Filmvilág blog

Játékfilmes dokumentarizmus - Interjú Hörcher Gáborral

2015. október 30. - Bilsiczky Balázs

E héttől látható a hazai mozikban Hörcher Gábor dokumentumfilmje, a Drifter. A rendezővel a dokumentumfilmezés szépségeiről, az öt éven át tartó forgatásról és a filmhez szorosan kötődő kisjátékfilmről, a főszereplő nevét címként viselő Ricsiről is beszélgettünk, amely alább meg is tekinthető.

horcher1.jpg

- A Drifter fesztiválsikerei és pozitív kritikái mellett olyan véleményekkel is találkoztam, amelyek a sok játékfilmes megoldás miatt épp a film dokumentaritását keveslik. Te mit gondolsz erről?

- A klasszikus, „nem szólok bele és nem avatkozok bele” típusú dokumentumfilmes formátum abszolút létezik még, és nem akarom azt állítani, hogy kiment a divatból, de a mai dokumentumfilm-készítésre sokkal inkább jellemző ez a lazább, kicsit játékfilmesebb hozzáállás. Ez a rendezés vagy a vágás szempontjából is nagyobb szabadságot ad, annak érdekében, hogy közelebb kerülhess a főszereplő sorsához, érzelmeihez. Ez az elsődleges cél, és ez alá rendelődnek olyan szabályok, mint például a felvett anyag kronológiájának a betartása. Mondok egy konkrét példát: az, hogy Ricsi levágatta a haját és az, hogy kiszerelte a kocsijából a motort, időben fordítva történt, mint ahogy a filmben összevágtuk. De ez teljesen mindegy, mert az a fontos, hogy megérezd Ricsi kétségbeesését, ami arról szól, hogy hogy fog tudni indulni két hét múlva a ralin. Ha ez a két említett esemény felcserélt bemutatásának köszönhetően sikerül, akkor sokkal közelebb kerülsz az ő valóságához, mintha én szigorúan tartottam volna magam az időrendiséghez.

Egy másik dolog, amiben eltértünk a klasszikus formától, az az interjúzás teljes hiánya. Interjúk nélkül pedig muszáj bűvészkedni az anyaggal. Az interjú elsősorban abban segít, hogy összeálljanak az okozati összefüggések, megértsük a szereplő motivációját, a döntései hátterét. Nagyon jól összeszerkeszthetők az akciókkal, de mivel mi nem interjúztunk, bizonyos értelemben sokkal nehezebb feladatunk volt, hogy érthető legyen a történet és annak minden fordulópontja.

- Öt éve kezdtetek el forgatni. Hogy ismertétek meg egymást Ricsivel?

- Horn Marci mutatott be egymásnak. Marci régi haverom, akivel egy időben együtt lógtunk be az ELTE óráira. Akkor egyikünk sem járt oda, Pálos Gyurinak viszont volt egy dokumentumfilmes gyakorlati kurzusa, ahol videókat csináltunk. Gyuri eleinte észre sem vette, hogy nem tartozunk az osztályba, örült neki, hogy lelkesek vagyunk és csináljuk a feladatokat. Akkor kezdtünk gondolkodni Marcival, hogy milyen doksikat csináljunk. Nekem előtte fikciós rövidfilmjeim voltak, de nagyon kíváncsi voltam erre a műfajra is.

Több ötlet is felmerült, végül Marciét választottuk, hogy menjünk le és nézzük meg a Ricsiéket. Köztük még Ricsi gyerekkorából maradt fenn a kapcsolat, amit Facebookon keresztül tartottak is. Marci jó fej vidéki srácokként beszélt róluk, akiknek az a mániájuk, hogy autóversenyezni akarnak. Lementünk két kamerával, megnézni, hogy milyenek a srácok, hogy minél több dolgot kiderítsünk róluk. Aztán amikor egyszer feljöttek Pestre megnézni a filmben is szereplő E30-as BMW-t, ami téglákon állt és be sem lehetett indítani, akkor megint forgattunk velük egy keveset. Ebből a két felvett anyagból vágtam össze az első demót még 2010-ben, két és fél percet, amivel az egész történet elindult. Akik látták, azoknak tetszett, mi is élveztük, úgyhogy ezt folytattuk az elmúlt öt évben.

drifter-still3.jpeg

- Pálos már ott is segített? A Drifter és a kapcsolódó kisfilmed, a Ricsi stáblistájában is szerepel, hol konzultánsként, hol kreatív producerként, Ferenczi Gáborral egyetemben.

