Elkap a gépszíj - Mad Max: A harag útja

2015. május 21. 09:06 - Huber Zoltán

madmaxfury2.jpg

Igen, a hír igaz, a hype nem túlzó. Az új Mad Max tényleg iszonyúan látványos és ütős darab, az a fajta szórakozás, amiért az ember időről-időre reménykedve vándorol el a multiplexekbe. A hetvenedik életévét taposó George Miller két Táncoló talpak után tövig nyomta a gázpedált és lazán megmutatta a CGI-fixált, mindent agyonkomplikáló versenytársaknak, hogyan kell igazán dögös mozit csinálni. A kötelező körök után nem is szaporítanánk tovább az elragadtatott élménybeszámolók számát, a szokásos laudáció helyett következzék inkább néhány olyan szempont, ami miatt nagyon lehet örülni Max Rockatansky visszatérésének.

Az új Mad Max talán legmenőbb húzása, hogy keményen felemeli a szavát a szexista beidegződések és családon belüli erőszak ellen, illetve csodálatosan karikírozza a klasszikus macsó-mítoszt. A filmben felbukkanó férfiak egytől-egyig vaskos sztereotípiák, ezek a szűkszavú, autó- és fegyvermániás hímek elsősorban pusztítani képesek. A főgonoszok gusztustalan disznók, akik a nőket luxuskategóriás élvezeti cikknek vagy tejet/utódot biztosító tenyészállatnak, azaz a sima tulajdonuknak tekintik. Sőt, e hitvallásukkal az újabb generációt is megmérgezik, így tartva fenn a hatalmi státuszukat és beteges személyi kultuszukat.

madmaxfury1.jpg

A hájas despoták által irányított világban a fémet és a krómot imádják, az erőszakot és a harcot éltetik, lehetetlenné téve egy igazságosabb társadalom építését. A címben említett harag a begyepesedett hímsoviniszta gondolkodás ellen irányul és bár Max a hivatalos főhős, a nők itt most nála is fontosabbak és aktívabbak. Ők az élet, az emberség és a civilizáció hordozói a sivatagban, akik nem fordulnak el a férfiaktól sem. Címszereplőnk azért kerülhet a jók oldalára, mert elutasítja a nők tárgyiasítását és segít a lázadó hölgyeknek az elnyomó világrend felszámolásában. A film bármiféle didaktizmus nélkül, nagy adag humorral és finom könnyedséggel vázolja az egyébként rendkívül következetesen végigvitt metaforát. Az anyatejes mosdásért és a víz, illetve a Coca-Cola párhuzamba állításáért pedig külön pluszpont jár. 

Végtelenül szimpatikus, hogy Millerék egy tökéletesen maszkulin zsánert fordítottak ki és egy autós-apokaliptikus akciófilmből varázsoltak nőpárti példamesét, de a műre általánosságban is jellemző az ehhez hasonló pimasz elegancia. A kortárs megaprodukciók egyik rákfenéje, hogy túlgondolt, terjengős forgatókönyvekből készülnek. A rosszul értelmezett valószerűség kényszere holtsúlyként nehezedik ezekre a produkciókra, a fantáziavilágokat és figurákat az íróstábok úgy írják túl, hogy a sztori alkotóelemei paradox mód ellaposodnak. Millerék egy másik utat választva a nagy erőlködés helyett lazán áramvonalasítják a történetet.

madmaxfury.jpg

Egy-két jól irányzott motívummal simán berántanak minket a film univerzumába, a hőst simán bedobják az események középpontjába, a karakterekről pedig csak annyit tudunk meg, ami feltétlenül szükséges. Az alkotók mesterien zsonglőrködnek a klisékkel és az öncélú túlzásoktól, az önmagukban röhejes alkotóelemek halmozásától sem riadnak vissza. Ha ehhez még hozzácsapjuk a film csodálatosan gonosz humorát és az imádnivalóan szalonképtelen gegek sorát, meg is kapjuk a választ, miért tűnik sokkal dinamikusabbnak és üdébbnek ez a mozi, mint a mezőny többi tagja. A sztori maximális fordulatszámon pörög és hibátlanul teljesíti a feladatát, e nélkül a szemkápráztató akciók sem érnének sokat.

A hervasztó patikamérleg-stratégia és a steril romboláspornó helyett a filmből friss erő és valamiféle kézműves báj árad. A CGI-programok beüzemelése mellett előkerült a hegesztőpisztoly és a kalapács, plusz rengeteg apró ötlet és poén, melyek sokkal emberközelibbé varázsolják a filmélményt. Bár a látvány egyértelműen fel van tuningolva, a kaszkadőr-mutatványok és a pixelviharok egyensúlya kimondottan egészségesnek tűnik. A lényeg, hogy itt bizony hús a húsnak, vas a vasnak feszül. Ember és gép csodálatos szimbiózisba kerül és ha kell, hőseink a szájukkal táplálják a motort. Ezek a járgányok nem személytelen, futószalagról legördülő árucikkek, hanem markáns személyiségjegyekkel rendelkező, élő-lélegző darabok. Nagy odafigyeléssel és érezhető szenvedéllyel bütykölt műalkotások - pont mint Miller filmje.


Varró Attila kritikája a filmről a júniusi Filmvilágban lesz olvasható.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr157476812

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.