Szoros időkeretben - Beszélgetés Köbli Norberttel

2016. február 12. 18:27 - filmvilág

"A dráma maga az élet, csak sűrítve, esszenciájában, két órában látod egy emberi sorsnak az elejét, közepét, végét."

Köbli Norbert eseménydús évet tudhat maga mögött. 2015-től a Magyar Média Mecenatúra történelmi dokumentumfilmes bírálóbizottságának tagja, márciusban Balázs Béla-díjjal tüntették ki, A berni követ megkapta a Médiatanács filmes díjátadóján, a Mecenatúrán a legjobb tévéfilmnek járó díjat. Szász Attilával készített új közös filmje, a Félvilág a televízióban mutatkozott be, de február 18-tól a mozikban is látható lesz.

Korábban azt lehetett olvasni, hogy a Félvilág egy Mágnás Elzáról szóló "szexi lélektani thriller" lesz.
Mivel egy bűntényről szól, ezért biztos, hogy krimi, de manapság már nem nagyon használjuk ezt a kifejezést, inkább thrillert mondunk. És lélektani, mert a lélektani mozgatórugókat boncolgatja, hogy mi vezet el egy gyilkossághoz, tehát egy Dosztojevszkij-történet. Kamaradráma, mozis kivitellel és igénnyel, például vannak benne szépen megcsinált külsők 1914-ről.

Az utóbbi három filmedben, az úgynevezett ötvenes évek-trilógiában (A vizsga, Szabadság –Különjárat, A berni követ) dokumentumokat, megtörtént eseteket keversz fikcióval. A Félvilág esetében mit tartottál meg az eredeti történetből?
Az eredetiből nem ragaszkodtam semmihez, az alapfelállás érdekelt. Megihletett egy újsághír, amit 1914-ből olvastam. Nem árulom el, hogy a filmben ki a gyilkos, de nem az, aki az újsághírekben szerepelt.

felvilag_kobli.jpg

A vizsgához hasonlóan a Félvilág is saját ötlet, miért döntöttél úgy, hogy az ötvenes évekből a Monarchia végnapjaiba „ugrasz vissza„?
A Tolnai Világlapja nevű, száz évvel ezelőtti újságnak van egy reprint kiadása. Ezt egy barátom kölcsönadta, és abban találtam rá egy cikkre, amely Mágnás Elzáról szólt.

De te kérted kölcsön…
Valami más munka kapcsán kértem kölcsön. És ahogy ott megláttam egy újságcikket a korabeli fotókkal, hogy Mágnás Elza meghalt, itt a hullája, itt az utazókosár, amiben megtalálták a Duna-parton, sőt találtam korabeli csendőrbeszámolót is, az egész rettentő izgalmasnak tűnt. Mágnás Elza portréja mintha egyenesen hozzám beszélt volna, hogy „írj meg, írj meg!„.

Kovács Patrícia hasonlít rá?
Nem kerestük a hasonlóságot. Olyasvalaki kellett, aki el tudja játszani azt a méltóságot, amivel ez a nő tartotta magát. Mágnás Elza alacsony származása ellenére elért egy pozíciót a társadalomban, egy nagyon magas pozíciót, amit csak azzal lehet magyarázni, hogy önérzete és méltósága volt.

Kulka János a főszereplője A vizsgának és A berni követnek is, te ragaszkodsz hozzá?
Nagyon kedvelem Jánost, kimagasló tehetségnek tartom, de nem azért dolgozunk együtt, mert mi ezt közösen elhatároztuk, hanem mert filmről filmre, castingról castingra bebizonyosodik, hogy ő a legjobb.

Szász Attilával már a második közös filmeteket készítitek, elképzelhető, hogy olyan alkotópáros lesztek, mint például Szabó István és Dobai Péter?
Lehet, igen. A harmadik filmünknek most írom a forgatókönyvét. Apró mesék a címe, játékfilm, a Filmalapnál fejlesztjük, s ezt is Attilával szeretném csinálni. Régóta üldöztem a szerelmemmel, korábban azt mondta, ő akarja írni a saját filmjeinek a forgatókönyvét, de mostanra eljuttattam arra a pontra, hogy ő már – ha nem muszáj – nem akar többet forgatókönyvet írni.

Csak veled íratni?
Örök szerelmet nem esküszünk, ez a filmszakmában nem divat.

Jancsó Miklós és Hernádi Gyula rácáfolt erre.
Igen, ők jól érezték magukat együtt. Fontos, hogy tudd a másik embert tisztelni, és úgy érezd, hogy ő dolgozik a legkeményebben. Engem bárki átírhat, csak jobb legyen. Bárki, bármit csinálhat az alapanyaggal, amit odaadok neki, csak jobbat csináljon belőle. Attilában azért bízom meg, mert ha hozzányúl ahhoz, amit írtam, nem mást csinál belőle, hanem jobbat.