- Igen, ők ketten vállvetve küzdötték velem végig ezt az időszakot. Rajtuk kívül rengeteget köszönhetek még Iványi Marcellnak abban, hogy ez a film létrejöhetett, de az első, aki meglátta az anyagban a lehetőséget, bennünk pedig a lelkesedést és a kitartást, az a Gyuri volt. Miután megmutattam neki az említett demót, ő továbbjuttatta egy angol alapítványhoz, akik rendeltek tőlünk egy portrét a két főszereplőről. Ekkor ugyanis még két főszereplőnk volt: Ricsi, aki jogsi nélkül, már akkor egy jó adag rendőrségi üggyel a háta mögött versenyezni akart, és a haverja, Manó, aki 99 százalékban látássérült, majdhogynem teljesen vak, ennek ellenére ő akart lenni a navigátor. Ez egy barátság története lett volna, egy buddy movie, hogy miként küzdenek meg ezekkel a problémákkal. Baromi jók voltak együtt, úgyhogy először ennek a koncepciónak alapján kezdtem el forgatni. A portréfilm egyébként kapott is egy díjat a Szegénység arcai nevű hazai filmfesztiválon. Akkor a Gyuri azt mondta, hogy ha neki éppen nem kell, vihetem bármikor a kameráját meg a hangcuccát. E nélkül csak DV kamerával tudtunk volna dolgozni, amiből nyilván nem ilyen végeredmény születik.

- Mi változtatott a két főszereplős felálláson?

- Egy teljesen ellenkező jellemű párost képzelj el. Nagyon jól kiegészítették egymást a valóságban, ahol tulajdonképpen klasszikus karaktereket alkottak. A Manó volt a humorzsák, osztotta a poénokat meg folyamatosan adta a szöveget a csajoknak. A Ricsi viszont egy szótlanabb, sötétebb figura volt. És itt jött be az, hogy kiből lehet egy film főszereplője. Manónak volt egy határozott elképzelése, hogy milyen legyen az az imidzs, amit mutat magából, egy laza, macsó srác, amit egy profi színész lehet, hogy folyamatosan képes hozni, de ő nagyon hamar elfáradt benne. Egy óránál tovább nem lehetett vele forgatni, türelmetlen lett, elfogyott az energiája, mivel egészen addig dolgozott, játszott.

Ricsi viszont a kezdettől fogva magát adta és az eszébe nem jutott, hogy felvesz valamilyen figurát. Nem volt semmilyen öncenzúra: amikor rossz kedve volt, vagy éppen sírt, azt nem próbálta meg eltakarni, ezért fel sem merült, hogy most ne forgassunk, vagy ezt vágjuk ki, mert természetesen jött neki minden. Biztos az is segített, hogy Marci ismerte őt és a családot, ami az első néhány alkalommal nagyon sokat számított, aztán persze én is hamar összehaverkodtam velük.

Elképesztő volt, hogy minden pillanatban önmaga tudott lenni. Amikor megmutattam neki a filmet a vágás után, az első reakciója az volt, hogy ez kurva jó, mert én ilyen vagyok. Nem azt mondta, hogy milyen fasza ez a zene vagy ez az autó (persze később mondta ezeket is), hanem azt, hogy ilyen vagyok, amikor jó kedvem van, és ilyen, amikor padlón vagyok. Azt mondta, hogy aki ismeri, az úgyis tudja, hogy néha sír, aki meg nem ismeri, az le van szarva. És ez alatt nem arra kell gondolni, hogy szó szerint leszarja, hanem hogy idegenek előtt is felvállalja, hogy ilyen. Ehhez pedig valami hihetetlen bátorság kell szerintem.

drifter-still2.JPG

A legjobban annak örült, hogy nem formáltuk őt át valami fura figurává, meghagytuk olyannak, amilyen. Neki is és nekünk is ez volt a legfontosabb, elvégre egy valósághoz kötött portrét csináltunk. És itt visszatérve az első gondolathoz és a dokumentarizmushoz: melyik fontosabb? Az, hogy megismételtetek a Ricsivel két mondatot, vagy az, hogy a főszereplő azt mondja a végén, hogy basszus, én ilyen vagyok! Szerintem a második sokkal izgalmasabb.

