Filmvilág blog

Auteurök az alsó polcról: Mastorakis és a csupasz igazság

2015. április 05. - Orosdy Dániel

Nico Mastorakis. Akad, ki e nemesen csengő nevet nem ismeri?! Bizony akad, méghozzá a nagy többség. A maradék viszont...! Nos, ők legyintenek a hallatán, vagy leginkább a fejüket fogják, ami teljesen érthető. A görög trash-királyt nyugodtan emlegethetnénk Edward D. Wood, jr. szellemi gyermekei között, ha nem lenne sokkal sikeresebb és tudatosabb a világ legrosszabb rendezőjének kikiáltott Ednél. És ha nem mocorogna benne legalább szikrája a hagyományos értelemben vett filmkészítői tehetségnek – bár erre bizonyítékot nagyon ritkán lelünk az egyébként jelentős (méretű) életműben.

bokkeno-vhs-borito.jpg

Fontos különbség az is, hogy Nico művei szinte kivétel nélkül fellelhetők voltak a hazai tékákban, és sok tévétársaság (különös tekintettel a beinduló HBO-ra és a már elhunyt Szív TV-re) rendszeresen sugározta őket. Következzék egy kis memóriafrissítés, 30 felettiek előnyben:

Halálsziget (Island of Death, 1976)
A görög mágnás
(The Greek Tycoon, 1978)
Fantomkép
(Blind Date, 1984)
Az időutazó (The Time Traveller, 1984)
Utánunk a KGB
(Sky High, 1985)
Legyőzhetetlenek
(The Zero Boys, 1985)
A szél
(The Wind, 1986)
Áruló fotók
(Terminal Exposure, 1987)
Rémálom délben
(Nightmare At Noon, 1988)
Bökkenő
(Glitch!, 1988)
Nindzsa akadémia
(Ninja Academy, 1989)
A bérgyilkos
  (Hired to Kill, 1990)
Jéghideg éjszaka, forró lány
(In the Cold of the Night, 1990)
Csupasz igazság
(The Naked Truth, 1992)
Gyilkosság.com
(.com for Murder, 2002)

Ha az egyébként szintén tisztes mennyiségben kölcsönözhető produceri munkássága (Omega Entertainment!) jeles darabjaitól (pl. Vérkő!, A nagymama háza!) eltekintünk is, feltűnő, hogy összvissz EGY Mastorakis-rendezés úszta meg az itthoni forgalmazást (méghozzá a Death Has Blue Eyes című zsenge), miközben a Mesternek még a majdnem A-kategóriás filmek világába tett korai írói-produceri kirándulását is mindannyiunk anyukája nagy örömmel nézte anno a tévében. (Még szép! Ki ne kapcsolna a szüleink generációjából egy olyan filmre, amiben Jackie Kennedy szennyesét A Navarone ágyúi rendezője Anthony Quinn, Jacqueline Bisset, Raf Vallone, Edward Albert, James Franciscus, Marilu Tolo és Charles Durning közreműködésével teregeti ki?!)

arulo_fotok_vhs_front.jpg

Szóval a multitalentum Mastorakis (ír, rendez, vág, finanszíroz, forgalmaz...!) igazi „household name” mifelénk, vagy legalábbis annak kéne lennie, a lakosság mégis tagadásban van. Vajh miért? Megmondom én: Nico Mastorakis művészetének felvállalása a nyilvános fikaevéssel egyenértékű, és akkor még finom voltam. Pedig a Mester kőkemény szerzői jegyekkel dolgozik, és talán éppen ezek okozzák a vesztét – elismert – auteurként: a fedetlen keblek, nagy fegyverek és Benny Hill legrosszabb poénjait alulról súroló humorbombák könnyen bebetonozhatják az ember műveit a mindenkori kábeltévék késő éjszakai adásmenetébe (erről Mastorakis lelki kuzinja, Andy Sidaris is tudna mesélni), de sajnos (?) a nyolcvanas évek sem tartottak örökké. Az 1984 és 1992 közötti közel 2 film/év-es átlagot hozó rendezőt úgy elfújta a Nirvana és a Kutyaszorítóban, mintha sose lett volna. DVD killed the VHS-star, mondhatnánk, pedig ez esetben inkább a már önmagában rég elévült VCD killed the VHS-star (no meg a pornócsatornák elterjedése, ami egy komplett piac alól rántotta ki a szőnyeget). Hősünk dinamikusan váltott, színes élete már/ismét a tévé körül forgott, és azóta csak egyetlen örökbecsűvel ajándékozta meg szerény számú rajongótáborát, ez volna a Gyilkosság.com.

