Dokkmesterek - DocNomads kurzus az SzFE-n

2015. május 07. 10:31 - Bilsiczky Balázs

Hiába éri támadás a  "kultúrpolitika" felől a hazai filmművészetet, a Színház- és Filmművészeti Egyetemen nem áll meg az élet, sőt az iskola egyre változatosabb képzési formák bevezetésével tartja a frontot az egyesek által vitatott rangja megőrzéséért folytatott, rákényszerített küzdelemben. Alig több, mint egy hónapja írtunk az első végzős rendezői és operatőri mesterkurzus eredményeiről, a minap pedig már a DocNomads névre keresztelt, nemzetközi dokumentumfilmes mesterképzés keretein belül elkészült munkákat ismerhettük meg a végzősök anyagainak vetítésén. Az Almási Tamás vezette kétéves program három híres európai filmes iskola, az SzFE mellett a lisszaboni LUSÓFONA és a brüsszeli LUCA együttműködésével valósulhatott meg, összehozva egymással a Fülöp-szigeteken, Ecuadorban vagy éppen Magyarországon született, a dokumentumfilmezésre egyaránt szerelemként és életformaként tekintő fiatal filmeseket.

pic_20150504170714_zvcg5hg9vbt.jpg

A képzés első három szemeszterében a három érintett város intézményeiben tanuló, majd a negyedik szemeszter ideje alatt vizsgafilmjeiken dolgozó hallgatók levetített munkái (diákfilmek lévén egyáltalán nem meglepő módon) mind a feldolgozott ötletek, mind a kivitelezés minőségét illetően igen széles skálán mozogtak. A nagyjából 15-20 perc körüli alkotások láttán azt ugyan elég merész volna kijelenteni, hogy a jövő dokumentumfilm-rendezőinek legjava vonultatta fel pazarabbnál pazarabb munkáit, de a hét levetített film közül 3-4 elférne egy tematikus versenyfesztivál programjában, 1-2-ről pedig kijelenthető, hogy eséllyel pályázna arra, hogy az élmezőnyben végezzen.

A veleszületett tehetség és érzékenység persze már az ilyen fiatalon elkészített munkák láttán is szembeszökő lehet, jelen vetítéssel kapcsolatban ugyanakkor mégsem az egyes filmek pozitív vagy negatív megítélését tartom a legfontosabb körülménynek, hanem azt a módszert, aminek köszönhetően a végzős diákok előbb vagy utóbb valószínűleg valami rendkívülivel állnak majd elő. Jóllehet, sem a kiválasztás (és kiválasztódás) folyamata, sem az oktatóktól átvett tudásanyag leülepedése, sem az egyes rendezőkre jellemző, markánsan személyes stílus kialakulása nem lehet záloga a majdani sikernek, az egymásétól teljesen eltérő kulturális közegből való érkezés és a sajátjukétól eltérőekkel történő elkerülhetetlen szembesülés ugyanakkor rendkívül fontos összetevője lehet az eredményekben gazdag folytatásnak.

A létjogosultságukat tekintve megkérdőjelezhetetlen, szerencsére ma még létező, jobb elnevezés híján „nemzeti filmiparok” vagy a filmművészet bizonyos, félreismerhetetlen jellemzőkkel bíró, egy-egy országhoz vagy területi egységhez köthető ágai mellett a filmgyártás tekintetében is elengedhetetlenül fontos a nemzetközi együttműködés erősítése. Kiváltképp előnyös, ha a folyamat már az oktatás fázisában megkezdődik, ahogy a DocNomads esetében is, és az sem hátrány, ha a kooperáció a filmezés egy szűkebb szegmensére, jelen esetben a dokumentarizmusra irányul. Ennek köszönhetően jóval könnyebbé válik az ugyanazon a szakterületen dolgozó alkotóknak bármilyen egyetemes mondanivalót nagyobb eséllyel közvetítő, közös munkája.

A fenti előnyök mellett érdekes tanulsággal szolgálhat a kultúrák közti különbségek mindenfajta erőlködéstől mentes felszínre kerülése. A magyar valóság milyen szeletét tartja érdekesnek például egy holland dokumentumfilmes – tették fel a kérdést a szervezők is, ami nem jelenti azt, hogy bárki is ki akarná zárni az otthonról hozott anyag megmunkálását. Előbbire Rommert Schrijver, holland rendező egyszerre abszurd és parodisztikus életképe, a Super 98, utóbbira az ukrán Svitlana Shymko The Doctor Leaves Last című kijevi látlelete a jó példa.

Schrijver egy magyar kisvárosban élő benzinkutasról készített rövid, velős portréja láttán a hazai néző zsebében azonnal nyílik a skatulya: az angol nyelvet borzalmasan, de annál nagyobb magabiztossággal használó, a pankrációért rajongó, sőt a „sportágat” hobbiszinten űző, koleszterinben gazdag kisember portréja. Ezzel szemben a nyugati közönség szemében emberünk teljes nyíltságával, életörömével, beteljesült álmaival, jó eséllyel pályázhat a romantikus hős szerepére, akár még az erősen megkopott országimázson is fényezve valamennyit a vászonról sugárzó gondtalanság általános érzetének köszönhetően.

A másik példa, egyben a válogatás egyik, ha nem a legprofibban felépített darabja a tavaly áprilisi ukrajnai eseményeket elsősorban nem a tüntetéseken készült felvételek összevágásával, vagy az utca emberének megszólításával demonstráló Svitlana Shymko filmje, amelyben a rendező egy önkéntes alapon orvosi ellátást, gyógyszert vagy éppen kötszereket biztosító doktornő alakját állítja a narratíva középpontjába. Az ukrán-orosz konfliktusról vagy háborúról számtalan dokumentumfilm készült az elmúlt időszakban. A The Doctor Leaves Last emberközpontúságával tűnik ki a sokaságból, Shymko ugyanis mindenekelőtt az egyéni áldozathozatalról beszél – a Kijevben és környékén történtek csupán kulisszát biztosítanak az emberi önzetlenség vizsgálata köré. A film tehát, a DocNomads többi darabjához hasonlóan, még úgy is egyetemes kérdést feszeget, hogy egy, hazájában forgató filmes munkája pörög a néző szeme előtt. Ez a fajta attitűd az, amit a képzés jellege csak megerősít az egyébként is érzékeny alkotókban, és ettől tekinthető a kétéves program kuriózumnak a filmes kurzusok és mesterkurzusok között.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr627436354

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.