- Az elején tehát Horn Márton segített a kapcsolatfelvételben, később viszont hogy sikerült azt elérned, hogy ennyire természetesen legyen jelen a filmben, mintha ott se lenne a kamera?

Ricsi ilyen. De biztos hozzájárult az is, hogy mentem minden héten, szinte éjjel-nappal ott voltam, lent aludtam náluk a kertben, az ócska lakóbuszomban, amit aztán javíthattunk közösen a Ricsivel, amikor lerohadt és olyankor ott ragadtam egy hétre. De jó volt, vicces volt, imádtuk csinálni. Biztos, hogy a folyamatos jelenlétnek is köszönhető, hogy tényleg kialakult egy végtelen bizalom. Összehaverkodtunk, és attól kezdve egy voltam a többi srác közül, aki ott lógott nála. Az, hogy ott volt egy kamera is, egy ponton túl teljesen lényegtelenné vált. Ők azt hitték, hogy egy film legfeljebb egy-két év alatt elkészül, és amikor már a harmadik meg negyedik éve forgattunk, szerintem már az eszükbe sem jutott, hogy ebből még lehet valami. Azt hihették, hogy a pesti srácok lejöttek bulizni meg filmest játszani. Valószínűleg ehhez az is hozzájárult, hogy ketten voltunk ott a Kristóffal (Becsey Kristóf operatőr – a szerk.), nem pedig egy komplett stáb. Teljesen közvetlen volt minden.

- Ez alatt az öt év alatt mennyit forgattatok a Drifterhez, és mikor csináltátok meg a rövidfilmet?

- Összesen száznyolcvan órányi anyag jött össze. Három év után kezdtük el vágni, akkor már volt körülbelül százötven óra, azt kimusztereltem – egy irdatlan mennyiségű jegyzet lett belőle. Ebből rendszereztem, hogy milyen típusú jelenetek vannak, ki szerepel benne, melyik történetszálhoz kapcsolódik, ezt aztán odaadtam Thomas Ernstnek, a vágónak, bejelölve, hogy szerintem mi az, ami izgalmas. Összejött nagyjából tíz óra, ebből összeraktunk egy trailert, ami egyébként azért jó feladat, mert a trailer nagyon összesűríti a film lényegét. Így, hogy 3-4 percben össze kell foglalnod 180 órányi anyag lényegét, jól végig lehet gondolni, hogy mik a legfontosabb dolgok. Jó megérzésnek bizonyult egyébként, hogy mi kerüljön be a trailerbe, mert abból lettek a film kulcsjelenetei.

A kisfilm forgatókönyvét is akkortájt kezdtük el írni Nagy V. Gergővel. Ekkor indult be az a rendszer az ELTE filmszakán, hogy a Filmalap elkezdte támogatni a vizsgafilmeket. Közben persze visszamentünk forgatni a Driftert, mivel egy fontos fordulat történt Ricsi életében. A kisfilm írása és forgatása alatt is folyamatosan forgattuk a dokut, volt olyan nap, amikor mindkettőhöz vettünk fel anyagot. A kettő majdnem egyszerre is készült el, talán a Ricsi valamivel előbb, legalábbis fesztiválozni hamarabb kezdtünk el vele. Most már viszont együtt visszük őket, legutóbb Luxemburgban ment mindkettő, az előtt Szarajevóban. A kettő összetartozik, tulajdonképpen egy projektről van szó.

- A kisfilm hogy fog eljutni a közönséghez? A Drifter kísérőfilmjeként?

