Jancsó öröksége – Az első JELENLÉT

2015. szeptember 24. 10:14 - filmvilág

Szeptember 27-én lenne 94 éves Jancsó Miklós. A Mesterre az idén először megrendezett Jelenlét-konferenciát visszaidézve emlékezünk.

Jancsó Miklós halálának első évfordulóján 2015. január 30-án és 31-én a Színház és Filmművészeti Egyetem Ódry Színpadának Várkonyi Zoltán próbatermében (Erdei Mária szervezésében), elsőként a szakmában, egy kétnapos konferenciát-emlékülést tartottak Jelenlét címmel. Különös fináléval zárultak az egyes napok: az első alkalom végén egy új Jancsó digitális felújítás, a Szerelmem, Elektra (1974) vetítésére került sor; a másodikon pedig Jancsó Kapa-Pepe sorozatában többször is szereplő debreceni „ipari zenekar”, a Lyuhász Lyácint Bt koncertezett. Az alábbi beszámoló a két nap eseményeit foglalja össze, ahogy Szűk Balázs filmszakíró és Tényi István filmrendező látta.

jancso_konferencia_3.jpg

A konferencia első napja (Szűk Balázs összefoglalója)

Nánay István Jancsó Miklós és a színház című előadásban kronologikus, értékelő áttekintésében nyomon követte a kísérletező-színházteremtő Jancsó és Hernádi Gyula szellemi „testvériségét”. Mindaz, ami a filmbe nem fért bele, és az irodalmi és színházi élet perifériájára szorult – azzal próbálkoztak ketten. A film világában együtt haladtak a korral, a színházban messze meghaladták korukat. A konzervatív „szép és unalmas” beszélő színház ellenében a színészi zsenialitásra és az erős formavilágra épülő avantgárd színházat akartak csinálni. Gyurkó László politikai védőszárnyai alatt némi szabad teret kapva, ők alapították az első magyar „önellátó” magánszínházat. A várszínházi előzmény után (Hasfelmetsző Jack) az Astoria Bár-ból kindulva (Matahari) az országban vándorolva keresték a helyüket, leginkább a bátrabb hivatalos kőszínházak oltalmában : Miskolc (Csárdáskirálynő), Nyíregyháza (Szép magyar komédia), Vígadó Kamaraterem (Drakula). A közös nyelv a dramaturgiai kiforgatás (operett alap, epizódszerűség), a műfajiság kiemelése, magántörténelem, a mítoszrombolás, a bizarr utópisztikusság az akkori magyar színpadon szokatlan formai elemekkel (elidegenítő effektusok, halandzsanyelv, vaskos tréfák, meztelenség stb.) keverve. Hernádi ötletére Kecskemét volt ennek a nagy vándorlásnak a végállomása; végül is egy nagy illúzió összeomlása, de rendkívül termékeny évaddal (20 bemutató, amiből kettőt rendezett Jancsó). A határon túli színházak kisvárdai fesztiváljának zsűri elnöksége (1994), majd a zalaegerszegi Koldusopera rendezés és a Forgószínpad Fesztivál ötlete után végleg eltávolodott a kísérletező színház világától.

Jákfalvi Ilona Faustus doktor című előadása arra kereste a választ, hogy az 560 oldalas Gyurkó-regény (Faustus doktor boldogságos pokoljárása, 1979), a Jancsó rendezte kilenc részes tv-film (1982) és a Jancsó által színpadra vitt, nyolcadára zsugorított, 120 perces színházi előadás (1984) milyen variációi egymásnak. A színielőadás távolodott el legjobban és legmerészebben az eredeti szövegtől és annak kontextusától, a pártállami pokoljárástól. A könnyedség és bátorság hozta magával a „vidám lét” operett-dramaturgiáját, a műfajok – varieté, blues, politikai revü–természetes keveredését. Igy a könnyeden provokáló előadás sokkal inkább a politikai demokráciáról szólt, mintsem Gyurkó László regényéről.

