13 érv az idei Titanic mellett

2015. április 07. 11:20 - filmvilág

Már csak három nap és kezdődik a 22. Titanic Filmfesztivál. Ennek örömére, ahogy az elmúlt években, úgy most is ajánlunk néhány izgalmas címet a még bizonytalanok figyelmébe. Az alábbi 13 filmből 7-hez már volt szerencsénk, ezekért kezeskedni is tudunk, a mezőny másik fele pedig az eddigi kritikusi visszhangok és a fesztiválszereplések, illetve a téma és a megközelítés miatt tűnnek kihagyhatatlannak. Ha valamit mégis kifelejtettünk volna a listából, tessék jelezni nyugodtan a kommenteknél. (Az összeállítást készítette: Baski Sándor, Huber Zoltán, Szabó Ádám, Teszár Dávid.)

A CSEND KÉPE (The Look of Silence, 2014)
Vetítik: 04.10. 18:30, Uránia; 04.18. 17:15, Puskin

csend_kepe.jpeg

A csend képe Joshua Oppenheimer előző, világszinten szenvedélyesen ünnepelt dokumentumfilmjének (The Act of Killing) organikus folytatása, csak éppen annak rikító ornamentikáitól és otromba attrakcióitól mentesen. E munka áthelyezi a hangsúlyt az elkövetőkről az áldozatokra: egy olyan középkorú férfit (Adi) tesz meg főszereplőnek, akinek a bátyját (Ramli) 1965-ben brutális módon megölték a vélt és valós kommunistákra vadászó indonéz halálbrigádok. A film arról szól, hogy Adi meglátogatja a bátyja kivégzésében szerepet vállaló egykori mészárosokat, akik a történelmi elszámoltatás hiányában a mai napig boldogan élik az életüket. Mivel a rendező kiválóan beszél indonézül és a két dokumentumfilm egy tízéves kutatómunka eredménye, a tettesek és az áldozatok is a bizalmukba fogadták őt annyira, hogy a kamera előtt beszéljenek erről a jelenleg is tabutémának számító tragikus eseménysorozatról. Így lehetséges az, hogy e dokuban farkasszemet néz egymással a prosperáló halálosztagos és annak famíliája, valamint az áldozat testvére, miközben olyan mondatok hangoznak el, hogy „nem tehet arról, hogy az édesapja tömeggyilkos volt”, amire az idős hóhér kinéz a rendezőre és ennyit mond: „későre jár, ideje elmenni a mecsetbe.” A The Look of Silence az a film, amitől a legagyafúrtabb hollywoodi forgatókönyvíró is ingerülten hajítja az óceánba a billentyűzetét: jelen esetben ugyanis a valóság azon eddig ismeretlen metszetére nyílik rálátás, amely nevetségessé tesz minden eddigi és a jövőben kieszelésre kerülő fikciót. (TD)

CSADOROS VÉRSZÍVÓ (A Girls Walks Home Alone at Night, 2014)
Vetítik: 04. 10.20.45, Uránia;04. 15. 21.00, Uránia

Ana Lily Amirpour zsánerfilmje rettentően különös kevercs: a beszámolók szerint az iráni újhullám ismérvei éppúgy végigvonulnak rajta, mint a Leone-westernek, a kultképregények, netán a Jarmusch-féle Halhatatlan szeretők stiláris húzásai (noha ez utóbbit a rendezőnő gyorsan elutasíotta). Ezen túl is melodráma vegyül bele horrorral, bujaság találkozik a szerelemmel, vad az érzékivel. Fekete-fehérben rögzített kult-gyöngyszem, amely tavaly Sundance-darabként indult, majd a bolygó számos filmfesztiválját hódította, Igazi nyalánkságnak tűnik, amely konzervatív ízlésű filmrajongókat biztos nem, ellenben stílusból stílusba fejest ugró kíváncsiakat biztos levesz a lábáról. Bízzunk benne, hogy a sötét közel-keleti vámpírrománc nézése egyszerre lesz zsigeri, szenzuális élmény, amely közben azon kapjunk magunkat, hogy éppen egy kiváló horror-ponyvaregényt bújunk. A valószínű feminista olvasat már csak hab a tortán. (SZÁ)

