Kárpáti György: A negyvenes évek sajtófilmjei (1. részlet)

2015. július 03. 12:24 - filmvilág

Az újságíró mindig is kedvelt karaktere volt a mozgóképnek, s bár az újságírófilm nem önálló műfaj, hanem tematika, a zsurnaliszták mégis már a filmgyártás kezdetétől rendszeres szereplői voltak az amerikai mozgókép történetének.
Kárpáti György filmkritikus az amerikai hangosfilm 90 évét áttekintve vizsgálta meg az újságírószerep változását, illetve az újságírókép alakulását. Az alábbiakban részletet közlünk a Címlapsztori című, frissen megjelent könyvéből, amely kilenc évig tartó munka eredménye.

karpati-borito.jpgA Címlapsztori (…) érdekes tendenciát indított el a harmincas években és az újságírófilmek tematikájában: az újságírók elsődlegesen bűnüldözővé léptek elő az impotens rendőrség és büntetés-végrehajtás előtt. Ez a szerepük a negyvenes-ötvenes években is folytatódott, amikor a film noir műfaja széles körben fogadta be az igazságért (és annak szenzációjáért) hajtó újságírókat. Mindez éles ellentétben áll a hetvenes évek oknyomozó újságíróinak watch dog (őrzőkutya) szerepével, akik csak felhívják a bűnüldöző szervek figyelmét a törvénytelenségre, ám az igazságszolgáltatást meghagyják a rend őreinek. A harmincas évek újságírói is szakmai küldetéstudatból ástak mélyebbre, a sztori megszerzése érdekében ugyanis alapvető feladatuknak tekintették, hogy egy esemény hátterét, és az abban rejlő piszkos részleteket is megismerjék. A bulvárújságírás során ez az ambíció viszonylag gyorsan összemosódik a rendőrséggel való együttműködés hiányával, a bűnüldözők kijátszásával, az igazságszolgáltatást segítő részletek elhallgatásával.

A Címlapsztoriban a szökött bűnözőt rejtegetik, és ennek érdekében még hazugságra is képesek az újságírók. Nem szabad ugyanakkor figyelmen kívül hagyni, hogy ambíciójuk sosem elsődlegesen valamiféle erkölcsi tisztaságért, az igazság győzelméért, ártatlanul megvádolt vagy elítélt ember tisztázásáért történik, hanem a minél harsányabb címlapsztoriért, amellyel az újság eladott példányszámát képesek növelni. A Címlapsztoriban sikerre vitt séma évtizedekre biztosította a receptet: a protagonista ennek megfelelően sokkal inkább elmerült a történetek során a nyomozásban, semmint hogy a szerkesztőségben egy írógép felett múlatta volna az idejét (mint mondjuk teszik majd azt Az elnök emberei hősei az újságírás realisztikus bemutatása során 1976-ban). A közönség szemében pedig mindez nemcsak a mítoszépítést erősíti, de izgalmasabbá is teszi a tematika filmjeit, és azt adja, amire a közönség vágyik: a hős hősként viselkedik, szó szerint megharcol-megverekszik a sztoriért.

2.2. A screwball komédiák kifulladása
Bár sokak szerint a screwball komédiák klasszikus korszaka 1942 körül véget ért, ez nem jelenti azt, hogy a műfaj gyakorlatilag a negyvenes évek végéig ne termelné ki újabb és újabb darabjait. Ráadásul az évtized is tartogatott néhány remek alkotást a zsánerben: az Arzén és levendula (Arsenic and Old Lace, r.: Frank Capra, 1944) vagy a Sullivan utazásai (Sullivan's Travel, r.: Preston Sturges, 1941) csak kettő közülük, de természetesen olyan filmek is készültek a műfajban, amelyekben az újságírás is szerepet kapott. A legsikerültebb minden bizonnyal a korábban már tárgyalt A pénteki barátnő / A nagy sztori 1940-ből, de mindenképpen élre kívánkozik a Philadelphiai történet (The Philadelphia Story, r.: George Cukor, 1940) és Az év asszonya (Woman of the Year, r.: George Stevens, 1942) is. Előbbiben nem is szerelmi háromszög, hanem ha úgy tetszik szerelmi négyszög bontakozik ki: Katherine Hepburn kegyeiért házassága előestéjén vőlegénye, ex-férje és egy újságíró is verseng, hogy végül a volt férj kapjon egy második esélyt.

