Kárpáti György: A negyvenes évek sajtófilmjei (3. részlet)

2015. július 19. 13:32 - filmvilág

Az újságíró mindig is kedvelt karaktere volt a mozgóképnek, s bár az újságírófilm nem önálló műfaj, hanem tematika, a zsurnaliszták mégis már a filmgyártás kezdetétől rendszeres szereplői voltak az amerikai mozgókép történetének.
Kárpáti György filmkritikus az amerikai hangosfilm 90 évét áttekintve vizsgálta meg az újságírószerep változását, illetve az újságírókép alakulását. Az alábbiakban részletet közlünk a Címlapsztori című, frissen megjelent könyvéből, amely kilenc évig tartó munka eredménye. (Első részlet: itt, a második: itt.)

karpati-borito.jpg2.4. Haditudósítók fronton innen és túl

A screwball komédia éppúgy kezdett a háború előrehaladtával kikopni a divatból, mint ahogy az újságírók is eltűntek a műfaj filmjeiből. Bevonultak, ha lehet ilyet mondani, s így egyre gyakrabban tűntek fel háborús filmekben. A haditörténetek első reneszánsza értelemszerűen a második világháború végéig tartott, funkciójuk mindinkább és mind nyilvánvalóbban összefüggött a társadalom és közvélemény propagandisztikus irányításával. A háborús filmek egy részében ennek megfelelően a haditudósító csupán rezonőr, szemlélője, magyarázója a történéseknek. Rajta keresztül jut el a szükséges üzenet a háború fontosságáról, céljairól, a szükséges társadalmi áldozatok meghozataláról a nézőhöz. Ez a haditudósító karakter gyakran idősebb a harmincas évek harsány újságírójánál, vagy idősebbnek láttatják a fiatal sorkatonákhoz képest. A riportereket a haza hívó szava szólítja a frontra az íróasztal mellől haditudósítónak, és mivel civilek a fronton, a túléléshez szükséges „szakértelem" híján (vagyis hogy nem kiképzett katonák, s ennek a ténynek is van többrétegű üzenete) küldetésükbe nem ritkán belepusztulnak – érzékeltetve azokat az emberfeletti erőfeszítéseket, amelyeket a katonák a csillagos-sávos lobogóért és hazájukért tesznek.

A Célpont: Burma (aka. Burma hadművelet, [Objective Burma, r.: Raoul Walsh, 1945]) című filmben kezdetben a katonák nem is leplezik, hogy nem sokra tartják az újságírót, akit csak a szenzációhajhászással azonosítanak. „Itt egy firkász. Akkor jól akarok kinézni, hátha fotóz is" – zajlik le a párbeszéd két közlegény között, de hamar kiderül, hogy a patrióta riporter azért érkezett, „hogy az otthoniak többet tudjanak meg arról, milyen a háború". A Célpont: Burma a távol-keleti Burma hadműveletéről meglehetősen amerikai szemszögből beszámoló alkotás, amelynek megértéséhez állandóan a hadműveletet vezető tiszt körül sertepertélő újságíró szolgál sorvezetőül. A riportert nem küldték, magától érkezett a frontra. „Maga sem íróasztal mögül vívja ezt a háborút, nemde? Én sem onnan akarok írni róla" – indokolja hazafiasságát a tisztnek, bár kiképzést nem kapott, s a fronton való járatlanságát viszonylag gyorsan láthatjuk számos ügyetlenkedésében. Magabiztosságát azonban a nagyvárosi szerkesztőségekből hozza, így nem vallja be, hogy sosem ugrott ki repülőből, hogy nem tudja, miképp kell kinyitni egy ejtőernyőt.

objective_burma.jpg

Felkészületlenül éri a monszun okozta szélsőséges időjárás, és úgy általában nevetség tárgya, ám mindezt emelt fővel tűri, s szolgálja tollal és papírral a hazáját. Kitartásával fokozatosan vívja ki a társak tiszteletét, amelyet elsősorban szívósságának és nem annak köszönhet, hogy becsületesen tudósít a lehetetlen küldetésről. Nem véletlen, hogy amikor a nagy küzdelemben az újságíró végül maga is odavész, a katonák elsősorban hősiességére emlékeznek és nem azokra a cikkekre, amelyekkel hazáját szolgálta. „Mostantól, ha újságot veszek, tudom, mit kapok azért a néhány centért" – hangzik el a film végi konklúzió, és az újságíró legalább a fronton kivívta a szakmájának azt az elismerést, amelyet kollégái előtte éveken át képtelenek voltak a szerkesztőségben megírt bulvárcikkekkel. A film hitelességét erősítette, hogy a burmai művelet egyidejűleg zajlott az alkotás elkészítésével, és az amerikai hadsereg eszközöket adott a hitelesség fokozása érdekében, még ha a dzsungeljeleneteket a Los Angeles-i botanikus kertben rögzítették is. De legalább a hadseregtől kölcsönöztek a régióról készített légifelvételeket.