THE DUKE OF BURGUNDY(2014)
Vetítik: 04. 11. 20.00, Uránia; 04. 18. 21.00, Puskin

A kiváló Varga Katalin balladájaés a Berberian Sound Studio után harmadik nagyjátékfilmjével rukkol elő Peter Strickland. A gyakran „tiszteletbeli magyarnak” nevezett brit rendező (és érdekességképpen Sam Mendes-földi, lévén mindketten readingi születésűek) önmagában napjaink egyik legstílusosabb midcult-szerzője, de a lepkegyűjtős erotikus melodrámához a szintén erős kézjegyű Ben Wheatley-vel társult, szóval nagy örömök elébe nézhetünk. Strickland újabb mozija részben hajaz Jess Franco '70-es évekbeli sexploitationjeire, ugyanakkor Bergman bizonyos nőfilmjeinek (A csend, Persona, Suttogások és sikolyok) nyomait is felfedezhetjük benne, ám a Magyarországon forgatott ornamentikus tour-de-force bármilyen leszbikus, szado-mazo felhangok dacára is jóval inkább szól a kapcsolatok dinamikájáról, a szerelem változó játékszabályairól. Nem pusztán túlfűtött trash ez, inkább szerzői film elegánsan megragadott szenvedéllyel – kizárólag női szereplőkkel, A szürke ötven árnyalata ellenében. (SZÁ)

WENG WENG NYOMÁBAN (The Search For Weng Weng, 2013)
Vetítik: 04.11. 15:30, Toldi; 04.13. 17:00, Toldi

Ugyan a megcsonkított test korlátait lebíró vászonhősökre akad néhány példa a film történetében (Crippled Avengers, One-Armed Swordsman trilógia, The Amazing Mr. No Legs), az viszont teljesen egyedülállónak mondható, amikor egy születési rendellenességgel rendelkező személy válik ikonikus nemzeti mozisztárrá. Weng Weng, vagyis a fülöp-szigeteki törpe James Bond esetében márpedig erről van szó: a 83 centis, legendás dupla nullás ügynök olyan mozikban brillírozott a ’80-es években, mint aFor Y’ur Height Only(1981), a The Impossible Kid (1982) és a D’Wild Wild Weng(1982). A harcművészetekben ténylegesen jártas, kólás üveg nagyságú akcióhérosz nemcsak a filmekben lágyította meg a női szíveket: elsőszámú rajongója az országot közel 21 évig vaskézzel irányító diktátor, Ferdinand Marcos felesége volt, aki előbb meghívta őt az elnöki palotába, később pedig állami kitüntetésben részesítette. A videótékásból lett ausztrál rendező, Andrew Leavold e hihetetlen larger-than-life sztorinak emel jelentékeny trashfilmtörténeti mementót. Igaza van Leavoldnak, hiszen a manilai kis-nagy ember életművének – a késő ’50-es években induló maláj pontianak-ciklus és a ’80-as évekbeli indonéz Barry Prima akció-fantasyk mellett – okvetlenül ott a helye a délkelet-ázsiai szennymozik ammóniaszagú neonpanteonjában. (TD)