Csuja László doktorandusz A demokrácia lehetősége és bukása a Fényes szelekben című előadásában arról beszélt, hogy a 1947-48-ban a demokrácia még a lehetőség („A demokrácia mindenkié”), de valójában (viták, táncok, dalok formáiban) a rokonszenvesebb-csendesebb konzervatívok (papnövendékek) és arrogáns-zajongó proletárdiktatúra (népi kollégisták) feszül egymásnak. A hite szerint a történelmi igazságot képviselő „fényes szelek” nemzedéke, a mérsékeltebb, humánusabb forradalmárok (Balázsovits Lajos) a naivitás csapdájában lassan válnak áldozatává a tetteket és szavakat nivelláló politikai hatalmi elitnek (Kozák András). „Ki a demokrácia ellensége?”- elv alapján a népi kollégisták terrorba kezdenek, kizárják a „radikális csuhások” irányzatának képviselőit (Bálint András). A „fényes szelek” felforgató diákjai a maguk hithű, de kényelmetlenné váló keménykezű, vörösgárdista-terroristákat sem kímélik (Drahota Andrea), hisz a történelem csapdája szerint az „elnyomottak váltak elnyomóvá”. A hatalomra jutott forradalmárok elvesztik a párbeszéd lehetőségét, a bibói minta szerinti „félforradalmaink” után ekkor is elveszíti emberségét, elnyomássá torzul a forradalom.

fenyes-szelek.jpg

Szekfű András előadásában (A Fényes szelek filmen és a 25. Színházban) fotóval is dokumentálva említette személyes élményét, miszerint a forgatáskor asszisztensként maga is szerepelt kispapi ruhában, néhány percet bemutatott Gulyás Gyula amatőr-werkfilmjéből is. A forgatókönyv, a film és a Huszonötödik Színház darabjának szövegváltozatai eltérnek egymástól, de mégis lényegében ugyanazon új jancsói perspektívának a kezdőpontjai. A filmtörténész a Fényes szelek életműben betöltött újdonságértékeit a következőkben látta: 1. ez az első színes játékfilm Jancsó életművében; 2. a dalok és táncok különös helyi értéke; 3. a rituális mozgások összegző szerepe, főként a kollégisták jeleneteiben; 4. a korábbinál sokkal elmélyültebb művészi jelrendszer (színszimbolika a táncban és a mozgásban: Laci piros inge – Judit fekete ruhája; a halál nyugalmának és a az élet dinamizmusának ütköztetése; kiválásos mozgás a közösségből; a bábeli fogság világát idéző zsoltár; a halál legyőzése és játék a fegyverekkel); 5. a kibeszélés lehetősége, igaz csak a tánc és a zene révén; 6. az érzéki (irracionális) és az intellektuális (racionális) állandó dinamikája (például az a tökéletesen irracionális pillanat, amikor Lacit a kollégium titkárává avatják, de ő lemond a megbízatásról, mert tanulni szeretne). 7. a nagypolitikai folyamatokat csak sejteti, de nem ábrázolja a film; 8. a félbe maradt közlések, az „elnyesett cselekményszálak”. A Fényes szelek 25. Színház-i színpadi változatában egyszerre érvényesül a halált megkérdőjelező kettősség: a Jancsó filmekben innentől kezdve érvényesülő mitikus feltámadás (Sirokkó, Égi bárány, Még kér a nép, Attila) és a valódi térben-időben lezajló stilizált, burleszkes-blődliző újra testet öltés (Fényes szelek).

Az első napot záró kerekasztal-beszélgetésének résztvevői (Bajcsay Mária, Galkó Balázs, Ladik Katalin, Sebő Ferenc, Vándorfi lászló) Nánay István moderátorral arra keresték a kérdést, hogy volt-e valami speciális jellemzője a Jancsó-színpadnak? A Vörös zsoltárban jelen voltak a népzene legváltozatosabb rétegei. Jancsó más-más darabokban a zene különböző rétegeit ugyanolyan szabadon, de dramaturgiai funkcióban alkalmazta (pl. a bolgár Strumica-dalt), mint filmjeiben. Nem adott rendezői instrukciókat, nem akarta, hogy a színész „eljátssza” a szerepét. Beállt a szereplő helyére, megmutatta mit kell csinálni, de nem értelmezett. Jancsó tudta, mit akar, de ez a szereplő előtt titok volt: magának kellett megharcolnia érte. A szerkezet/váz/koreográfia irányított mindent, ezen belül viszont szabad volt bárminemű mozgás. Mintha nem történne semmi, kint és bent egyszerre volt a szereplő. Az előadásban szövegkönyvet nem használtak, inkább naponta 3-4 fecni volt az eligazítás (Fényes szelek, Vörös zsoltár).; az egyes előadásokban is módosultak a szövegek. Inkább mozgás, tánc, kép , zene komplexuma hozta létre a játékot, és nem a szöveg (Még kér a nép). Állandó megújulás, ötletgazdagság , frissesség jellemezte az előadásokat pl. a Hasfelmetsző Jack várszínházi előadásában új dalok és cirkuszi elemek jól szervesültek, a gúnyos-irónikus felhangokkal.

