajongók táborában viszont kétélű fegyverként sülhetnek el: bizonyára lesznek olyanok, akik tátott szájjal ülnek fel a nosztalgiavonatra, mások viszont az ötlettelenségből adódó önismétlést kérhetik számon a Galaktikus Birodalom történetének első mellékhajtásán.

15 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr9912048935

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A 10 legjobb Star Wars rajongói film 2016-ból 2016.12.16. 06:33:10

A fan-made Star Wars filmek minden évben megállíthatatlanul özönlenek a különböző videó-megosztó csatornákra. Habár a felhozatal vegyes, a beléjük fektetett lelkesedés továbbra is óriási. Az idei trendekből látszik, hogy a "fiúk-lányok fénykardoznak az...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

elemes 2016.12.16. 10:37:56

Jó nagy rontóc van a poszt közepén. Látom, hogy próbáltad kifehéríteni, de csak félig sikerült, mert az indexhu kiemelő szkriptjében nem volt kifehérítve.

Egyébként meg nem is annyira rontóc, hiszen az SW4-ben a közepetáján (a halálcsillag elleni támadás előkészítésekor) elhangzik.

vbghtz23456 2016.12.16. 10:55:39

Tényleg ennyire elkerülhetetlenül muszáj lelőni, basszus! Muszáj. Biztos muszáj. Köszi! Sokra megyek azzal a nyomorék SPOILER! felirattal, ha vele kb. egyszerre látom meg az amit nem kellene. Biztos muszáj volt? Biztos. Apicsába.. Köszi. :(

steery 2016.12.16. 11:54:41

A film nem szűk két és fél órás, hanem 135 perces a stáblistával együtt, ami két óra tizenöt percnek felel meg.
A jópofa megjegyzések kifejezetten erőltetettnek érződnek. Ez a film ugyanúgy teljesen humormentes, mint az Új remény. Mivel ez egy háborús dráma és tragédia.

Blobov 2016.12.16. 13:12:17

@elemes: Nem, az SW EP4-ben nem tudjuk meg, honnan szerezték meg a terveket, az, amire gondolsz ("many Bothan died") az EP6-ban van.

elemes 2016.12.16. 13:48:13

@Blobov:

igazad van, ezt összekevertem....

de azon karakterek sorsa, amelyek kiemelkedőt alkotnak ebben a filmben, és az SW4-ben nem szerepeltek, értelemszerű: vagy kiégett alkoholistaként tengetik sorsukat a peremvidéken, vagy (rontóc). A forgatókönyvírók az utóbbit választották.

Orosdy Dániel · http://danielorosdy.blog.hu/ 2016.12.17. 13:37:43

@steery: "A film nem szűk két és fél órás, hanem 135 perces a stáblistával együtt" - szerinted. A szerző szerint nem, és neki legalább ugyanannyira igaza van. De ennyi erővel beleköthetnél a betűtípusba is.

"Ez a film ugyanúgy teljesen humormentes, mint az Új remény." - adandó alkalommal azért nézd meg az Új reményt, ha már hivatkozol rá (vagy növessz humorérzéket).

@vbghtz23456: Nem volt muszáj, de ezzel kapcsolatban inkább az Index.hu-t cseszegesd.

mojoking77 2016.12.17. 15:08:52

@Orosdy Dániel: Akkor is kihagyhattad volna.
Most mar mindegy, de a kesobbi idetevedok kedveert nyugodtan kitorolheted azt a mondatot...
Megkoszontem.

theus 2016.12.17. 21:04:40

@elemes: Mi az a rontóc? Spoiler akar lenni? Akkor mért nem azt írod?

steery 2016.12.17. 21:50:04

@Orosdy Dániel: Kb. 50x láttam eddig az Új reményt, méghozzá magyarul, angolul, az eredetit, a felújítást, a revisitedet és a kibővítettet, meg az összes extráját. Szóval ha azt mondom, hogy nincs benne humor, akkor nincs benne humor. A két robot és az emberek perlekedése tekinthető viccesnek, de igazából nem az. Ezt a film kapcsán készült visszaemlékezésekben, interjúkban a készítők el is mondják, hogy nem tetszett a stúdiónak az, hogy nincs a filmben humor, semmi geg, hanem túl komor hangulatú az egész. Úgy vélték, így nem lesz elég sikeres.

