Skandináv Filmfesztivál az Örökmozgóban március 25 és 29 között

2015. március 11. 15:47 - filmvilág

skandi.jpgA tavalyi Norvég Filmnapok sikerén felbátorodva az idén teljes Skandináviára kiterjedő filmfesztivált rendez a Magyar Nemzeti Digitális Archívum (MANDA) által működtetett Örökmozgó Filmmúzeum. 2015. március 25-29. között a fesztivál több olyan játékfilmet, dokumentumfilmet és rövidfilmet vonultat fel, amelyet a magyarországi közönség most láthat először.

Hét nagyjátékfilm várja a közönséget. A Magyarországon először látható Nordvest (március 26, 21.00 óra) fordulatos dán gengszterfilm, amely Koppenhága egyik külvárosában játszódik. A hiúz órája, amelynek a magyarországi premierje március 27-én, 19.00 órakor lesz, a kortárs dán filmdrámák ütős hagyományaiba illeszkedő megrázó történet. Az ezt követő Stockholmi történetek (március 27, 21.00 óra) szatirikus módon közelíti meg korunk visszásságait, míg a Hotel (március 28, 18.00 óra) ismét a személyes drámákat felmutató skandináv filmek sorába tartozik. A 2013-ban Golden Globe- és Oscar-díjra jelölt Kon-Tiki (március 28, 20.00 óra) az egyik leghíresebb norvég, Thor Heyerdahl Csendes-óceáni felfedezőútjának kalandos története. A valós eseményeken alapuló Halálos mélység (március 29, 18.00 óra) a norvég olajkutatás kezdeti korszakába visz vissza egy mélytengeri búvár megdöbbentő történetén keresztül. A Nyomtalanul (március 29, 20.00 óra) pedig klasszikus skandináv krimi, izgalmas helyzetekkel, kiváló szereplőgárdával. 

Színvonalas dokumentumfilmekből sem lesz hiány. A fesztivál megnyitóján vetített Megzavart figyelem (március 25, 19.00 óra) tavaly elnyerte a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál közönségdíját. A Sikoly (március 26, 17.30) amelyet a magyar közönség először láthat, a világhírű norvég expresszionista festőnek, Edvard Munchnak állít emléket a kortárs képzőművészeti szcéna neves alkotóinak felvonultatásával. A hóbarlang (március 26, 19.00 óra) sokat elárul a norvégok természethez való viszonyáról – a film főszereplője egy férfi, aki húsz éve él vad körülmények között hegyi barlangokban. Olof Palme nevét jól ismeri a magyar közönség. A film archív felvételek, valamint a kortársak és utódok vallomásain keresztül mutatja be a politikust, aki beleszólt a 20. századi történelem alakulásába. (Palme, március 27, 17.00 óra). Az Álom egy családról (március 28. 16.00 óra), amelyet szintén ezen a fesztiválon láthatnak először a magyar mozilátogatók, nyomon követi egy drogfüggő apa küzdelmeit azért, hogy ismét összeálljon a család.

A fesztivál különlegessége a március 29-én 16.00 órától látható rövidfilm-blokk, amely a három ország alternatív filmművészetébe enged betekintést. Különféle sorsok és szemléletek tárulnak elénk. Láthatunk zenés rövidfilmeket (Zenemű egy lakásra és hat dobosra, Kopasz fickó, A hentes keringője) és megrázó személyes drámákat is (Fulladás, Két lány és egy torta, Ella). A dán Hélium pedig2014-ben elnyerte a Legjobb fikciós rövidfilm Oscar-díját.

A Skandináv Filmfesztivál a Dán Nagykövetség, a Norvég Nagykövetség, a Svéd Nagykövetség és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósult meg.


A PROGRAM

MÁRCIUS 25, SZERDA

19.00: ÜNNEPÉLYES MEGNYITÓ

MEGZAVART FIGYELEM/ FOUR LETTERS APART – CHILDREN IN THE AGE OF ADHD (dán dokumentumfilm, 2013, 87 perc, eredeti nyelven, angol felirattal, magyar hangalámondással)
Rendező, forgatókönyvíró: Erlend E. Mo

A film egy sajátos igényű gyerekekből álló osztályt mutat be. A gyerekek figyelemhiányos hiperaktivitással, agresszióval vagy a szociális beilleszkedéssel küzdenek. Az iskola tanárai és a szülők úgy döntenek, hogy alternatív terápiával próbálnak javítani a gyerekek állapotán. A film végigköveti a gyerekek fejlődését a kezdetektől a kudarcokon és sikereken át.

Thesszaloniki Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál 2014, Közönségdíj
Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál 2014, Közönségdíj

MÁRCIUS 26, CSÜTÖRTÖK

17.30: A SIKOLY/ LET THE SCREAM BE HEARD (norvég dokumentumfilm, 2013, 58 perc, angol nyelven, magyar hangalámondással)
Rendező, forgatókönyvíró: Dheeraj Akolkar

A film főhajtás a világhírű norvég expresszionista festőművész, Edvard Munch általános érvényű és időtálló művészete előtt.