Az utóbbi három filmben, amit készítettél, a stáblistán hangsúlyos helyen olvasható a neved, pedig ez forgatókönyvírók esetében ritka.
Próbálok erős szereplő lenni, mert az elején megtanultam, hogy muszáj annak lenni, védeni kell az alapanyagot. És a legjobb az, ha egy olyan embert találsz, egy olyan rendezőt, aki szereti az alapanyagot. A legfontosabb döntés a forgatókönyvíró életében, hogy ki rendezi a filmet, ennél fontosabb nincs. Ez egy házasság, sőt a házassággal együtt rögtön gyereknevelés is. Ha nincs benne bizalom, akkor pokoli lesz. Majdnem minden filmben, amin dolgozok, írok, valamilyen szinten kreatív produceri feladatot is ellátok, ez engem véd.

A Mancs című film mégis nélküled készült el, pedig már 2005-ben megírtad a forgatókönyvet.
A Mancs tipikus sztori abban az értelemben, hogy amelyik forgatókönyvvel belépsz a piacra, főszabály szerint jó lesz írásmintának, onnan ismernek meg az emberek, de valószínűleg nem fog megvalósulni. A Mancs kilenc évig nem készült el, azt gondoltam, hogy nem is fog. Nagyon sok változat született az évek során, rendezőcsere is volt. Bergendy Péter rendezte volna, ő is kiszállt, én is kiszálltam. Mikor a Filmalaphoz került a projekt, visszahívtak, és akkor még egy kicsit dolgoztam benne, de a leforgatott anyag már nem az én kezem munkája.

felvilag.jpg

Láttad a filmet?
Megnéztem, igen. Megkértek még a nyersvágás fázisában. Egy az egyben a rendezői elképzelést tükrözi.

Valahol azt nyilatkoztad, hogy azért Mancsról, a mentőkutyáról írtad az első forgatókönyvedet, mert akkoriban ő volt az egyetlen közéleti személy, akit mindenki szeretett.
Ez az ötlet egy forgalmazói szemléletből jött. Amikor filmforgalmazóként dolgoztam, rájöttem, hogy a mi cégünk sosem tud majd megvenni nagy kasszasikereket. Egyet tudunk csinálni, hogy magyar filmet forgalmazunk, s abból csinálunk kasszasikert. Elgondolkoztam, hogy kiről lehetne sikeres magyar filmet forgatni. Olyan filmet szerettem volna, ami inspiring true story, felemelő, amiből nagy hiány van Magyarországon. Csak egy közéleti személyt, Mancsot találtam, akit nem lehet kifogásolni se jobbról se balról. Őt mindenki szereti, mindenki szívét megmelengeti. Egyébként a Filmalap ugyanoda lyukadt ki, ahová én, amikor a Kincsem-film mellett döntött. Egy ló nem árt senkinek, egy lovat mindenki tud szeretni, az szép és tud futni. Ha már történelmi személyiség, állat legyen.

Olvastam egy filmtervedről, a Sole Mióról. A történet egy bordélyházban játszódik, amit a hatvanas években működtettek. Véletlen egybeesés, hogy a mostani filmed egy luxusprostituáltról szól?
Véletlen. A Sole Mióban nem az örömlányok érdekeltek, hanem a bedrótozott bordély. Ungváry Krisztián és Tabajdi Gábor könyvében, az Elhallgatott múltban olvastam a Sole Mióról. Ez egy bekamerázott bordély volt a hatvanas években, 67–68-ban. Itt élő vatikáni és olasz diplomatákat akartak oda felcsábítani lányokkal, illetve azzal, hogy ez volt az első pizzéria Magyarországon. Hofi Géza is fellépett, nem tudom, milyen nyelven. Voltak lehallgatók az asztalon és a szobákban. Nem sikerült az akció, mert totális erkölcsi zülléshez vezetett az alkalmazottak és a titkosügynökök részéről, és egy razzia során lelepleződött a hely, dekonspirálódott, bezárták. Lovas Balázzsal írtunk egy változatot a Filmalapnak 2013-ban. A Filmalap nem nagyon lelkesedett azért a változatért. Én kiszálltam, Balázs írta tovább. Utána azt hiszem, hogy Bodzsár Márk is megpróbálkozott vele, de egyelőre nem találja a kulcsot hozzá. Parkolópályán van ez a projekt, nagyon jó az alapötlet, de senki sem tudja, mi lenne a jó kidolgozás. Lehet, hogy azért törik bele mindenkinek a bicskája, mert nem film, hanem tévésorozat. Szép történet, föl kell törni még valamikor.