Pedig!

fantomkep_intervideo_vhs_intervideo.jpg

És ezen a ponton szépen le kéne vezetnem, mekkora veszteség ez és miért érdemes időt áldozni Nico műveire, de nem fog menni. A Mastorakis-életmű java potenciálisan csak kamaszfiúk és idült rosszízléssel megvert idősebbek számára hordoz bármiféle jelentést, nekik viszont nem is akármilyet. Olcsó szex, olcsó viccek, olcsó színészek és néhány igen olcsó „sztár” (Erik Estrada, Teri Weigel, M. Emmet Walsh, Billy Barty, Yvonne De Carlo, Lou Ferrigno, Gábor Zsazsa, Little Richard, Bubba Smith, Shannon Tweed, John Vernon etc.) népesítik be az Áruló fotók, Bökkenő, Utánunk a KGB, Ninja akadémia és Csupasz igazság világát. Van azonban élet a pálya másik felén, kebleken, fegyvereken, hasraesős ripacskodáson túl is! Míg az említett alkotásokról a legjobb dolog, amit elmondhatunk, hogy adott esetben jó helyről loptak a sztorifelelősök (ld. a Csupasz igazság esetét a Van, aki forrón szeretivel vagy az Áruló fotókét a Nagyítással), a fennmaradó „komoly” (értsd: nem, vagy nem direkt vicces) művekbe Mastorakis már adott esetben némi eredetiséget és filmkészítői invenciót is csepegtetett, ad absurdum érdekes ötletekre is futotta az erejéből. Ne tessenek semmi különlegesre gondolni, hangsúlyozottan apróságokról beszélünk:

- A Halálszigetet szolid klasszikusként ünneplik az exploitation barátai, nem is véletlenül, gátlástalanságának és néhány ügyesebb jelenetének köszönhetően rászolgált a jó (?) hírnévre. A kiváló Deliria blog gazdája régebben tett rá egy halovány utalást, hogy egyszer majd foglalkozik ezzel az opusszal, amit én speciel nagyon várok. Addig is elégedjenek meg annyival a kedves érdeklődők, hogy a nagy mű megtekintésével olyan népszerű perverziókat tanulmányozhatnak közelebbről, mint pl. a bestialitás és vérfertőzés.

halalsziget_intervideo_vhs_intervideo.JPG

- A Fantomképbe már jutottak ismert színészek (Joseph Bottoms, Keir Dullea, James Daughton), sőt, nagy jövő előtt álló tehetségek is (Kirstie Alley, Valeria Golino), és maga a film is eljutott az elismertség bizonyos fokára, ami leginkább néhány elismerő kritikában és egy díjban (Fantafestival, 1984 – legjobb forgatókönyv) nyilvánult meg.

- Hasonló a helyzet a vallásos témát érintő Az időutazóval (a visszatérő Dullea mellett Adrienne Barbeau-val a főszerepben), amely még inkább a sci-fi irányába szélesítette az addig főleg horror-thriller vonalon mozgó író-rendező spektrumát.

- A Legyőzhetetlenekbe ismert arc gyanánt már csak egy sztár öccse került ugyan (a Martin Sheen művésznevű bátynak egykor dublőrködő Joe Estevez személyében), viszont ennek az akciófilm-slasher hibridnek akadnak érdemei az érdekes műfaji keverésen túl is, pl. az akkor még nem közhelyszámba menő snuff-filmes vonatkozások, és néhány – a töménytelen hülyeség és sokkoló olcsóság mellett/ellenére – ötletes, adott esetben még feszültnek is mondható jelenet. (A snuff alkalmazásának ad némi nyomatékot, hogy Mastorakis-t állítólag valós eset, Leonard Lake és Charles Ng sorozatgyilkosok felkavaró története ihlette meg.)

a_legyozhetetlenek_vhs_intervideo.jpg

- Nem annyira a slashert, mint inkább annak egyik ihletőjét, az olasz giallót idézi némely megoldásában A szél című opusz (Mastorakis egyébként Hitchcockra és De Palmára, nem Argentóékra esküszik), mely ismét izgalmas színészgárdával operál: Meg Foster írónőjét Wings Hauser üldözi teljes erőből, az értő asszisztenciát David McCallum, Robert Morley és Steve Railsback biztosítja. És egyben ez talán az utolsó olyan Mastorakis-film, amin még érződik valamiféle alkotói igyekezet, mármint a VHS-ek közönségének való megfelelésen túl. A hangulatteremtés pl. kifejezetten ügyes, jó ötlet a szél harmadik főszereplővé való előléptetése is, a forgatókönyv viszont finoman szólva hagy maga után kívánnivalókat.

- „Ebbe belepakolok minden földi jót!” – gondolhatta művészünk, amikor a Rémálom délbennel elkövette a Night Shadows című olcsó horror laza remake-jét, méghozzá lenyúlva annak főszereplőit is (! – egyébként Wings Hauserről és Bo Hopkins-ról beszélünk), megfejelve a tétet az Oscar-díjas George Kennedy-vel és a néma albínó szerepében domborító Brion James-szel. Talán csak a szexet felejtette ki az egyenletből, de egyébként igen alapos munkát végzett: akció-sci-fi-horrorja teljesen korrekt szombat esti móka, ha kellően alacsonyak az igényeink, és vevők vagyunk a hosszas helikopteres üldözésekre (ez a közlekedési eszköz a művész egyik gyengéje a lassított akciók és a steadicam mellett). Mastorakis egyébként ekkor dolgozott utoljára a leendő Oscar-díjas Hans Zimmer zeneszerzővel, aki ugyanebben az évben már Az esőember komponistájaként kacsintgatott a világhír felé.