19.00: A HÓBARLANG/ THE SNOW CAVE MAN (norvég dokumentumfilm, 2010, 80 perc, eredeti nyelven, angol felirattal, magyar hangalámondással)
Rendező, fényképezte: Fridtjof Kjæreng

Sverre Nøkling 20 éve él hóbarlangokban a norvég hegyekben. Igazi túlélő, aki nem hajlandó beilleszkedni a modern társadalomba. Sverre élete mese a szabadságra való törekvésről, s arról, hogy ezért milyen árat kell fizetnie.

21.00: NORDVEST (dán nagyjátékfilm, 2013, 91 perc, eredeti nyelven, magyar felirattal)

Rendező: Michael Noer
Szereplők: Gustav Dyekjær Giese, Oscar Dyekjær Giese, Roland Møller, Nicholas Westwood

Koppenhága külvárosában, Nordvestben lakik Casper, aki abból él, hogy betöréseket követ el a környékbeli orgazda, Jamal számára. Amikor Jamal riválisa is munkát ajánl Caspernek, a jobb élet reményében a fiú ezt elfogadja, s lassacskán belekeveredik a prostitúció és drog világába. A dolgok azonban elfajulnak és Casper ráébred, hogy a családja sorsa és az élete egyaránt veszélyben forog.

Göteborgi Nemzetközi Filmfesztivál, 2013, FIPRESCI-díj
Beaune International Thriller Film Festival 2013, a Zsűri Díja és a Kritikusok Díja

MÁRCIUS 27, PÉNTEK

17.00: PALME (svéd dokumentumfilm, 2012, 105 perc, eredeti nyelven, angol felirattal, magyar hangalámondással)
Rendező: Maud Nycander, Kristina Lindström

Közel harminc évvel ezelőtt egy februári estén lőtték le Olof Palmét, Svédország korábbi miniszterelnökét. Az eset mélyen megrázta a svéd és nemzetközi közvéleményt. A film bemutatja annak az embernek az életét és korát, aki beleszólt a 20. századi történelem alakulásába.

The Guldbagge Award, Svédország, 2013, Legjobb vágás, Legjobb zene díja                 

19.00: A HIÚZ ÓRÁJA/ THE HOUR OF THE LYNX (dán dráma, 2013, 93 perc, eredeti nyelven, angol felirattal, magyar hangalámondással)
Rendező: Søren Kragh-Jacobsen
Forgatókönyvíró: Jonas T. Bengtsson, Tobias Lindholm, Søren Kragh-Jacobsen
Szereplők: Sofie Gråbøl, Signe Egholm Olsen, Frederik Johansen, Pelle Falk Krusbæk

A lelkész Helent szokatlan kéréssel keresi fel egy börtön-pszichiátria munkatársa. Az egyik fiatal elítélt, aki egy idős házaspár érthetetlen meggyilkolása után került ide, öngyilkosságot kísérelt meg, szerinte Isten parancsára. A lelkész és a pszichológus minden ellenérzésüket leküzdve megpróbálják megmenteni a fiút és kideríteni az igazságot, s eközben maguk is a megrázó dráma részeseivé válnak.

Brussels International Fantastic Film Festival 2014, Különdíj
Lübeck, Nordische Filmtage 2013, The Interfilm Church Prize

21.00: STOCKHOLMI TÖRTÉNETEK/ STOCKHOLM STORIES (svéd nagyjátékfilm, 2014, 97 perc, eredeti nyelven, angol felirattal, magyar hangalámondással)

Rendező: Karin Fahlén
Forgatókönyvíró: Erik Ahrnbom

Az ifjú írót, Johant a városi fények és a sötétség kérdése foglalkoztatja. Az elit családból származó Douglas beleszeret a szerelmétől és otthonától megfosztott Annába. Jessicától megtagadják az örökbefogadás lehetőségét, mert nincsenek barátai, a munkamániás Thomas pedig kiborul egy véletlenül talált szerelmeslevéltől. A szórakoztató film görbe tükröt mutat korunk társadalmának öt ember néhány napjának összefonódó történetén keresztül.

MÁRCIUS 28, SZOMBAT

16.00: ÁLOM EGY CSALÁDRÓL / DREAMING OF A FAMILY (dán dokumentumfilm, 2013, 88 perc, eredeti nyelven, magyar felirattal)
Rendező: Mira Jargil

Per egész életében alkohol- és drogfüggő volt, de néhány éve tiszta. Nyolcéves kislánya, Ilse nevelőszülőknél lakik, és Per arra vágyik, hogy újra családot alkossanak a kislány anyjával együtt, aki szintén drogfüggő volt. A dokumentumfilm végigkíséri a kis család nehéz útját és küzdelmeit.