felvilag1.jpg

A Félvilág esetében milyen olvasmányok inspiráltak?
Van egy nagyon jó könyv, az Éjjeli lepkevadászat, pár éve jelent meg az Osirisnél. A korabeli bordélyvilágot dolgozza fel, képi emlékekkel, visszaemlékezésekkel, versekkel. Mágnás Elza világa az irodalomban Krúdynál jelenik meg, főleg a Vörös postakocsiban

Egy adott kor megismeréséhez inkább szépirodalmat vagy direkt forrásokat, szakkönyveket olvasol?
A Félvilág esetében a fő olvasmány a Tolnai Világlapja, a korabeli újságcikkek, amik elérhetők, és az Éjjeli lepkevadászat. Nem olvasok annyi szépirodalmat, amennyit szeretnék, és csak akkor tudom megmagyarázni, miért olvasok szépirodalmat, ha anyaggyűjtésben vagyok, s azt mondom rá, hogy ez research. Pár éve olvastam, hogy az amerikai férfiak nem olvasnak fictiont, mert nem szeretik az idejüket vesztegetni, nonfictont olvasnak, mert az hasznos. Én is egyre inkább ebbe a szomorú szemléletbe estem, hogy mindig hasznosat akarok csinálni.

Van olyan történész, akivel munka közben konzultálsz?
Igen, mindig mással, az adott projekttől függ. Krahulcsán Zsolt, a Betekintő főszerkesztője volt egy-két projektemben a szakértő – A berni követben is – , és Rainer M. Jánossal is dolgoztam egy projekten. Nem vonom be őket, amíg nincs pénz, csak akkor, amikor elkészült egy változatom a forgatókönyvből. Akkor már van mire reagálni, és akkor még mindig lehet egy második változatban figyelembe venni, amit ők mondanak.

Volt már olyan, hogy egy történész szólt, hogy ez vagy az a rész nem hiteles a forgatókönyvben?
Persze, azért is kérem ki a véleményüket. Olyan is volt, hogy egy történész megkeresett, hogy ő most dolgozik valamin, s jó lenne belőle filmet írni. Van még egy fázis, ahol ellenőrizve vagyok. A gyártásban egy másik történész is van, egy on-set, tehát ottlévő. A berni követnél ez Ritter László volt, aki egyszerre történész és egyenruha-szakértő.

felvilag6.jpg

2015 fontos év a karriered szempontjából, sok minden történt. Mi az, aminek a legjobban örülsz?
A Balázs Béla-díjnak nagyon örültem. Balázs Béla nagy példaképem, és ezt a díjat megkapták mindazok, akik a példaképeim. Nagyjából ebben a korban, a harmincas éveik végén, negyvenes éveik elején. Jancsó a Szegénylegények után, Bacsó is valamikor a hatvanas évek végén.

Van egy honlapod, A négydimenziós ember, ahol idézel abból a forgatókönyvek és a forgatókönyvírók szerepéről szóló vitából, ami a Filmvilágban zajlott 1982-ben.
Ugyanazt a vitát ma is egy az egyben le lehetne folytatni.

A vita hetekig tartott, de te csak három embertől idézel, az egyik Bacsó Péter. Az ötvenes években játszódó filmjeid kapcsán eszembe jutott A tanú is, az, hogy úgy akarod bemutatni a történelmet, hogy egyúttal szórakoztass, vagyis a közönség felé eladható formában. Hatott rád Bacsó poétikája?
Bacsó Péter valóban közel áll hozzám. De nem úgy indultam neki ezeknek a filmeknek, hogy Bacsó-filmeket csináljak. Majdnem minden tetszik, amit Bacsó forgatókönyvíróként csinált, a filmjeiből azonban nem mindet szeretem. Bár A tanú szerintem tökéletesen van rendezve, fényképezve is. Biztos van bennem egy tanár bácsi, aki a filmeken át ismeretet akar terjeszteni, aki lényeget akar láttatni. A történelemről is, de legfőképpen az emberi lélekről. Végül is a drámának ez a legnagyobb rejtélye: föltárni, hogy mi van az emberi lélekben, ez pedig pszichológusi, vagy önjelölt pszichológusi feladat. Arra jutottam, hogy ez a forgatókönyvírók művészetének lényege. Akárhogy halad a tudomány, mégis szükség van a művészetre, a drámára, arra, hogy megmutassuk, mi van az emberi lélekben. Azért jó a dráma, mert csak kívülről, audiovizuálisan látod az embert, a mozgásából, dinamikájából kell rájönnöd, hogy ki ő. Nem vagy benne a fejében, nem hallod a gondolatait, kivéve persze, ha narrációt használsz. S ez valami hihetetlen, ezt semmilyen más művészi forma, vagy tudomány nem tudja megcsinálni. A dráma maga az élet, csak sűrítve, esszenciájában, két órában látod egy emberi sorsnak az elejét, közepét, végét, mert egyébként nem alkalmas a mi szemléletünk arra, hogy átlássunk egy száz éves életutat. A dráma segít abban, hogy egyben láss egy életet. Segít feltárni az összefüggéseket, amik sokszor rejtve maradnak az életben. Akinek van drámai szemlélete, az életben is észreveszi az összefüggést. A dráma nem más, mint ok-okozat. Döntések, oksági láncok, valós és alternatív kauzális láncok, illetve ezek végtelen elágazásai. Egy drámaírónak, egy forgatókönyvírónak az egész élet így jelentkezik, ilyen oksági láncokban.