- Vannak már ezzel kapcsolatban tapasztalataink. Ha közvetlenül egymás után ment le a két film, akkor a kisfilm a Drifter után már nem igazán hozta azt a potenciált, ami benne van. A két műfaj mégis csak nagyon eltérő: a dokumentumfilm hosszabb, jobban meg lehet érteni a főszereplőt, a motivációit, a kisfilmben erre viszont nincs idő, csak fel van villantva egy pillanat az életéből. A doku mélysége után ez már nem elég az embereknek. Fordítva persze egészen más a helyzet, a kisfilm egy nagyon jó ízelítő vagy kedvcsináló a dokuhoz, úgyhogy ezt is terveztük, igen, hogy a moziban menjen kísérőfilmként. Csakhogy ahhoz meg egy kicsit hosszú. Ettől függetlenül lesz ilyen, van például olyan vidéki mozi, amelyik kifejezetten együtt kérte a kettőt. Hogy a fővárosi mozikban ez hogy lesz, arról egyelőre még tárgyalunk, viszont most két hétig megnézhető online a rövidfilm.

- Ricsi ugyan a kisfilmben is magát adja, mégis egy megírt sztori keretei között mozog. Hogy viszonyult ehhez a helyzethez, és ez alatt az öt év alatt nem kapott kedvet hozzá, hogy ezután is foglalkozzon színészettel?

- Nagyon élvezte a kisfilmes forgatásnak az intenzitását, és ahelyett, hogy elfáradt volna, látszott rajta, hogy szabályosan feltöltődött. Tényleg magát adta, és Gergővel ugyan megírtuk a dialógokat, de már az írás közben tudtuk, hogy úgysem fogjuk ráerőltetni ezeket a szövegeket. Volt persze néhány kivétel, egy-két mondat, mint a „ha visszajövök Olaszból, lebetonozom a kertet és teszek ide egy medencét is.” Ezt az egyik haverja mondta nekem korábban, aki Németországba készült kamionozni. Ez például annyira tetszett és annyira illett a könyvünkbe, hogy gondolkodás nélkül átemeltem. E mellett voltak kulcsmondatok, amelyek el kellett, hogy hangozzanak, de nagyrészt azt mondtak, amit akartak, mert ettől sokkal életszerűbb lett az egész.

Azt nem állítom, hogy a forgatás gyerekjáték volt Ricsi számára, mert érzelmeket kellett megvillantani, ami nem egy könnyű meló. Nem az én tisztem, hogy értékeljem a játékát, de nekem tetszett és nagyon büszke voltam rá. Azt éreztem, hogy egy nagyon érzékeny srác, és biztos, hogy tudná ezt a továbbiakban is csinálni. Nemrég volt erről egy hosszú beszélgetésünk. Nyáron meghívták egy nagyjátékfilm castingjára, mert a rendezőnek a Drifterben és a kisfilmben is tetszett a Ricsi. Ha nehezen is, de összejött a casting, Ricsi viszont nem vált be. Nem tudom pontosan, mi lehetett a probléma, de ez után is próbáltunk neki szervezni hasonló castingokat, hogy elindulhasson ebbe az irányba. Viszont a legutóbb azt mondta, hogy ő ezt nem szeretné. Nagyon élvezte a kisfilmet, és ameddig saját magát kell adnia, addig nincs is semmi gond, de hogy eljátsszon egy más, előre megírt karaktert, az szerinte neki nem megy. Szerintem simán el tudna játszani mást is, de őt a rali érdekli meg az autószerelés.

- Visszatérve a nagyfilmre: minden drámaisága ellenére tele van humorral, ami egyértelműen megkönnyíti a fogyaszthatóságát, e mellett hihetetlenül sűrű az egész, szinte semmi üresjárat nincs benne.

- Én imádtam ezt a groteszk komikumát az ő világuknak, lépten-nyomon ott voltak ezek az elképesztő, egyszerre tragikus és humoros történetek. A sűrűségével kapcsolatban: ott volt 180 órányi anyag, irdatlan sok jelenet, és ebből a masszából kellett kiszűrni azt, amiből összeállhat a történet. Nyilván a legerősebb elemeket pakoltuk össze, de nagyon meg kellett gyúrni a nyersanyagot, hogy élvezhető legyen a film. Nem egy laza szerkezetű, minimalista, követős doksit akartunk, hanem egy olyan történetet, ahol a hős keményen és intenzíven küzd valamiért.