Hasonlóan pátosszal teli a G.I. Joe története (Story of G. I. Joe, r.: William A. Wellman, 1945), amelyben ismét csak korosodó, alacsony férfi tudósító csöppen a háborúba. Az alkotást a mai napig azért tartják a kor egyik kiemelkedő haditudósítós filmjeként számon, mert főhőse Ernie Pyle, a második világháború Edward R. Murrow melletti legjelentősebb és legelismertebb háborús riportere volt. A G. I. Joe története Pyle-nak állít emléket, aki tudósításaiért 1944-ben Pulitzer-díjat kapott, és előbb az európai, majd a távol-keleti frontról számolt be az amerikai lapokban, 1945-ben Okinawában, a háború végnapjaiban bekövetkezett haláláig. Ernie Pyle tanácsadóként működött közre a filmben, nem sokkal az alkotás befejezése után halt hősi halált, és a G.I. Joe története premierjét már nem élhette meg.

story_of_gijoe.jpg

A tiszteletet azonban neki is ki kellett vívnia: a filmben a katonák mindjárt a történet elején megkérdezik az újságírótól, hogy mit keres közöttük, hiszen a magafajták csak a hollywoodi hírességekről írnak. A csapatot vezető tiszt itt is javasolja neki, hogy ne menjen velük a frontra, de ő a tűzvonalban szeretne lenni. Fegyver helyett hátizsákot cipel, de attól is gyorsan megszabadul az erőltetett menetben. Cipője nem alkalmas a bakancsos menetelésre, az elemekkel való küzdelemre, de mégis szó nélkül megy tovább az osztaggal. A főhős idővel asszimilálódik a környezethez, és néhány jelenettel később már azt láthatjuk, hogy épp olyan menetfelszerelésben masíroz, mint a többiek. Írógépe eközben többször előkerül, hiszen tudósítani kell. És miközben a szájából lóg az elmaradhatatlan cigi, a kávésdobozból egy üveg rövidital is felbukkan, ami még a harmincas évekre jellemző iszákos, harsány újságíró sztereotípiájából maradt vissza. A tudósító feladata a Célpont: Burmához hasonlóan a háború értelmének megmagyarázása a néző számára, hazafias buzdítás, és a patrióta húrok megpendítése mellett az ellenség és ellenkép meghatározása. A lenézett tudósító a G.I. Joe történetében is szinte természetesen mozog azonnal a tisztek között, minden információnak szem- és fültanúja, ő is gondterhelten áll a stratégiai térkép előtt egy-egy bevetést megelőzően.

Mindeközben olyan propagandisztikus mondatok hangzanak el a szájából kommentár formájában, mint hogy, „most megtapasztaltam, hogy csak egy háború tudja igazán kiképezni a katonát", a „gyilkosság kemény dolog" vagy a „katona keményen él, keményen beszél". A film a Tunéziából Szicília felé nyomulást, az olasz partraszállást és északi felszabadítást meséli el. Indokolja a nézőnek az olyan értelmetlen pusztítást is, mint a Monte Casino kolostorának lebombázása. És minél többet lesz a sereggel a tudósító, annál inkább megbecsült tagjává válik a különítménynek, annál barátibbá válik a magányos újságíró viszonya a többiekkel. A rangidős férfi a kalandok során még esküvői tanú is lesz, később pedig tudósításáért megnyeri a Pulitzer-díjat, mire a katonák úgy fogalmaznak, most már nem egy egyszerű zugfirkász, hanem tiszteletreméltó újságíró lett. De hiába mondják rá, hogy most már híres lett, a háború megedzette a tudósítót, aki még a Pulitzer-díjáról szóló értesítést is papírszemetesbe dobja, és az öröm pillanataiban is inkább leül, hogy még egy melankolikus beszámolót írjon a kiadójának. És a riporter a történet végére éppolyan rendíthetetlenné válik, mint katonatársai. Így amikor az osztagot vezető parancsnok is az egyik bevetés áldozata lesz, rövid hezitálás és egy pillanatnyi elérzékenyülés után a viharvert osztag nyomába ered. Bármennyi az áldozat, bárki is legyen az elesett, a harcnak a végső győzelemig folytatódnia kell – szól a film pátosszal teli üzenete. És ha valakinek ezekből a képsorokból, a katonák és az újságíró eltökéltségéből mindez nem volna egyértelmű, az utolsó másodpercekben a narrátor így búcsúzik a közönségtől: „Ez a mi háborúnk, lépésről-lépésre vívjuk harcainkat, amíg véget nem ér. Nyerni fogunk!"


Folytatás a jövő héten.
Első részlet: itt, a második: itt.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr537639052

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.