vizsga.jpg

Érdekes, amit mondasz a lélekábrázolásról, de A vizsga esetében számomra rejtve maradt, hogy Jung András, a Nagy Zsolt alakította karakter, miért árulja el Markó Pált, aki apaszerű figura az életében.
Az eredeti elképzelés szerint a végén volt egy flashback, ahol kiderült, hogyan történt, ti. hogy Kulka, hogyan volt megvezetve. A vizsgát irányító Scherer Péter megmondja Nagy Zsoltnak, hogy ez valójában a Kulka vizsgája lenne, neked el kell játszanod ezt a szerepet. Nagy Zsolt pedig azt mondja, de hát én nem akarom, ő az apai barátom. Erre Scherer azt mondja, ha olyan hülye, hogy lépre megy, akkor ez az jelenti, hogy eljárt fölötte az idő. Ezek benne voltak az első draftban. Pados Gyula elolvasta, ő lett volna az operatőr, s azt mondta, hogy ez szerinte nem kell. És utólag azt gondolom, hogy igaza volt, elvett volna a dráma erejéből. Volt egy misztikum, egy rejtély, hogy Nagy Zsolt miért csinálta. A vizsga egyik nagy inspirátora az Angi Vera volt, amiben Pap Verát felhozzák a népiskolából, beleszeret a tanárába, és amikor van egy önkritika, akkor elárulja, hogy szeretők, és felviszik Pestre. Ez történik A vizsgában is. A másik, ami inspirált, a Mephisto. Én is azzal szembesültem a filmszakmában, hogy mindenhol kompromisszumokat kell kötni, sokszor erkölcsi kompromisszumokat. Vagy árulásokat kell csinálni, és kérdés, hogy kinek hol a határ. Erről szól a Mephisto is, sőt minden Szabó István-film. Szabó sokkal jobban hatott rám, mint Bacsó, abban az értelemben, hogy minden filmje arról szól, hogy egy férfi számára hol a határ az erkölcsi kompromisszumokban. A vizsgában is ezt jártam körbe. Ez egy munkahelyi történet, a hajdani munkahelyemről szól egyébként, arról, hogy én a főnökömet vajon elárultam-e vagy nem. Nem kell nagy árulásra gondolni, csak arra, hogy elmentem máshová dolgozni. Bántott, hogy otthagytam a főnökömet, aki a mentorom volt. Foglalkoztatott a kérdés, hogy szabad-e ilyet csinálni, túllépni a mentorodon. Erről szól igazából A vizsga, tiszta bűntudatból született.

Meg tudnád fogalmazni az írói módszeredet?
Nem írok backstorykat, most épp nem hiszek bennük. Szeretném elérni, hogy éppen csak annyi támpontot, konkrétumot nyújtsak egy-egy karakterhez, amit már fantáziával ki lehet tölteni. Viszont abban nagyon precíznek kell lenni, hogy mi az a kevés dolog, amit elmondasz a karakteredről, vagy megmutatsz belőle. Az olyan művészeket tisztelem, mint amilyen Haneke is, aki mindig tudja, hol tart a néző. Haneke az egyik kedvenc rendezőm. Csak az a baj, hogy ha írsz egy Haneke-forgatókönyvet, azt nem Haneke fogja megrendezni. A film, az tett, mozgás, cselekvés. Mindaz, ami ki van mondva epikában, a karakter gondolata, és hogy mi az észjárása, az az, amit egy filmben kimondani tilos. Onnantól kezdve, hogy a karakter elkezd beszélni őszintén az érzéseiről, vagy arról, hogyan gondolkozik, egy unalmas karakter lesz. Sokszor túlbiztosítom magam, sok mindent kitalálok a projekthez cselekményben. Mostanában azzal próbálkozom, hogy visszanyesek a cselekményből. Egyik nagy példaképem, Billy Wilder mondta: egyszerű történet, bonyolult karakter. Ez az eszményem.