Danmarks Film Akademi 2014, Legjobb hosszú dokumentumfilm díja
Fredrikstad, Nordic Docs 2014, Legjobb hosszú dokumentumfilm díja    

18.00: HOTEL (svéd dráma, 2013, 97 perc, eredeti nyelven, angol felirattal, magyar hangalámondással)
Rendező, forgatókönyvíró: Lisa Langseth
Szereplők: Alicia Vikander, David Dencik, Anna Bjelkerud

Erika életéből semmi nem hiányzik: remek munkája van, szerető férje és sok barátja. Egy váratlan tragédia azonban mindent romba dönt, és a nő kezéből kicsúszik az irányítás. Csoportterápiára kezd járni, és a csoport tagjaival szokatlan megoldást találnak gondjaikra: a múltjukat hátrahagyva szállodáról szállodára utaznak, hogy önmagukra leljenek.

20.00: KON-TIKI (norvég nagyjátékfilm, 2012, 120 perc, eredeti nyelven, angol felirattal, magyar hangalámondással)
Rendező: Espen Sandberg, Joachim Ronning
Forgatókönyvíró: Petter Skavlan
Szereplők: Pål Sverre Hagen, Anders Baasmo Christiansen, Gustaf Skarsgard

1947-ben a norvég felfedező és utazó, Thor Heyerdahl olyan útra szánta el magát, amely világszenzációt keltett: átszelte a Csendes-óceánt a Kon-Tiki tutajjal. A 8000 kilométeres út célja az volt, hogy bebizonyítsa elméletét, miszerint a polinéz szigetvilág őslakói Dél-Amerikából származtak. A film a küzdelmes út történetét mutatja be.

Golden Globe-díj, 2013, Legjobb idegennyelvű film-jelölés
Oscar-díj, 2013, Legjobb idegennyelvű film-jelölés

MÁRCIUS 29, VASÁRNAP

16.00: SKANDINÁV RÖVIDFILMEK (eredeti nyelven, angol felirattal, magyar hangalámondással)

HÉLIUM (Helium, Dánia, 2014, 23 perc, magyar felirattal) rendező: Anders Walter
Oscar-díj 2014, Legjobb fikciós rövidfilm díja
KÉT LÁNY ÉS EGY TORTA (2 Girls 1 Cake, Dánia, 2013, 13 perc,) rendező: Jens Dahl
A HENTES KERINGŐJE (The Butcher’s Waltz, Svédország, 2014, 14 perc), rendező: Anna Zackrisson
FULLADÁS (On Suffocation, Svédország, 2013, 7 perc) rendező: Jenifer Malmqvist
ZENEMŰ EGY LAKÁSRA ÉS HAT DOBOSRA (Music For 1 Apartment And 6 Drummers, Svédország, 2001, 10 perc) rendező: Johannes Stjärne Nilsson, Ola Simonsson
ELLA (Norvégia, 2009, 24 perc) rendező:Hanne Larsen
A KOPASZ FICKÓ/ BALD GUY (Norvégia, 2011, 12 perc) rendező: Maria Bock

18.00: HALÁLOS MÉLYSÉG / PIONEER (norvég thriller, 2013, 100 perc, eredeti nyelven, magyar felirattal)

Rendező: Erik Skjoldbjærg
Forgatókönyvíró: Hans Gunnarsson, Kathrine Valen Zeimer, Cathinka Nicolaysen, Nikolaj Frobenius, Erik Skjoldbjærg
Szereplők: Aksel Hennie, Wes Bentley, Stephanie Sigman, Stephen Lang

A nyolcvanas években, amikor hatalmas gáz- és olajkészletet találnak az Északi-tengerben, egy csapat amerikai és norvég mélytengeri búvárnak kell az 500 méter mély tengerfenéken lefektetni a vezetékeket. A hivatásos mélytengeri búvár, Petter megszállottja a kihívásnak, ám az egyik merülés során testvére tragikus körülmények között meghal. Petter gyanakodni kezd, hogy nem baleset történt, s minél közelebb jut az igazsághoz, annál nagyobb veszélybe kerül a saját élete is.

Chicagói Nemzetközi Filmfesztivál, 2013, Ezüst Hugó-díj

20.00: NYOMTALANUL / THE KEEPER OF LOST CAUSES (dán krimi, 2013, 100 perc, eredeti nyelven, magyar felirattal)

Rendező: Mikkel Norgaard
Forgatókönyvíró: Nikolaj Arcel
Szereplők: Nikolaj Lie Kaas, Fares Fares, Sonja Richter, Mikkel Boe Følsgaard

Egy szolgálatteljesítés közben vétett hiba miatt a tehetséges, de öntörvényű nyomozót, Carl Mørck-ot parkolópályára állítják: társa, Assad segítségével megoldatlanul lezárt ügyeket kell iktatniuk. Egy nap kezükbe kerül egy eltűnéses ügy, és a páros váratlanul olyan részletre bukkan, amely új megvilágításba helyezi az esetet. Minél tovább nyomoznak, annál nyilvánvalóbbá válik, hogy az öngyilkosságként lezárt ügy valójában bűncselekmény volt.

Courmayeur Film Noir Festival 2013, a Zsűri Különdíja    

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr787260105

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.