A közösségi finanszírozással, fertőző vírusmarketinnggel és egy csodálatos Hasselhoff-betétdallal beharangozott Kung Fury végre megérkezett! A végeredmény szerencsére pontosan azt nyújtja, amit az előzetesek és a Hoff-klipp ígért: a nyolcvanas évek pop-szemetének legjobb kliséit, esszenciális tisztaságúra párolva. A Laser Unicorns alkotógárdája annyi kreativitást és meghökkentő szürrealitást pakolt ebbe a feszes harminc percbe, ami még egy egész estés produkciónak is becsületére válna. A kész műremek bölcsen tartja magát az eredeti formulához és valódi film helyett továbbra is féktelen ötletfüzérként, egy hosszúra nyújtott, tempós előzetesként működik. Akinek a VHS, a Cannon vagy a Vico betűkapcsolatok hallatán hevesebben dobog a szíve, az egyenesen imádni fogja a Hitlerre vadászó szuperkungfus időzsaru eszméletlen kalandjait. Triceracop, Kung-Führer, lézerraptorok, kőkeményen záporozó egysorosok és tökös szintimuzsika - nincs itt semmi felesleges pepecselés, csak a legjobb, over-the-top pillanatok. 

Az elborult örömjáték már csak azért is elsőrangú szórakozás, mert a svéd alkotók az apróbb részletekre is figyeltek, amivel sikerült a többszöri újranézést garantáló poénsűrűséget elérni. A kisebb költségvetés, a hiányzó erőforrások jelentette hátrányok itt ráadásul automatikusan előnnyé válnak. A kényszerű fércelést nem takargatni kell, hanem rá kell játszani: a túlhúzott igénytelenség nemcsak végtelenül vicces, de a hivatkozott popkulturális jelenség egyik legfontosabb ismertető jegye. Nincs pénz valódi színészekre? Sebaj, a lelkes amatőrök "remekelnek" a kétdimenziós figurák bőrében. Nem sikerül két jelenetet összefűzni? Csak be kell dobni a  "beakadó szalagrész" Grindhouse-trükkjét. A roncsolt, színhelytelen képi világ borzongatóan korhű, az ormótlan speciális effektusok, a velős beszólások és a gerjedő gitárral kísért szinti-ütemek hibátlanok. Szinte az orrunkban érezhetjük a videotékák utánozhatatlan illatát. Nem sokszor láthattunk ennyire következetes és egységes stiláris idézetet. 

A megállítható, visszatekerhető VHS logikájának megfelelően a mű különálló mutatványok, azaz a borító- és szlogenkompatibilis money shotok puszta láncolata. A karakterek és a sztori egyetlen funkciója, hogy keretet adjon ezeknek az önmagukon túlra nem mutató akció-klipeknek. Az arcade-módban előadott bunyó vagy a hackelés jelenete nemcsak múltidézésként hibátlan, de a ZS-kategória működési mechanizmusára is reflektál. A Kung Fury a kiváló The Guesthez hasonlóan végig a karikatúra és a főhajtás határvonalán egyensúlyoz, azaz úgy idézi meg a nyolcvanas évek filléres popkultúráját, hogy közben szerelmet vall neki. A büszkén vállalt geek-identitás és a féltő rajongás varázsolja igazán szimpatikussá a látottakat, a legjobb húzás a tudatosan vállalt önmegtartóztatás. Alkotóink bölcsen megelégedtek a kisfilmes formával, így gond nélkül elkerülték az erőltetett kilencven perces játékidő vergődését (lásd a második Machete vagy az Iron Sky kínos izzadságszagát). Ebben a cuccban ennyi volt, és ez bizony így tökéletes. 

Tank you, Laser Unicorns!