szabadsag_kulonjarat.jpg

Ugyanakkor az ötvenes évek-trilógiát nézve pont az akció, a cselekményszál tűnik kidolgozottabbnak.
A Szabadság – Különjáratban mindenkiről egy dolog derül ki, in medias res ugrunk a történetbe. Nem tudod, hogy a karakter ki a film előtt, az a fontos, hogy ki a film elején, a filmben mi történik vele, s hogyan változik, vagy nem változik a történet végére. Minden a jelen időben van, a jelen idejűek a döntések, a dilemmák, a helyzetek, s csak az az állapotváltozás érdekes, ami a film eleje és a vége között bekövetkezik.

Ezekben a filmekben valós eseményeket vegyítesz fikcióval, A berni követ esetében milyen mértékben használtad a fantáziádat?
Sok minden igaz a történetben, például a backstoryk. A nagykövet billegő széke valóság, le akarták váltani, mert ’56-ban a forradalom oldalára állt. Az is igaz, hogy kapóra jött neki ez a támadás, mert hősies magatartást tanúsított, és a karrierje onnantól meredeken ívelt fölfelé. De nem igaz maga a túszejtés, a forradalmárok nem jutottak el a túszejtésig. Két külön helyiségben voltak végig, a nagykövet egy szomszéd szobából lődözött rájuk. Egy ügynöklistát kerestek, hogy megtudják, az emigránsok között kik a beépített ügynökök. De nem akartam ebbe az irányba elmenni, mert A vizsgában is ügynöklistát keresnek. Bár ez lett volna a legkézenfekvőbb, csak akkor a kinti tüntetők között elkezdted volna keresni, hogy kik a besúgók, elvitte volna a figyelmet valami más felé. Lehetett volna arról is filmet írni, csak akkor nem ez érdekelt.

felvilag1.jpg

Az, hogy mainstream érzékenységű vagy, nem jelenti azt, hogy a piaci szempontokat túlzottan mérlegeled?
Minden, amit csinálok, a személyiségemből fakadóan mainstream. Ugyanakkor igyekszem progresszív lenni, tehát nem azt keresni, hogy mi kellett tavaly, vagy idén, hanem azt, hogy elsősorban én mit szeretnék elmesélni, és azt aztán úgy elmesélni, hogy valami olyan legyen, amit még én sem láttam. Próbálok arról beszámolni, hogy milyennek látom az embereket. Én abban tudok különbséget tenni művész és művész között, hogy milyennek látja az embereket. Én ilyennek látom az embereket, Tarr Béla meg olyannak. Azt hiszem, hogy amit csinálok, sok embert tud szórakoztatni, sok embert érdekel, könnyen hozzáférhető. Abban a fajta filmkészítésben hiszek, ami az első felében pontosan azt adja, amit ígér, aztán, ha a néző megkapta, amit szeretett volna, akkor a második felében olyan utakra viszed el, amilyenekre akarod.

Miért vonzódsz a thriller műfajhoz?
Minden történet kijelöli a saját műfaját. Ha mondjuk szoros az időkeret, mint A vizsgában, ahol gyorsan meg kell csinálni a dolgokat, vagy A berni követben, az óhatatlanul is feszült lesz, s ha van benne halál és feszültség, akkor az thriller, krimi.

A Félvilág is thriller.
A Félvilág a legkevésbé strukturált filmem, csak a karakterek vannak és élnek benne, közöttük vannak helyzetek, de nagyon kevés belenyúlás van, olyan belenyúlás, amire azt mondanád, hogy dolgozott az író. Az én filmjeimben beszélnek az emberek, mert azt tapasztalom, hogy az életben is beszélnek. Amire magyar filmben azt mondjuk: művészfilm, abban hallgatnak a szereplők, enerváltak az emberek. Az én karaktereim még nem jutottak el egy olyan pontig, ahol már csak a csendes megadás van. Még akarnak, még vannak céljaik, még küzdenek, még szembemennek, még vannak konfliktusaik, tudnak energikusak, gyorsak lenni. Olyan emberekről írok, akikben még van tetterő.

Morsányi Bernadett


Az interjú először a Filmvilág 2015 augusztusi számában jelent meg.

Kritika: itt.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr478385072

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.