A vágás egy jó másfél év volt, elképesztően hosszú idő, viszont ott kapta meg a film ezt a játékfilmes jellegét. A másfél évnek legalább a 90%-át az töltötte ki, hogy összeálljon a történet és meglegyenek az ok-okozati összefüggések, ne pedig csak úgy lazán legyenek egymás mellé pakolva a dolgok. És amikor ez megvolt, akkor jött az, hogy érzelmileg is működjön a film, a dramaturgiája is rendben legyen. Volt egy idő, amikor csapongott a vicces, szomorú, boldog vagy bánatos fejezetek között. Rezgett az egész, úgyhogy azon kezdtünk el dolgozni, hogy nagyobb hullámok legyenek, amik jobban megmozgatják a nézőt. Amikor ez is megvolt, akkor jött a ritmizálása a filmnek. Korábban még sűrűbb volt az anyag, muszáj volt beletenni kisebb lélegzetvételeket.

horcher2.jpg

- A hazai dokumentumfilmekre szintén hagyományosan jellemző szocio-vonal továbbhúzását mennyire tartottad fontosnak?

- Volt egy erre irányuló elképzelésem, hogy megmutassam a vidék pusztuló agrárkörnyezetét is. Ez lett volna a film univerzuma, mert izgatott a téma, de valahogy soha nem adta magát, hogy megjelenjen benne. Ricsi világának ugyanis ez egyáltalán nem része, és nem is igazán determinálja a közeget, amiben él, mert náluk, a Balaton felvidékén, Veszprém vagy Zala megyében sokkal inkább az ipari termelés a jellemző. Nagyon sok összeszerelő üzem van például, Ricsi mamája is egy gyárban dolgozik.

Ami nekem a szocióból fontos volt, az nem a fizikai, hanem a szellemi környezetre való rávilágítás. Az, hogy a tévé és az internet ontja a hülyeséget a pénzenergiával meg a horoszkópokkal. A gyerekek nagyon hamar otthagyják az iskolát, sokan és könnyen rossz társaságba keverednek, ahol az egyik rántja magával a többit a balhékba. Ezek nekem sokkal izgalmasabb elemei voltak a társadalom kritikájának, mint az, hogy az utca végében összedől a csirkekeltető.

Az a szándékunk, hogy ez egy pörgős, pattogós anyag legyen, nyilván eleve meghatározta, hogy mennyire lehet elnyújtani ezeket a szocio-elemeket, márpedig nem azt a stílust képzeltük el, hanem egy kalandnak a bemutatását. Egyébként a Ricsinek a karaktere is meghatározta ezt a típusú filmet és a tempót, mivel ő is egy folyamatosan mozgásban lévő valaki, aki egy pillanatra nem áll le.

- Mi volt neked ebben az egészben a legnagyobb élmény?

- Az, hogy nagyon szabadnak éreztem magam. Bármit csinálhattam, bármikor, és ez marhára tetszett. Kísérletezhettem, saját magamnak fedezhettem föl ezt a műfajt, ezt a szabályrendszert, és nem volt semmilyen kötöttség, hogy mit lehet vagy mit nem. A korábbi fikciós munkáimnál még ott volt ez a kötöttség, hogy meg kell írni és azt kell leforgatni. Talán a vágásban voltak lehetőségek, mert másképp is össze lehetett rakni, mint ahogy azt megírtuk, itt viszont tényleg végtelen szabadság volt. A forgatásban, a szerkesztésben, vagy az egésznek az újravariálásában. Simán lehetett tágítani a határokat.

- Pálost ismerve meg biztos, hogy még bátorított is ebben.

- Abszolút. Tényleg nagyon klassz tutor és kreatív producer volt. Soha semmilyen negatív vagy visszatartó tanács nem jött tőle, csak az, hogy csináld úgy, ahogy érzed és próbálj ki mindent, ami izgat. Volt egy komoly dilemmám magammal, hogy ez ugyan nem egy roma film, a főszereplője viszont mégis csak egy sváb-magyar roma srác. Engem viszont marhára nem izgattak azok a klasszikus roma narratívák, amiben rasszizmus van meg kirekesztés, és az egész arról szól, hogy milyen rossz az ő sorsuk és mennyire el vannak nyomva. Olyan filmet akartam csinálni, amiben erős, boldog és büszke a főszereplő, és harcol a maga igazáért és céljáért.

