Brooklyn & Spotlight - Variációk konzervatívra

2016. február 23. 18:00 - Huber Zoltán

brooklyn.jpg

Brooklyn

Rasszizmus helyett pontosabb lenne talán kínosan konzervatív ízléssel vádolni az Amerikai Filmakadémia tagságát. Igaz ugyan, hogy az Oscarra idén nem jelöltek afro-amerikai filmeseket (ahogyan ázsiai, arab, őslakos, mozgássérült vagy transznemű művészt sem, és a sor tetszőlegesen folytatható), ám az ok vélhetően az, hogy a különlegesebb alkotásokkal szemben mindig is a jól fésült, klasszikus vonalvezetésű darabokat favorizálták. Az ötvenes évek könnyfakasztó melodrámáit idéző Brooklyn tipikusan ilyen, melynek legnagyobb problémája épp a három Oscar-jelölése.

Az ír lány átszeli az óceánt és Brooklyn írek lakta környékén, az anyanyelvét és kultúráját szinte teljesen megtartva szenved honvágytól, majd olyan jól beilleszkedik, hogy mikor hazatérhetne, mégsem teszi. Ártatlan, langymeleg mese ez, melyben a legnagyobb fenyegetést egy intrikáló öregasszony jelenti. A fékezett habzású, futószalag-minőségű tévéfilmes kivitel és a két tökéletes, érte epekedő férfi között ingázó fiatal nő látszatszenvedése előcsalogat majd néhány zsebkendőt, de semmi több. Tényleg ez lenne a tavalyi év egyik fontos, nagyobb figyelemre érdemes filmje? Aligha.

A Brooklyn a „fehér nyavalygás” (white whine) minősített esete. Most, mikor szögesdrótok épülnek a határokon és a hírekben az eltérő kulturális környezet okozta sokk drámai hatásaival találkozhatunk, egy ilyen film kiemelésének, az így ráirányított figyelemnek kissé rossz mellékíze van. Ez a történet persze nem a ki- és bevándorlásról szól, egy asszonnyá érő nő keresi és találja meg a helyét, mégis úgy érezhetjük, jogos az elfogultság vádja. Saoirse Ronan bájos ír akcentusa bizonyára megdobogtatta az Akadémia többségét adó WASP-szíveket, amivel nem lenne komolyabb gond, csak emiatt felkavaróbb, aktuálisabb, komolyabb hírverésre érdemesebb művek estek ki a mezőnyből. Nem a Brooklyn tehet róla, hanem a jelölő lapokat kitöltők károsan egyoldalú ízlése.

spotlight.jpg 

Spotlight - Egy nyomozás részletei

A Brooklyn kapcsán ostorozott konzervatív jelző bizonyos esetekben komoly dicséret lehet, vegyük rögtön a Spotlight - Egy nyomozás részletei kiváló példáját. A katolikus egyház pedofilbotrányát köztudatba bedobó Boston Globe nyomozását végigkövető műben éppen az az érdekes, hogy egy régi vágású újságírófilm született. Thomas McCarthy sallangoktól és idézőjelektől mentes rendezése épp hagyománytisztelete miatt lesz erőteljes és hatásos kiállás a klasszikus újságírói értékek mellett.

Akad ugyan krimi és karakterdráma a történetben, a szereplőink előtt nem tornyosulnak igazán nagy akadályok. Ahogy a Michael Keaton megformálta szerkesztő el is mondja, az igazság összes részlete előttük volt már, csak épp ők voltak azok, akik összeillesztették a darabokat. A nyomozás során némi ellenszéllel persze számolniuk kell, de az ügy elsősorban az érintett újságírókat, illetve a városhoz, a családjukhoz és az ismerőseikhez fűződő viszonyukat terheli meg.

McCarthy akkurátusan rekonstruálja az ügy részleteit, de a tények feltárása és értelmezése helyett magára az újságírói munkára és a csapat magatartására koncentrál. A konkrét ügy néha szinte lényegtelenné válik az évszázados sajtóetika erényei, a megismerhető és feltárható igazság univerzális fogalma és a szereplők elhivatottsága mellett. A témához McCarthy szikár, imponálóan takarékos filmnyelvet választ és a színész-rendezőként a kollégáira fókuszál. Szinte minden fontosabb szereplőnek akad egy meghatározó jelenete vagy emlékezetes monológja. Az Oscarra jelölt McAdams és Ruffalo mellett Keaton, Schreiber és Tucci is remekelnek. A Spotlight olyan legendás elődök örökébe lép, mint a Lapzárta vagy Az elnök emberei és Pakula filmjével ellentétben akár a legjobb filmnek járó szobrot is elhozhatja. Azt pedig csak az idő tudja eldönteni, később az alműfaj klasszikusává érik-e.

 

Az idei Oscar-esélyeket körbejáró podcastünk itt hallgatható.

Az Oscar-jelölt filmek közül korábban már írtunk A nagy dobásról, A visszatérőről, A dán lányról (és egyben a Carolról), illetve a Mad Max - A harag útjáról.

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr438414096

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2016.02.23. 19:25:14

A Brooklyn a „fehér nyavalygás” (white whine) minősített esete. Most, mikor szögesdrótok épülnek a határokon és a hírekben az eltérő kulturális környezet okozta sokk drámai hatásaival találkozhatunk, egy ilyen film kiemelésének, az így ráirányított figyelemnek kissé rossz mellékíze van. "

régebben nem voltál troll:)

fillérbaszó vadász 2016.02.24. 12:59:23

"A Brooklyn a „fehér nyavalygás” (white whine) minősített esete. "

Akkor a 12 év rabszolgaság meg a "fekete nyavalygás" (black whine) minősített esete?
Ha már a nyavalygás szóba került, akkor minek lehet nevezni azt a hisztit amit Will Smith és egyéb színészek csináltak mert nem jelöltek feketét?

Huber Zoltán 2016.02.24. 14:00:13

@fillérbaszó vadász: ja, tizenkét évig rabszolgasorban tengődni az tök ugyanaz, mint írként kivándorolni Brooklynba