Villáminterjú Tarr Bélával - Dél-Koreáról

2015. február 04. 08:41 - teszár

tarrpusan.jpg

Tarr Bélával a 19. Busani Nemzetközi Filmfesztiválon (BIFF) beszélgettünk, ahol ünnepélyes kéznyomatot kapott – ez itt az életműdíj megfelelője.

Teszár Dávid: Hány alkalommal és milyen minőségben vett részt ezen a filmfesztiválon?

Tarr Béla: 2012-ben kaptam meghívást először Busanba, abban az évben én voltam a versenyprogram („New Currents”) zsűrijének az elnöke. Idén az Ázsiai Filmakadémia (AFA) vezetőjeként érkeztem a filmfesztiválra. A szervezők úgy gondolták, hogy talán tudok valamiben segíteni a fiatal ázsiai filmeseknek.

TD: Mit tanított ezeknek a fiatal ázsiai filmeseknek?

TB: Én nem filmet tanítottam, csak megpróbáltam velük megértetni, hogy a világot meg kell érteni, fel kell dolgozni és valahogy viszonyulni kell hozzá. A kamera csak egy segédeszköz ebben. Egy világlátást és egy gondolkodásmódot próbáltam meg közelebb hozni hozzájuk. Igyekeztem nekik elmagyarázni, hogy ne legyenek a rendszer, a filmipar rabjai, hanem csinálják azt, amit ők akarnak, mert a világon most a legszabadabb a filmkészítés. Soha nem volt ennyire korlátlan lehetősége az emberi fantáziának a képalkotásban, mint ma.

TD: A nagy kelet-ázsiai nemzetközi filmszemlékkel összehasonlítva (Tokió, Hongkong, Sanghaj) hogyan értékeli a busani fesztivált? Hol helyezné el a térség filmes mustráinak rangsorában?

TB: A busani szemle a legnagyobb és a legfontosabb Ázsiában. Azt is lehetne mondani, hogy ez a Cannes-i filmfesztivál ázsiai megfelelője. Ez a tény a nemzetközi filmvilágban evidenciának tekinthető. Ha figyelembe vesszük az európai és az amerikai filmes cégek számát, illetve azt, hogy a Variety és a Screen napi kiadást közöl a szemle alatt, akkor pontosan láthatjuk, hogy hol helyezhető el ez a filmes esemény a kontinens palettáján. A BIFF nagyon fontos helyszíne az ázsiai filmpiacnak. Olyan, mint Cannes: egyfelől helyet ad a művészi teljesítményeknek, másfelől pedig odafigyel a filmpiaci oldalra is.

TD: Mit gondol a kortárs dél-koreai filmművészetről? Van olyan koreai filmrendező, akinek a művészete közel áll az Ön szívéhez?

TB: Őszintén szólva a koreai filmesek közül csak Kim Ki-dukot ismerem, de őt személyesen is. Azt gondolom róla, hogy csinálja a dolgát és nem csinálja rosszul, amit csinál.

TD: A két látogatása után mi a benyomása Dél-Koreáról és a koreai emberekről?

TB: Engem teleraknak programokkal a koreaiak, úgyhogy nem sok időm van körülnézni. Érdekes elmenni egy koreai faluba, ahol nem ez a plasztik gazdagság van, hanem valódi élet és valódi emberek. Azt kell mondjam, hogy az élet ugyanolyan, mint máshol: iszonyatosan nehéz. Nehéz megteremteni a saját világodat és abban jól érezni magad. Ez nagyon nagy erőfeszítéseket igényel mindenki részéről.

TD: Mennyire ismerik itt Dél-Koreában az Ön művészetét?

TB: Én úgy látom, hogy ismerik az életművemet és azt mondhatom, hogy népszerű vagyok Dél-Koreában.

Teszár Dávid beszámolója a busani filmfesztiválról a Filmvilág februári számában olvasható.

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr1007087475

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2015.02.05. 20:39:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nagylaszlo971 2015.02.04. 12:19:42

Az interjú elejéről nagyon hiányzik egy jó másfél órás svenk, amiben a Mester megközelíti a riport helyszínét, először csak egy icipici pont látszik belőle, aztán jön, jön, egyre csak jön, a fókusz már rajta, háttér elmosódik és ő csak egyre közeledik. A Mester. Végtére is minek ez a marha nagy rohanás???