elemes 2016.12.17. 22:28:10

@theus:

spoiler az, ami a repülőgépek szárnyán a talajt éréskor kinyílik felfelé.
bár annak is van rendes neve (áramlásrontó lap).

theus 2016.12.17. 22:35:40

@steery: persze nincs benne humor r2 és c3po tök komolyan átmegy keresztbe a folyosón aminek a két végéből lövik egymást a lázadók és a birodalmiak. Mikor Han ordítva kergeti a rohamosztagosokat, egy zsákutcába kergeti majd neki kell menekülni is azért lett a special editionben egy hangárra cserélve egy zászlóalj rohamosztagossal, mert úgy még kevésbé vicces.
"olyan jutalmat kapsz érte amekkorát el sem tudsz képzelni! Én el tudok képzelni akármekkorát." Ez ma már nem hangzik olyan humorosnak, mint 77-ben, de azért határozottan az.

theus 2016.12.17. 22:36:20

@elemes: aha, igen egy ilyen oldalon nyilván azt jelenti.

Orosdy Dániel · http://danielorosdy.blog.hu/ 2016.12.17. 22:45:44

@steery: "Szóval ha azt mondom, hogy nincs benne humor, akkor nincs benne humor." Faszt. Ez csak egy vélemény. Én sem láttam nálad kevesebbszer azt a filmet, és láttam benne humort, tehát minimum 1:1. De még csak nem is vagyok egyedül, szóval kár a benzinért.

Inkább olvasgass, pl. ez is egy ellenvélemény, de akad még ilyen bőven:

books.google.hu/books?id=31uQBQAAQBAJ&pg=PA32&lpg=PA32&dq=%22collins+calls+attention+to+new%22&source=bl&ots=51O31y_4py&sig=0H6cmduR6Jrd39MPtUfyF_rn7_M&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwi1zeegl_zQAhVpJsAKHewMA2QQ6AEIGjAA#v=onepage&q=%22collins%20calls%20attention%20to%20new%22&f=false

VAGY:

www.tor.com/2013/08/30/the-10-funniest-lines-in-all-of-star-wars-according-to-me/
(10-ből 4 idézet az Új reményből származik, beleértve a dobogó két legfelső fokán lévőt, de a bevezetőt is érdemes elolvasni.)

"nem tetszett a stúdiónak az, hogy nincs a filmben humor, semmi geg, hanem túl komor hangulatú az egész. Úgy vélték, így nem lesz elég sikeres." - Elég egyértelmű, hogy tévedtek, nem igaz?? :DDDD

"A két robot és az emberek perlekedése tekinthető viccesnek, de igazából nem az." - Akkor most annak tekinthető vagy nem? Mert ha a mondatod eleje igaz, akkor a korábbi önmagadnak mondasz ellent. Ha csak a vége, akkor meg az egész egy nagy ellentmondás.

elemes 2016.12.17. 22:58:05

@theus:

az én fülemnek sokkal jobban hangzik a "rontóc", mint a spoiler :)

steery 2016.12.18. 13:10:43

@theus: Igaz. Megfeledkeztem róla, hogy inkább a könyv változatokban vannak humorosnak szánt dumák, amik java a filmekből kimaradt.
Az egyik kedvencem: "- Nagy bolond maga, öreg! - No és mi a véleményed arról, aki egy bolond szolgálatába szegődik?" A másik: "- Na nem! Börtönblokkba aztán végképp nem megyek! Minek elsietni? Előbb-utóbb úgyis ott kötünk ki!"

Mindettől függetlenül a két robot perlekedése - pontosabban Thripio szövegelése - inkább idegesítő, mint szórakoztató. Amiben az a fura, hogy eredetileg Anakin programozta ilyenre a gépet. De aztán később Padmé nem programozta át? És amikor Bail utasítására kitörölték a memóriáját, nem tűnt el belőle ez az idegesítő, tudálékos, civakodós hajlam? Vagy újra kifejlődött valahogy? Vajon lehet egy robotnak "beégetett" személyisége?

A Star Wars alapvetően egy háborús dráma és tragédia. Eredetileg felnőtteknek készült, nem gyerekeknek. Így a humornak vajmi kevés szerep jut benne. Az összes magyarul megjelent SW művet olvastam és alig találni bennük itt-ott 1-1 piciny humor szikrát. De nem is hiányzik beléjük.