A konferencia második napja (Tényi István összefoglalója)

A Jelenlétnek már az első napon – mely a Mester színházi teljesítményét méltatta – nagy látogatottsága volt, de a második nap valósággal székválsággal küzdött. Az előadások ugyan nem adtak módot a jelenlevőknek hozzászólásra, de a meghívott előadók több aspektusból megvilágították meg a gazdag életművet.

Kende János operatőr, főiskolai tanár ugyanarról beszélt (Jancsó Miklós hosszú beállításai) ez alkalommal is felidézte, hogy miért váltotta le Jancsó Miklós kitűnő operatőrét, Somló Tamást, miért vállalta egy szinte teljesen kezdő filmfőiskolát végzett filmoperatőr kinevelését. A szokványos német operatőri iskola maximum 180’ terjedelméig vállalta a svenkeket, idegenkedett a hosszú fáhrtoktól és a – nehézkes világosítási apparátus következményeképpen is – teljesen lehetetlen volt a 360’- ot leíró körsvenk. Kende szinte a hályogkovács bátorságával kidolgozta az új szisztémát és ilyen módon a kamera a cselekmény teljes középpontjába került, míg korábban csak külső szemlélőként rögzítette a történéseket. Radikálisan megváltozott a snittek hossza is, a nagy teljesítményű filmfelvevő kamerák segítségével szinte korlátlan hosszban készülhettek el a snittek. Ilyen módon volt olyan egész estés filmje a Mesternek, amely mindössze hét snittből állt. Jancsó Antonionit tartotta nagymesterének, többször nyilatkozta, hogy mindannyian az ő varázsköpenyéből bujtunk elő. Kende előadásának különösen fontos mozzanata volt, hogy 10 perces terjedelmű önálló werkfilmet vetített mondandója illusztrációjaképpen, amit Pintér Georg készített Kézdi-Kovács Zsolt asszisztálásával a Szerelmem, Elektra forgatásáról.

kapapepe1.jpg

Stőhr Lóránt filmesztéta az írói szemlélet változását állította előadása fókuszába (Ki mit tud? Tudásformák és elbeszélői alakzatok Jancsó Miklós kései műveiben). Míg a korábbi Jancsó filmek szerzői viszonylagos távolságtartással szemlélik az általuk kreált cselekményt, addig a késői Jancsó filmekben lényegesen megváltozik a szerző szerepe. Nincsenek jók és rosszak a cselekmény során, nincsenek negatív és pozitív filmhősök, a szereplők jellemképe szinte masszává silányul. Mindenki vesztesnek látszik, vagy bizonyul, állandó visszatérő szereplők lépnek a kamera elé, Kapa és Pepe személyében, akik mondandójukban magukkal hozzák valós személyiségük jellemrajzát. Nem tudjuk már pontosan, hogy mikor játszanak, és mikor adják önmaguk személyes valóságát. Az utolsó filmekben Jancsó és Hernádi még ezen is túllép, óvatlan pillanatban belépnek a kamera elé és elszenvedőivé válnak a saját maguk által kreált cselekménynek. Utolsó nagyjátékfilmjét, az Oda az igazság-ot Jancsó egyedül készítette el: már nemcsak az igazság, minden oda van, miután társa Hernádi Miklós író elment. Az az érzésünk lehet, hogy Jancsó is készült már az égiek sorába. A film nagy erénye többek között a reneszánsz királyi udvar pompázatos megjelenítése. Jancsó Nyika mesterré vált filmoperatőr képsoraiban a legifjabb tanítványok, követők, többek között Mundruczó Kornél színész filmrendező is megjelennek a filmben. A Jancsó-életmű megfejtésének kulcsa, hogy a Mester a 80-as évek filmjeiben még fontosnak tartja a történelem és a kultúrtörténet ismeretét, mert aki ismeri a történelmet, azt nem lehet becsapni, aki ismeri saját történelmét az nem megvezethető, mert a történelem ismétli önmagát új megvalósulási verzióban. Késői filmjeit már irónia és beletörődés jellemzi.

