District 9 - Anyaföldön kívüli

2016. június 27. 16:09 - klág

district9a.jpg

Földönkívüliek anyahajója Johannesburg felett – kisköltségvetésű alienfilm Dél-Afrikából.

DISTRICT 9 – amerikai, 2009. Rendezte: Neill Blomkamp. Írta: Neill Blomkamp és Terri Tatchell. Kép: Trent Opaloch. Zene: Clinton Shortery. Szereplők: Sharlto Copley (Wikus), Jason Cope, Nathalie Boltt. 112 perc.
Vetítik: Cool - 21:10

Ahhoz, hogy igazán megértsük a District 9 eredetét, kétfelől kell megközelítenünk a film előkészületeit. Az addig főleg tévésorozatok vizuális effektjeiért felelős Neill Blomkamp még 2005-ben készített egy 15 perces rövidfilmet Alive in Joburg, azaz Johannesburgban élni címmel, amelyben tulajdonképpen a dél-afrikai fővárosban rekedt, papírsufnikban élő és szeméthalmokban guberáló „földönkívülieket” mutatta be, dokumentumfilmes eszközökkel. A négy évvel ezelőtt készült rövidfilm hat percben is képes volt egyszerre aktuálpolitikai parabolaként, inváziós sci-fiként, sőt, egy rövid animációs betét erejéig akciófilmként működni. Mindeközben Peter Jackson éppen rendezőt keresett a nagy sikerű videójáték-sorozat, a Halo megfilmesítéséhez, és bár nem tudni, mekkora hatást tett rá az Alive in Joburg, Jackson a feladatot Blomkampra bízta. A projekt finanszírozása meghiúsult, de az új-zélandi rendezőt annyira lenyűgözte dél-afrikai kollégája, hogy kezébe nyomott harminc millió dollárt: tessék, aprópénz, költsd el arra, amit szeretnél. A fiatal tehetség a rövidfilmjében látott potenciált egy egész estés produkcióra.

A nagyfilm kiindulópontja nem különbözik a rövidfilmben felvázolt helyzettől: ismeretlen idegenek anyahajója jelent meg Johannesburg felett, majd miután nem reagáltak semmilyen jelzésre, a katonaság behatolt és kimentette az egyszerre csótányokra és garnélarákokra emlékeztető földönkívülieket. A kormány jobb híján egy sebtiben felépített menekülttáborban helyezte el őket, ahonnan azonban biztonsági okokból újból költöztetni kell őket. A feladatot a bürokrata Wikus Van De Merwe (Sharlto Copley) kapja meg, aki az első behatolásnál idegen anyaggal fertőződik meg.

E két különálló elem – a fantasztikum realista bemutatása, illetve a videójáték-esztétika – határozza meg a District 9 struktúráját. Blomkamp filmje áldokumentumfilmként, vagyis tévériportként indul, de a film felénél fokozatosan elhagyja a valóságkiegészítő elemeket (kézikamera, biztonsági felvételek), hogy egy intergalaktikus haverfilm, sőt, egy kompetens és klasszicista akciófilm legyen belőle. Az utolsó akciófilmes harmad azonban ahelyett, hogy különböző sci-fi/akciófilm elődökre tenne utalást, igazi videójátékos gesamtkunstwerk lesz: megidéződnek az úgynevezett first person shooterek egyes szám, első személyű nézőpontjai, a műfaj egyik csúcsának tartott Half Life 2 legendás elemének tartott gravitációs fegyver kap egy rövid szereplést, az akció középpontjába egy mecharobot kerül, és így tovább. Több kortárs akciófilm is kísérletezik a videójáték küldetésalapú narratíváival (Crank 1-2Golyózápor), de az akciójátékok precíz vizualitását eddig még nem sikerült ennyire hatásosan visszaadnia egyetlen adaptációnak sem.

district9.jpg

Az, hogy a film két oldala ennyire simán és vészmentesen csúszik egymásba, Blomkamp és a főszereplőül választott Copley érdeme. A rendező a dokumentarista megoldások közül egyszerre használja a zsigeri, rázkódós felvételeket és az elegánsabb, ipari kamerás vagy magasból felvett statikus totálokat, és az ezeket elhanyagoló jeleneteknél is türtőzteti magát a montázzsal. Ha Blomkamp a filmje agya, akkor Copley a szíve: a dél-afrikai televíziós producer, aki már az Alive in Joburgban is feltűnt néhány mondatra, itt humoros, néha szánalomra, néha dicséretre méltó, de mindvégig hiteles karakter. Szimpátiában nincs nehéz dolga: Wikuson kívül a film összes humanoidja önző, szadista és kegyetlen.

Nehéz elmenni azonban a District 9 politikai üzenete mellett. A menedékstátuszba delegált, borzalmas körülmények között élő „rákok” szegregációjában a rendező nyilván a globális, nem Dél-Afrika-specifikus dilemmát akarta illusztrálni. A film azonban az első fele után problémásan nyúl ehhez a kérdéshez: integrációról szó sem lehet, sőt, egyetlen megoldásként a terrorizmust ajánlja fel. Az pedig, hogy a visszafele történő integráció is (avagy az emberek beilleszkedése a ráktársadalomba) csak mutáció révén lehetséges, a szó minden értelmében gusztustalan. De ha Blomkamp a környezetet nem részletgazdag társadalmi analízisre szánta, hanem megkapó háttérnek egy elgondolkodtató, akciódús emberi történethez, akkor első osztályú munkát végzett.

Klág Dávid

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr988848182

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.