SENKIFÖLDJE (Wu ren qu, 2013)
Vetítik: 04.11. 19:00, Toldi; 04.15. 17:00, Puskin

Napszítta, piszkossárga képek, végtelenbe nyúló aszfaltcsíkok, omladozó bódétanyák, rongyokba öltözött, elvadult figurák és rozsdás járműszörnyek. Nem, ez nem az ausztrál vagy az amerikai hátország, és nem is az olasz autóapokalipszis, a Senkiföldje a nagyon is valóságos, mai, modern Kína, csak épp olyan tálalásban, ahogyan eddig még nem láttuk. A Góbi sivatag peremére érkező ambiciózus nagyvárosi ügyvéd szabaddá tesz egy lelketlen bűnözőt és így az események olyan kegyetlen láncolatát indítja be, mely őt is magával rántja a mélybe. Ember embernek farkasa, a vadonba érkező hősről lehull a civilizáció álarca, Ning Hao filmjének igazi különlegessége, hogy az ismerős megváltástörténetet frissen, egészen fantasztikus műfaji koktélban tálalja. A Coen-fivérek és Mad Max randevúznak a rural horrorok elvadult forrásvidékén, a noiros fordulatokat a spagetti westernek hangulatai keretezik. A skála A máltai sólyomtól egészen a Párbajig terjed, ám a rendező igen következesen használja a forrásait, a film így végig egységes marad, minden réteg hibátlanul működik. A gyönyörű képi világ, az okos zsánerjátékok mögött a bűn és bűnhődés természetrajza bukkan fel, a vázolt társadalomkritika egyszerre univerzális és nagyon is konkrét. A kínai hatóság nem véletlenül packázott évekig a rendezővel, a cenzúra mégsem érte el a célját. Hiába vágatták számtalanszor újra, Ning Hao erőteljes látomása így is telibe talál. (HZ)

MEGMARADT ALICE-NEK (Still Alice, 2014)
Vetítik: 04.11. 17:45,Uránia; 04.17. 20:45, Uránia

Julianne Moore az idei díjszezon talán legbiztosabb befutója volt, az Alzheimer-kóros nyelvészprofesszor hamisítatlan Oscar-kompatibilis szerep. A színésznő valóban bravúrosan formálja meg a személyiségét fokozatosan elvesztő tudóst, a szereplő küzdelme és tragédiája szíven üti a nézőt. Bár a film egyértelműen Moore alakítása köré épül, nem csak az ő teljesítménye miatt működik. Az alkotók nagy hangsúlyt fektetnek a családtagok reakcióira, így képesek szélesebb kontextusba helyezni a betegség hatásait. Alec Baldwin különösen emlékezetes a férj szerepében, de a filmnek még az a bravúr is sikerül, hogy a mindig önmagát hozó Kristen Stewart sem hiteltelen. A dráma körítése az amerikai független produkciókra jellemző, a napfényes belsőkben meghitt életképeken és könnyes párbeszédeken keresztül bontakozik ki a küzdelem. A rendezők a háttérbe vonulnak és mindent a színészi játéknak rendelnek alá, ami remek döntésnek bizonyult. Sikerült érzelgősség- és giccsmentesen elmesélni egy potenciálisan patetikus történetet. (HZ)    


EX MACHINA
(2014)
Vetítik: 04.12. 16:30, Uránia; 04.15. 19:00, Uránia

Az év elején még úgy tűnt, a magyar mozikban idén egyből két robot-tematikájú sci-fit is köszönthetünk, majd gyorsan kiderült, hogy a Chappie alkotóit a mesterséges intelligenciával kapcsolatos komoly dilemmák kevéssé érdekelték, az Ex Machina pedig az előzetes tervekkel ellentétben mégsem kerül forgalmazásba nálunk. A Titanic szerencsére az efféle fájó hiányosságokat pótolni szokta, így Alex Garland első rendezését nagyvásznon is alkalmunk lesz megnézni. A part, a 28 nappal később és a Napfény írója, ha minden igaz, komolyabban veszi a témáját, mint a Chappie. A több mint ígéretes szinopszis: „Caleb programozó egy internetes óriásvállalatnál. Megnyer egy versenyt, amelynek díja, hogy eltölthet egy hetet Nathan Bateman, a cég brilliáns és magának való vezérigazgatójának privát hegyi nyaralójában. Ám megérkezésekor rájön, hogy Nathan valójában egy különös és lenyűgöző kísérletben való részvételre választotta ki: kapcsolatba kell lépnie a világ első igazi mesterséges intelligenciájával, amely egy gyönyörű robotlány testében lakik. Caleb lesz az emberi fél a Turing-teszt során, amely Ava képességeit hivatott felmérni, akinek érzelmi intelligenciája kifinomultabbnak ‒ és ravaszabbnak ‒ bizonyul, mint azt bármelyikük sejtette volna.” (BS)