Grunwalsky Ferenc előadását (Téralkotás Jancsó filmjeiben) hangsúlyossá és hitelessé tette, hogy sok éven keresztül asszisztense és egyik legfontosabb munkatársa volt a Mesternek. Előadásában mindenekelőtt Jancsó emberi tulajdonságairól szólt, nem hagyva figyelmen kívül azt a kortársakat megszégyenítő szakmai felkészültséget és profizmust, ami az egész életművet végigkísérte. Grunwalsky előadásában hangsúlyozta, hogy Jancsó életműve egyszerre táplálkozott a nemzeti hagyományokból és az európaiság minden ismérvét magába foglalja. A francia, angol és olasz nyelven kitűnően kommunikáló művész nemzetközi produkcióiban a legkisebb pozícióban vele dolgozó munkatárs is kollégának kijáró tiszteletet kapott. Bonyolult filozófiai mondandóinak mindenkor megtalálta a leglátványosabb képi megjelenítés formát és a kor sokáig nehézkes filmgyári technikai feltételei mellett is elboldogult. Amikor a magasabb színvonalú technika és a videó megjelent, azonnal beépítette képi látványrendszerébe. Ami a hétköznapokat illeti, Jancsót nem lehetett köszönésben megelőzni és tiszteletadásban túlszárnyalni. Jancsó mindegyik filmje egy alcímben összefoglalható: „Az én véleményem a világról”. Etikai álláspontja, hogy mindig a megnyomorítottak védelmére kell állni az erőszak és az elnyomás ellenében.

kapapepe.jpg

Báron György az SZFE doktori iskolájának állandó előadója, sajátos szemszögből közelítette meg az életművet (Forma és morál találkozása az éjszakai asztalon, avagy egy hosszú körfahrt kakasszó előtt). Báron szerint Jancsó nem pszichológiai és nem moralizáló módon közelíti meg hőseit, játékfilmjeinek középpontjában mindig az áll, milyen az ember helyzete a világban. Dokumentumfilmjei viszont morális kiállásról tanúskodnak. Például egy vidéki zsidó templom pusztulását végigkísérve megjelenik személyes kiállása a hit emberi értékei mellett. Külön említést érdemel Hajnal című izraeli filmje, amely többek között a Berlini Filmszemlén szerepelt igen nagy sikerrel. Itt egy irodalmi alapanyagot használ fel és lírai megközelítésben morális problémákat feszeget egy szörnyű háború hétköznapjait felmutatva. Ebben egy erős szerelmi szál szépséges szimbólumrendszere is segíti. Mindannyiunk nagy vesztesége, hogy a Filmművészeti Főiskolán a Mester nem tanított Bennünket és csak azok részesülhettek tanításában, akik követhették a filmforgatásai során.

Különös érdeklődés várta Báron György beszélgetését Jancsó Nyikával. Mindannyiunk meglepetésére Nyika elsősorban a Hajnal című izraeli film forgatásának viszontagságairól mesélt, amelyből kiderült, hogy végtelen szerénységével leküzdötte magát az ingyen dolgozó képalkotó pozíciójára. A keserédes ugyanakkor mulatságos történet felmentette Nyikát attól, hogy arról a rendkívül színes és gazdag apa-fiú kapcsolatról beszéljen, ami kettejük közös munkáját jellemezte. A tudósítás írója kárpótlásul annyit elmondana fogadatlan prókátorként, hogy a két nagy ívű filmművész pálya már korábban találkozott. A századforduló környékén készült olasz-magyar produkciójuk kapcsán asszisztense lehettem stábjuknak, és megdöbbentett kettőjük tiszta szakmai kapcsolata. Forgatás közben egy percig se privatizáltak kettőjük családi kapcsolatával, becsülettel és szerénységgel eleget tettek a vállalt feladatnak. A Mester egyszer járt a Filmművészeti Főiskolán, amikor Nyika növendékként évfolyamtársai unszolására meghívta. A Makk-, Fábri- és Illés-osztály kollektíven vett részt a vele való beszélgetésen. Jancsó életvezető impulzusokat adott, majd levitt bennünket a közeli borozóba, ahol közös népdaléneklésre buzdított minket.

A második nap zárómotívuma volt, amikor a Jancsó-filmek színészei, Balázsovics Lajos, Cserhalmi György, valamint a Kapát és Pepét megszemélyesítő Mucsi Zoltán és Scherer Péter színészek mondták el személyes élményeiket a Szász János rendezővel folytatott beszélgetés során. A színészek szinte kérdés nélkül azt hangsúlyozták, hogy ilyen erős személyiséggel, ilyen meghatározó kvalitású Mesterrel már sohasem fognak találkozni pályájuk során. Szász János különös érzékenységgel és erős ambícióval bíztatta a színészeket, hogy a „varázsról” áruljanak el titkokat, a színészek azonban nem álltak kötélnek, inkább helyzetgyakorlatban mutatták meg a szinte elmondhatatlant. A helyzetgyakorlat jellemzője, hogy a Mester színészének vállára téve a kezét, elsétált vele a helyszínről, mondandója befejezésekor összekoccantja fejét barátilag a delikvenssel. A színész folytatja a munkát, míg Jancsó eltűnik a kamera mögötti sötétségbe. Abba az örök fényű sötétségbe ahonnan többé már soha nem fog előlépni.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr557815914

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.