Lázadók, ördögűzők, oligarchák - BIDF 2016

2016. október 02. 14:42 - filmvilág

return_to_homs.jpg

Futballkapusból lett szír lázadóvezér, lengyel ördögűzők, milliárdos politikus oligarcha Csehországból és a bosnyák bikaviadalok világa – ezeket a filmeket láttuk az idei Budapest International Documentary Festivalon. Villámbeszámoló.

VISSZATÉRÉS HOMSBA

Miért nem maradnak otthon és harcolnak a hazájukért? – szokták kérdezni a mindent jobban tudó önkéntes fotelelemzők a menekültek vonulásán szörnyülködve. Valójában sokan maradnak és harcolnak, ameddig tudnak. Talal Derki filmjének főszereplői például három éven át próbáltak (és próbálnak ma is) visszatérni szülővárosukba, a polgárháborúban porig rombolt Homsba. Egyikük a 19 éves Abdul Baset Al-Sarout, aki korábban a szír futballválogatott kapusa volt, és akinek mind a négy testvérét megölték, a másik egy 24 éves újságíró, Ossama. Derki kamerája a szó legszorosabb értelmében ott van a frontvonalban, mindenhová követi a szereplőket, premier plánban láthatjuk többek közt, ahogy ellövik Al-Sarout lábát (és ezzel be is fejeződik a félbehagyott futballkarrierje). A lázadók persze tisztában vannak vele, hogy minden lépésüket dokumentálják, nincs kizárva, hogy a buzdító csatadalok hangosabban szólnak, ha forog a kamera, de ezzel együtt is felbecsülhetetlenül fontos kordokumentum a Visszatérés Homsba, amely 2014-ben a Zsűri Nagydíját kapta meg a Sundance filmfesztiválon. (BS)  

  

MATRIX AB

Egy film, amelyet nálunk is leforgathattak volna – már ha leforgathatnának ilyet nálunk is. Andrej Babiš a második leggazdagabb ember Csehországban, a rendszerváltás előtt még a szocialista rezsimet szolgálta, ma pénzügyminiszter és miniszterelnök-helyettes, és nem mellesleg komoly médiaportfolió tulajdonosa. Nevezték már Babisconinak (Berlusconi után szabadon) és hasonlították Donald Trumphoz. Ha mindenben talán nem is, de exhibicionizmusában biztos hasonlít hozzájuk, másképp nem lehet megmagyarázni, miért engedte Vit Klusáknak és stábjának, hogy hónapokon át kövesse őt a kamerájával, a hivatalos eseményektől a zártkörű találkozókig. Azt persze nem tudhatta, hogy a rendező ellenlábasait, kritikusait is megszólaltatja, így dupla portrét kapunk: kirajzolódik egyfelől a kampányeseményeken, partykon fellépő sima modorú politikus képe (a mikroportot sokszor magán felejti, így hallhatunk olyan beszélgetéseket – például a magyar külügyi attaséval –, amiket nem a nyilvánosságnak szánnak), másrészt a politikai és médiahatalmát gátlás nélkül felhasználó oligarchát is megismerjük. A Matrix AB azzal végződik, hogy Babiš végignézi az elkészült filmet (vagyis, amit mi is láttunk), és számon kéri a rendezőt, amiért „átverte”. Ezek után tényleg rejtély, hogy mutathatták be mégis a filmet, mindenestre jó, hogy így történt. (BS)


KORIDA

Úgy tűnik, közel két évtizedre van szükség egy háború okozta sokk kiheveréséhez, legalábbis erre utal, hogy a déslzláv országok dokumentumfilmesei most kezdik el igazán feldolgozni a szomszédunkban történt vérontást, többek közt az oda vezető, vallási és nemzetiségi ellentéteket állítva vizsgálódásuk fókuszába. Erre a vonatra száll fel a bosnyák Sinisa Vidovic, aki első munkájával a nemzeti kultúra részét képező bikaviadalok, a Korida rendszerén keresztül próbál közelebb férkőzni a hazáját még mindig mételyező gyűlölet lélektanához.

A Koridát ugyan az ibériai nagy testvérhez hasonlóan bikaviadalként aposztrofáljuk, valójában semmi köze nincs a matadorok és torreádorok világához, leszámítva a benne részt vevő állatok fajtáját. A bosnyák nép több mint kétszáz éves múltra visszatekintő néphagyománya két bika küzdelméről szól, akik nagy eséllyel túl is élik a viadalt, mivel a győzelemhez a másik megfutamítása is elegendő. Vidovic filmje viszont a hagyomány bemutatásán túl arra a kuriózumra mutat rá, hogy a délszláv országok közül a legkibékíthetetlenebb ellentéteket magában hordozó bosnyák nép meglepően egységesen, a másik származásáról vagy vallásáról teljesen megfeledkezve tud szórakozni egy-egy ilyen esemény alkalmával. Fentieket figyelembe véve még érthetőbb a szereplők abból adódó elkeseredettsége, hogy a hatalom megpróbál beavatkozni a Korida jól működő rendszerébe, ezzel újra felszítva muzulmán és keresztény, bosnyák, horvát és szerb között már csak pislákoló feszültséget. (BB)

 
HARCBAN A SÁTÁNNAL

Ami számunkra csak egy csontig koptatott horrorfilmes klisé, az Lengyelországban még élő gyakorlat. A nem csak papíron keresztény országban kb. 150 katolikus pap végez rendszeresen ördögűzést. Konrad Szolajski vonatkozó (az HBO gyártásában készült) filmje nem a leleplezés szándékával forgatott gúnyos pamflet, a rendező valóban szerette volna megismerni és megérteni a jelenséget. A játékidő nagy részében nem is kérdez, csak mutat, három fiatal lány életét követi párhuzamosan. Mindhárman hívő családból származnak, mindhárman komoly pszichológiai problémákkal küszködnek, amiket ők és környezetük gonosz lelkek ármánykodásainak tudnak be. A megszállottságnak szinte teljesen ugyanolyan tüneteit produkálják, mint a hollywoodi filmekben (a plafonra azért nem mászik fel senki), a néző pedig közben agyalhat azon, hogy puszta színjátékot lát, vagy a lányok maguk is elhiszik, hogy ördög bújt beléjük. A főállású ördögűzők mellett a film utolsó harmadában aztán a szkeptikus pszichológusok és teológusok is megszólalnak, hogy történelmi-társadalmi-lélektani kontextusba helyezzék a jelenséget – igaz, addigra a szereplők már rég leleplezték magukat a tudtukon kívül. Tanulságos és szórakoztató dolgozat a Harcban a Sátánnal, reméljük, a magyar HBO-n is látható lesz majd. (BS)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr2811760053

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.