R100 (2015)
Vetítik: 04.12. 15:45, Puskin; 04.14. 17:15, Toldi

Japán egyik, ha nem a legelborultabb rendezője, Hitoshi Matsumoto már keltett zavart a korábbi Titanic fesztiválokon is: az erősen dadaista Szimbólumban egy japán férfivel bizarrnál bizarrabb dolgok estek meg egy ablak és ajtó nélküli fehér szobában, míg A legnagyobb japán fergeteges áldokumentumfilm volt egy óriásszörnyekkel küzdő szuperhős-kisember mindennapjairól. Az R100 sem ígérkezik kevésbé ötletdúsnak: a főhős egy átlagos bútorkereskedő, aki belép egy olyan szado-mazo klubba, ahonnan később hiába is próbálna kilépni. (BS)

TAXI (2015)
Vetítik: 04.13. 20:45, Uránia; 04.18. 19:00, Toldi

Köztudott, hogy az A-kategóriás fesztiválok közül a Berlinale a legpolitikusabb, ezért tulajdonképpen nem is volt kirívó meglepetés, hogy az Arany Medvét idén Jafar Panahi nyerte. Az iráni rendezőt a rezsim 2010 decemberében 6 év börtönre és 20 éves alkotói szilenciumra ítélte „rendszerellenes tevékenység” vádjával, de ez sem akadályozta meg abban, hogy a lakásában leforgasson egy ön-dokufilmet (Ez nem egy film, 2011), amit barátai egy pendrive-on csempésztek ki, hogy végül a Cannes-i fesztiválon kerüljön a közönség elé. Hasonló mutatványt sikerült a Taxival is megismételnie: ezúttal Teherán utcáit járva, taxisofőrként, a műszerfalra helyezett kamerával rögzítette az iráni valóság egy szeletét. Izgalmasnak tűnő kísérlet, már csak az a kérdés, hogy az Arany Medve és a kritikusi laudációk a film érdemeinek szólnak, vagy inkább politikai állásfoglalásnak tekinthetők. (BS)

ÚJJÁSZÜLETÉS (Spring, 2014)
Vetítik: 04. 14. 19.00, Toldi; 04. 17. 21.00, Toldi

Perverz románcként üzemel ez a film is. Szado-mazochista úrnő-szolga viszony (The Duke of Burgundy), valamint az iráni holtvárosban szárba szökkenő vámpír/ fiú-lány lamúr (Csadoros vérszívó) után ezúttal egy újabb rovott múltú karakter esik bele olyasvalakibe, aki hamar a vesztét okozhatja. Avagy: a szerelem, ami újjászülne téged, és örömöt adna, ugyanakkora erővel el is tud pusztítani. Justin Benson és Aaron Scott Moorehead előző nagyjátékfilmje, a Feloldozás két évvel ezelőtt szerepelt a Titanicon, a direktorpáros azóta tett egy VHS: Viral horrorantológia-kitérőt, és most visszatértek egy lovecrafti beütésű creature feature-rel, amely beszámolók szerint nemcsak belezésből vizsgázik jóra, de a Mielőtt-trilógia gyengédségével is ügyesen bánik. Sőt, maga a texasi illetőségű mester, Richard Linklater is találkozott már a rendezőkkel, hogy hálája jelét adja. És nem mintha a gonosz féreggé mutálódó álomnő, vagy a voyeurizmus témája nem idézhetné a Zulawski-féle Megszállottságot... (SZÁ)

SNOWPIERCER (2013)
Vetítik: 04. 14. 20:30, Puskin; 04. 18. 20.45, Toldi

A dél-koreai Bong Joon-ho hazai pályán már többször bizonyította, egyszerre beszél a garbós-szemüveges filmesztéták és a pattogatott kukoricát majszoló közönség nyelvén. Szerzőiség és pop nála szerves egész, a különböző zsánerek, hangnemek, lokális és globális témák gond nélkül keverednek. Az 1984-es francia képregény (Le Transperceneige) ihlette Snowpiercer fagyos disztópiája eszményi alapanyag Bong különféle minőségeket egymásba olvasztó munkamódszeréhez. A jeges apokalipszis maroknyi túlélője egy vonaton száguld körbe-körbe, a rendet szigorú kasztrendszer biztosítja. Lázadó hőseink az utolsó vagonból a mozdony felé tartanak, kocsiról-kocsira ütközve meg az elnyomó hatalommal. Bár a vázolt társadalmi metafora nem kimondottan cizellált, a szintlépős videojátékok és a kockáról kockára ugró képregények logikáját idéző dramaturgia telitalálat. Minden ajtó mögött újabb fordulat és kihívás vár a szereplőkre, ami újabb alműfajt, stílust, hangulatot jelent. Véres akciók, morbid meglepetések, abszurd poénok és lehengerlő vizualitás: egy tökéletesebb világban a nagy csinnadrattával és súlyos dollármilliókkal megtámogatott megaprodukciók ilyenek lennének. (HZ)
 

CITIZENFOUR (2014)
Vetítik: 04.17. 20:00, Puskin

Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a legjobb dokumentumfilm díját idén elnyerő Citizenfour teljes mértékben rászolgált az elismerésre. Laura Poitras munkája témaválasztását illetően is telitalálat és kidolgozottsága alapján is remekbe szabott alkotás. A nemzetközi botrányt kavart Edward Snowden-ügyet bemutató mű több szempontból is tökéletesnek bizonyult, amiben a rendező korábbi munkáit ismerve tulajdonképpen semmi meglepő nincsen.A jelenkor legnagyobb hatalommal bíró titkosszolgálatának, az amerikai NSA-nak korábban „külsős munkatársként” dolgozó Snowden néhány évvel ezelőtt került be a köztudatba, amikor, megelégelve az ügynökség jogilag és etikailag egyaránt problémás tevékenységét, borította a bilit, és néhány újságírón keresztül elkezdte kiteregetni a szennyest korábbi kenyéradója egyre gátlástalanabb, a legsötétebb diktatúrákat idéző működéséről.Snowden talán a lehető legjobb társra lelt a bostoni születésű, jelenleg Berlinben élő rendezőben, illetve Glenn Greenwald oknyomozó újságíróban, aki teljes értékű alkotótársként vett részt a film elkészítésében.
Mindeközben ott van a nézőben az egyre aggasztóbb érzés: míg ő a filmet nézi, vajon turkál-e valaki az adatai között, vagy éppen feljegyzésre kerül, hogy milyen filmet néz. Megnyugvás tehát nincs, Oscar-díj viszont van, jogosan, indokoltan – szöges ellentétben a privát szféránk 24 órás szemmel tartásával. (Bilsiczky Balázs teljes kritikája itt olvasható.)

A LÁTOGATÁS (The Visit, 2014)
Vetítik: 04.18. 19:30, Uránia

A film rendezője, Michael Madsen, aki természetesen nem azonos Tarantino és Koltai Róbert színészével, egyik titulusa szerint „konceptuális művész”, ami mindenképpen gyanúsan hangzik. Áldokumentumfilmje ennek ellenére, vagy éppen ezért, izgalmasnak tűnik: „A látogatás az ENSZ világűrrel foglalkozó irodája, a hadsereg és vezető űrügynökségek szakértőinek bevonásával vázolja fela földönkívüli intelligens élettel való első találkozás lehetséges eseménysorozatát és az emberiség várható reakcióját az anyabolygónkkal történő kapcsolatfelvételre, miközben felteszi a legalapvetőbb kérdéseket: „Miért vagytok itt? Hogyan gondolkodtok? Mit láttok az emberiségben, amit mi nem látunk saját magunkban?” A látogatás földi perspektívánkon túli kitekintésre hív, felfedve egy faj félelmeit, reményeit és szokásait – egy fajét, amely nem csupán egy ismeretlen életformával kényszerül szembenézni, hanem önnön tükörképével is.” (BS)

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr387346796

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Baldan8 2015.04.07. 15:41:44

Far from Men-ről tudtok esetleg mondani valamit? A Csadoros vérszívó és az Ex Machina mellett az volt a harmadik film, amit feltettem a listámra.