cimlapsztori1.jpg

A válással kezdődő, majd a történet végére újra lángra lobbanó szerelem klasszikus szituációja a screwball komédiának, amelyben a bulvárújságírónak ezúttal is az a szerepe, hogy közel férkőzzön a sztorihoz és szenzációként tárgyalja azt. Először nem is tűnik olyan könnyűnek a küldetés, mivel az előkelő család teljesen elzárkózik a zugfirkászoktól, és úgy általában komoly fenntartásaik vannak az újságokkal szemben. „Az újságok annyi ostobaságot összehordanak. A személyzettől kapod a szennylapokat?" – korholja a stílusosan Spynak (kémnek) hívott bulvárlapot olvasó családtagjait Katherine Hepburn a film elején, hozzátéve, elképzelhetetlennek tartja, hogy a saját magánéletébe beengedjen újságírót. „Rémes ötlet betörni valakihez fényképezőgéppel" – mondja a bulvárlapok népszerűségéről és a magazinban megtalálható családi riportról, ám a következő jelenetben már teljesen hasonló szituációval kell megbirkóznia, amikor a házasság hírére betoppan közben újságíróként is dolgozó ex-férje, akinek egykori kiadója megkéri, hogy vigyen magával két, „barátoknak" álcázott újságírót. James Stewart alakítja a riportert, akinek a sajtó számára megközelíthetetlen nőről kell tudósítania, valamint vele megy egy fotóriporternőt is. Az előkelő nő kezdetben tiltakozik az ötlet ellen, hogy a két embert beengedje a házába, mondván „a magánügyeimben vájkálnak, 15 centért bárki elolvashat rólam bármit." Aztán a botrány elkerülése érdekében mégis vállalja a kihívást, gyorsan tönkreteszi a fotóriporter készülékét, és néhány perccel később már azt kell tapasztalnia, hogy az újságíró is gyengéd érzelmeket kezd tanúsítani irányába.

Az újságíró az érzelmekkel együtt gyakorlatilag elveszti objektivitását, és újságírói küldetése háttérbe szorul. A film egy jelenetében még a nő kezét is megkéri, ám hoppon marad. Pontosabban a gazdag hölgy kikosarazza ugyan, de közben azt is látja, hogy a fotóriporternő szerelmes az újságíróba. A Philadelphiai történetben az újságíró intelligens és bebizonyosodik, hogy érzelmei befolyásolják bulvárújságírói munkáját, majd miután felülemelkedik benne az erkölcsösség, a címlapsztorikból sem lesz semmi. Ellenben a nő ismét az első férj karjaiban köt ki, s hiába erőteljes asszony, azért megígéri, hogy ezúttal engedelmes feleség lesz.

cimlapsztori.jpg

Ugyanezt, ugyancsak Katherine Hepburn megígéri Az év asszonyában is, amelyben a kibékíthetetlen ellentét két újságíró között feszül, majd a nézetkülönbség gyorsan szerelemre változik. A témába sokkal inkább vágó alkotásban a Spencer Tracy megformálta sportújságíró kezdetben csak vitriolos vitába száll a szintén a lapnál dolgozó, politikában és közéletben is otthonosan mozgó újságírónővel, amíg a kakaskodást a kiadó le nem állítja. „Az én feladatom a sajtó egészének érdekeit figyelembe venni, és az senkinek sem tesz jót, ha a lap egyik rovata támadja a másikat. A jó munka alapja a jó együttműködés" – mondja a kiadó, ám ezzel azért nyilván nem arra gondolt, hogy a rivalizáló felek legyenek inkább szerelmesek egymásba. Miután azonban ez megtörténik, a nemek harcának izgalmas színterévé válik a magánélet és közélet is. Az újságírónő szerepénél fogva nem képes a jó háziasszony szerepet eljátszatni, ráadásul a lenézett sportrovathoz képest sokkal jelentősebb szakmai babérokat arat le, gyorsan elhomályosítva férjét a pályán és pályán kívül is. „És ön mit gondol? Tess Harding naponta megmondja a New York Chronicles-ban!" – hirdetik a buszreklámok a sztárújságíró sikerét, s még a második világháború is bele van szőve a sztoriba, mert az újságírónő egy vezércikkében megírja, hogy Hitler veszíteni fog – mindezt 1942-ben.

Olyan erőteljes asszony ő, akihez a férfiak nem érnek fel, kollégái is csak sóvárogva mondják róla, hogy egyébként „ugyanolyan újságírók vagyunk, mint ő". Ám az erőteljes nő nemcsak egy közülük, nemcsak egyszerűen egy nő. „Ő az ország második számú nagyasszonya Mrs. Roosevelt után" – mondják róla, utóbb pedig az év asszonyának választják meg. Intelligens és tájékozott: „El tudtok képzelni egy nőt, aki tudja, hogy mi volt Líbiában 1803-ban?" – rázzák a fejüket az újságírók egy jelenetben, egy másik alkalommal pedig egy pincér lép oda hozzá egy étteremben, s azt mondja, „tudom, hogy újságíró, mindig elolvasom a cikkeit, bár nem értek belőlük egy szót sem". Ennek az aktív, elismert, a népszerűségben és nyilvánosságban lubickoló asszonynak kellene lemondani a hagyományos nemi szerep kedvéért addigi életéről, amelyre képtelen, ám ez mind jobban növekvő frusztrációt okoz férjének. Az év asszonyában az újságírónő nemcsak erőteljesebb, és sikeresebb karrierjében, de a férj csak teljesen suta és sikertelen kísérleteket tesz ellenkezőjének bebizonyítására, s inkább lépne ki a házasságból, semmint megnevelje asszonyát vagy megakadályozza munkássága kiteljesülésében. A kor történelmi szelleméhez igazodva, valamint a műfaji konvenciók betartást szem előtt tartva végül a nő maga dönt úgy, hogy feladja erőteljes irányító szerepét, és a gesztusértékű zárójelenetben – nem kevés tanácstalanság és bizonytalanság mellett –, de klasszikus reggelit igyekszik készíteni férjének, bizonyítva, hogy képes megváltozni a szerelemért, és feladná addigi életét az igazi, házasságban megtalálni vélt boldogságért.

 

Folytatás jövő pénteken.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr267593200

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.