a_szel_intervideo_vhs_intervideo.jpg

- A maga módján ugyancsak ambiciózusnak nevezhető A bérgyilkos is, függetlenül attól, hogy a nagy Nico is nyilatkozott róla ilyen értelemben. A rendező (aki ezúttal társként maga mellé vette Peter Radert, a Waterworld – Vízivilág alapötletének kiötlőjét) ismét a női testek nyújtotta esztétikai élvezetre, az egzotikus görög helyszínekre, az akcióra, ismert arcokra (Brian Thompson, Oliver Reed, George Kennedy, José Ferrer) és a helikopteres mutatványokra alapozott, inkább kevesebb, mint több sikerrel, viszont komoly élvezeti értékkel a trash-tartományban. És ha esetleg a modellcsapatnak álcázott kommandósok édesbús története önmagában nem keltené fel a Nyájas Olvasó érdeklődését, hadd emlékezzek meg kedvcsinálóként arról a jelenetről, melyben a magát meleg fotósnak álcázó főkommandós (Thompson) nemi identitása körül kétely egy forró csókban oldódik fel, aminek másik alanya a tömött bajszú diktátort alakító Reed…

- Már az ókori görögök is megmondták: jéghideg éjszaka forró lány kell. Az újkori görög ebből az ötletből hozhatta ki Jéghideg éjszaka, forró lány című munkáját, mely jóval az Elemi ösztön előtt merészkedett az erotikus thriller világába, méghozzá olyan színművészek közreműködésével, mint Marc Singer, Shannon Tweed, Tippi Hedren (Madarak) és David Soul (Hutch a Starsky és Hutch-ból), valamint a visszatérő Thompson. Ennek ellenére szinte semmire sem emlékszem belőle, csak hogy elég gyenge volt.

jeghideg_ejszaka_forro_lany_intervideo.jpg

- A meg nem értett, korát messze megelőző (és két körrel le is hagyó) zseni ezt követően gyakorlatilag visszavonult, még produceri tevékenységét is felfüggesztette, ám 10 év elteltével elérkezettnek látta rá az időt, hogy kilépjen alkotói magányából, és elkészítse a Hátsó ablak sajátos átiratát Gyilkosság.com címen, ismét levitézlett nagyságok közreműködésével (Nastassja Kinski, Roger Daltrey, Huey Lewis). A hatás nem maradt el, idézzünk is pár lelkes felhasználót a port.hu-ról:

„Kevés ember van ezen a földön aki nálam több filmet látott. De ez mindközül a LEGROSSZABB!” (B.B.Gunns, aki nyilván hajlamos túlozni, vagy esetleg nem látta még a török Star Wars-t)

„ez...hulladék” (az egyébként korrekt bírálat keretében támadó King Diamond)

„Megtekintését senkinek sem ajánlom.” (a korhatárbesorolások szóhasználatát kreatívan újrahasznosító Rahar)

gyilkossag_com.jpg

ÉS VÉGE! – Mondhatjuk Lovasiékkal, hiszen a jelek szerint tényleg vége. Művészünk ma már a neten árusítja ki művei akciójeleneteit, és minden bizonnyal nagy élvezetet lel az exploitation-rajongók érdeklődésében, ám új műremekkel csak nem akar megörvendeztetni minket. Mivel tudtommal még Tim Burton sem jelentkezett be nála azzal, hogy életrajzi filmben ünnepelné az eredetiségét, egyelőre az Ed Wood-i státusz is csak messziről integet. Ami azért távolról sem tragédia, jegyzem meg halkan. Ellenben a trash barátainak igenis van mit keresniük a Mastorakis-életmű környékén, és adott esetben még a „hagyományos” filmek kedvelői is elismerően csettinthetnek a gátlástalan görög géniusz némely filmjét nézve. Nico nem az örökkévalóságnak dolgozott, ez biztos, de időnként neki is összejöttek a dolgok (legalábbis néhány jelenet erejéig), ha pedig teljesen elszúrta valamelyik filléres projektjét, annál nagyobb örömet okoz vele a manapság egyre népszerűbb „olyan rossz, hogy az már jó” műfaj szerelmeseinek. Oké, nem Ed Wood szintjén, de azért majdnem. Woodnak azért születni kell. Ez a csupasz igazság.

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr807332516

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Huber Zoltán 2015.04.06. 20:55:56

bocs egy kicsit off, de a posztot olvasva belém hasított, a letöltés korszakában mennyire hiányoznak a borítók (főleg a tékás VHS)

Orosdy Dániel · http://danielorosdy.blog.hu/ 2015.04.07. 08:53:33

@Huber Zoltán: Így igaz. Külön felhívnám a figyelmet a cikkben szereplő borítók "szinkronizáltsággal" kapcsolatos ellentmondásaira (az Intervideo mintha következetesen minden filmjét feliratosnak jelölte volna, hogy aztán matricával korrigáljon -- néha helytelenül).
süti beállítások módosítása