A dilemmát az okozta, hogy itt van ez a félig-meddig roma srác, aki folyton balhékba keveredett, és hogy ezt meg lehet-e mutatni, ráadásul dokumentumfilmen, Magyarországon, ahol nagyon érzékeny a téma, és pont az ellenkezőjét akarják megmutatni a doksik és a játékfilmek is. Erről rengeteget beszéltem a Gyurival, szerintem már az agyára is mentem vele, de ő azt mondta, hogy ne foglalkozzak ezzel, csak csináljam. Mert ha érthető lesz a karakter célja és átélhetők lesznek az érzelmei, akkor senkit nem fog érdekelni, hogy roma vagy nem roma. Ez eddig a fesztiválokon be is jött, de a mozikban csak most fog majd kiderülni, hogy át lehet-e törni ezt a politikailag korrekt narratívát.

drifter-still1.jpg

- Szerintem nem kérdés, hogy lehet-e, sőt: ha lehetőség adódik rá, akkor muszáj áttörni.

- Én is ezt gondoltam. Nem akartam ugyanazt megcsinálni, ami a csapból folyik ezzel a közeggel kapcsolatban. Úgy érzem, hogy az emberekben megvan rá az igény, hogy ne csak a klasszikus sztorikat lássák. Egy olyan történetet akartam elmesélni, amiben annak ellenére, hogy Ricsi abszolút betölti ennek a klasszikus, vidéki bajkeverő srácnak a sztereotípiáját, a végén nem erősíti meg egyes emberek előítéletét, hanem segíti megértetni velük, hogy miért jut oda Ricsi, ahova jut. Fontos eleme a politikai korrektség a társadalomnak, de szerintem nem old meg mindent, sokszor csak eltakarja a problémát és frusztrációt kelt. Sok haszna is van, de ha átesünk a ló túloldalára és nem beszélünk dolgokról, úgy csak halmozódik az emberekben a feszültség.

Azt is fontos megjegyezni, hogy ez alatt az öt év alatt semmilyen rasszizmusnak nem voltam tanúja, pedig ennyi idő alatt láttam volna, ha ebből bármilyen probléma adódik. Egy nagyon kis faluban élnek Ricsiék, úgyhogy idővel mindenkit sikerült megismernem a környéken, és a származás sehol nem volt téma. Teljesen mást láttam az ott élő emberekben, mint amit Pestről általában az egész vidékről gondolunk. Mindenki ismer mindenkit és mindenki tudja, hogy kik a bajkeverők. Nem azt tartják számon, hogy ki roma, hanem azt, hogy kik azok, akik éjszaka elviszik a kertjükből meg a garázsukból a cuccaikat. Konkrétan tudom, hogy ki az, aki a Ricsit még tizennégy éves korában belevitte a hülyeségbe. Egy magyar srác, többször ült már börtönben, de vele kapcsolatban sem volt tényező a származása, kizárólag az, hogy vigyázni kell vele.

- Beszéljünk még egy kicsit a finanszírozásról. A Robert Bosch Alapítvány támogatásából forgattatok, de aztán a Filmalaptól is kaptatok pénzt.

- A Filmalap idén nyáron döntött úgy, hogy beszáll, miután sikeresen pályáztunk náluk. Az ő ígéretük tette lehetővé, hogy a hazai közönség is megismerhesse a filmet. A Bosch pénze rég elfogyott, az utóbbi másfél-két évben már a saját pénzünket nyomtuk bele a filmbe a Marcellal, de arra, hogy még a magyar verziót is elkészítsük, nem beszélve a promócióról, már végképp nem maradt volna semmi. A fesztiválokon tudjuk vetíteni a filmet, de hogy itthon is forgalmazásba kerülhet, az a Filmalap támogatásának köszönhető. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz a fogadtatás, mert egész más egy külföldi fesztiválsiker, mint a nagyközönség reakciója Magyarországon. Izgatottan várom, hogy mennyire megy át a magyar nézőknek Ricsi története.

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr78035848

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása