Best of 2014 – Teszár Dávid évértékelője

2014. december 26. 09:19 - teszár

#kettő

natural_sciences.jpeg

Natural Sciences

Az argentin Matías Lucchesi debütáló alkotása, a Natural Sciences (Ciencias Naturales) messziről elkerüli az elsőfilmek buktatóit jelentő zsúfoltságot és erőlködő nagyotmondást: alig hetven perces, szerény és visszafogott története egy eldugott kis hegyi falu kamaszlányára, Lilára koncentrál, aki a fejébe veszi, hogy felkeresi a soha nem látott édesapját. A lány kérlelhetetlenségét tapasztalva végül a tanára segít neki abban az identitáskereső küldetésben, ahol mindössze egy villanypózna rozsdás adatlapja jelenti a fogódzót: azon túl, hogy egykor Lila édesapja szerelte fel a falu elektromos vezetékeit, a célszemély neve és személyazonossága ismeretlen. E teljesen eszköztelen, mindennemű szentimentalizmustól mentes, melegszívű humorral átitatott külső és belső road movie olyan keveset vállal, mint az elmúlt évek minimalista argentin filmművészetének legcsiszoltabb mestermunkája, a Las Acacias (2011), de azt maradéktalanul teljesíti. Tiszta fényű és póztalanul őszinte darab; kis sztori, de ami a végén a helyére kerül, az monumentális jelentőségű. [trailer]

gente_de_bien.jpg

Gente de Bien

A kolumbiai Franco Lolli bemutatkozó nagyjátékfilmje, a Gente de Bien is lecsupaszított formát és gyermekszemszöget választ a történetéhez: a tízéves Eric-et az édesanyja ideiglenesen rábízza az ezermesterként dolgozó, külön élő, állandó pénzproblémákkal küzdő apára, aki egy felső-középosztálybeli családnak dolgozik. A felső-középosztálybeli család anyakaraktere, Maria Isabel megsajnálja a nehéz sorsú duót, és meghívja őket a festői szépségű, úszómedencés családi nyaralójukba. Az apa idő előtt megelégeli a dolgot („nekünk nem itt van a helyünk”), de a kisfiú ott marad, mert élvezi a gazdagsággal együtt járó privilégiumokat. A potyautas idillnek azonban korán vége szakad, ugyanis a jómódú család gyerektagjai kiközösítik őt. Lolli tárgyilagos és higgadt alkotása tartózkodik mind a pénztelenség, mind pedig a dőzs romanticizálásától, pusztán dokumentálja, hogy a társadalmi szakadékok áthidalásához kevés a segítőkészség és a jóakarat: Maria Isabel egy szál poroltóval, egyedül kísérli meg eloltani az erdőtüzet. A Gente de Bien elsőrangú elsőfilm: szikár minimalizmusa ellenére is szívszorító mozi, amelyben a képmutatást nélkülöző, torzítatlan gyermekperspektíva domborítja ki a történet drámaiságát. [trailer]

han_gong-ju.jpg

Han Gong-ju

Az idei év dél-koreai meglepetésmoziját az elsőfilmes Lee Su-jin szolgáltatta, aki szokatlan magabiztossággal mutatta be egy középiskolás lány szomorú kálváriáját. A Han Gong-ju halk szavú, félénk és bizalmatlan címszereplője új városba érkezik, az egyik tanára édesanyjánál kap szállást és próbál boldogulni ebben a megváltozott közegben egészen addig, amíg fény nem derül a költözés és az iskolaváltás okát jelentő traumatikus múltbeli eseményre. Lee munkája jókora ellipszisekkel dolgozik, épp csak annyi információt oszt meg a nézővel, amennyi feltétlenül szükséges: ebből a flashback-ekre épülő információ-visszatartási stratégiából fakad a befejezés pörölycsapásának letaglózó ereje. [trailer]

the_look_of_silence.jpg

The Look of Silence

A The Look of Silence Joshua Oppenheimer előző, világszinten szenvedélyesen ünnepelt dokumentumfilmjének (The Act of Killing) organikus folytatása, csak éppen annak rikító ornamentikáitól és otromba attrakcióitól mentesen. E munka áthelyezi a hangsúlyt az elkövetőkről az áldozatokra: egy olyan középkorú férfit (Adi) tesz meg főszereplőnek, akinek a bátyját (Ramli) 1965-ben brutális módon megölték a vélt és valós kommunistákra vadászó indonéz halálbrigádok. A film arról szól, hogy Adi meglátogatja a bátyja kivégzésében szerepet vállaló egykori mészárosokat, akik a történelmi elszámoltatás hiányában a mai napig boldogan élik az életüket. Mivel a rendező kiválóan beszél indonézül és a két dokumentumfilm egy tízéves kutatómunka eredménye, a tettesek és az áldozatok is a bizalmukba fogadták őt annyira, hogy a kamera előtt beszéljenek erről a jelenleg is tabutémának számító tragikus eseménysorozatról. Így lehetséges az, hogy e dokuban farkasszemet néz egymással a prosperáló halálosztagos és annak famíliája, valamint az áldozat testvére, miközben olyan mondatok hangoznak el, hogy „nem tehet arról, hogy az édesapja tömeggyilkos volt”, amire az idős hóhér kinéz a rendezőre és ennyit mond: „későre jár, ideje elmenni a mecsetbe.” A The Look of Silence az a film, amitől a legagyafúrtabb hollywoodi forgatókönyvíró is ingerülten hajítja az óceánba a billentyűzetét: jelen esetben ugyanis a valóság azon eddig ismeretlen metszetére nyílik rálátás, amely nevetségessé tesz minden eddigi és a jövőben kieszelésre kerülő fikciót. [trailer]

two_days_one_night.jpg

Két nap, egy éjszaka

Ki gondolta volna, hogy a Dardenne-testvérek legújabb drámája egy tavaly bemutatott, romantikus zombifilm tökéletes párdarabja lehet? A Két nap, egy éjszaka (Deux jours, une nuit) és az Eleven testek (Warm Bodies) mégis a legszorosabban összekapcsolható, ugyanis mindkét alkotás az emberré válás kérdésére koncentrál egy emberalatti magatartást ösztönző és elősegítő (ha nem egyenesen fetisizáló) társadalmi rendszerben. A különbség mindössze annyi, hogy a szóban forgó problematika az Eleven testeknél a valóságtól elemelt zombiköntöst kap, míg a Két nap, egy éjszaka esetében megmarad a hétköznapi rögvaló talaján. Ez azonban ne tévesszen meg senkit, ugyanis az Eleven testek szerelembe eső zombi főhőse sokkalta emberibb, mint a Két nap, egy éjszaka főszereplőnőjének néhány emberi álcát viselő zombimunkatársa. Bővebben. [trailer]

jauja.jpg

Jauja

A keményvonalas művészfilmes berkekben ismertnek számító, minimalista, argentin Lisandro Alonso eddigi legnagyobb szabású alkotása az argentin sivatag meghódításának időszakába (XIX. század végére) kalauzol, ahol is egy dán mérnök (Viggo Mortensen) segédkezik a helyieknek az őslakosok kipucolásában. Miután a mérnök 15 esztendős lánya megszökik egy helyi katonával, az édesapa lóháton útnak indul, hogy felkeresse a menekülő szerelmeseket a patagóniai pusztaságban. A Jauja ezt az egyszemélyes kutatóakciót mutatja be, amely idő előtt egzisztenciális/metafizikai trip üzemmódba vált, amelyre egy szürreális, David Lynch-i mindfuck-zárlat teszi fel a koronát. Az év egyik legkülönlegesebb moziélménye ez a méltóságteljesen hömpölygő, lassú és gyönyörűséges festményfilm. (Az argentin kollégák szerint 4:3-as és 16:9-es verzió is létezik belőle, ez a tény pedig jelentősen kitágítja az értelmezési kereteket egy ilyen nagy formatudatossággal megkomponált, képközpontú munkánál.) [trailer]

the-tale-of-the-princess-kaguya.jpg

The Tale of the Princess Kaguya

A legendás Ghibli stúdió két mesterrendezője, Hayao Miyazaki és Isao Takahata egyazon esztendőben készítette el a pályazáró animációs filmjét, a rangsorolás pedig korántsem egyszerű feladat. A Szél támad (The Wind Rises) kiváló tétel a Miyazaki-életműben, de a tizenöt év után először jelentkező Takahata a Szentjánosbogarak sírjával (Grave of the Fireflies) egyenértékű mesterművet tett le az asztalra a The Tale of the Princess Kaguyával. Az egyik legősibb japán népmesére épülő anime egyrészt importálja az eredeti mű primordiális, mélységes mély bölcsességét, másrészt pedig lenyűgöző formába csomagolja azt a szellős vízfesték-kompozícióival. A bambusznádban megtalált, apró, de meglepő gyorsasággal felcseperedő égi hercegnő története a parázsló hiúság, a fojtogató, bénító erejű elvárások és az előre meghatározott szerepekbe kényszerítés kritikája mentén foglalkozik a hiteles emberi lét kérdésével. A népmese tanúbizonysága szerint a hercegnő intuitíve tudja, mit jelent az autentikus egzisztencia, ezt azonban az emberek már elfelejtették, és emiatt erről őt minden áron lebeszélik, a szabad akaratából fakadó döntéseit pedig rendre szabotálják. (Az itt megjelenő tanítást érdemes összevetni a Tao Te King wu-wei tanával.) [trailer]

begin_again.jpg

Szerelemre hangszerelve

A Szerelemre hangszerelve (Begin Again) unalomig ismert panelekből építkezik: a lecsúszott, elvált, alkoholista zenei producer (Mark Ruffalo) összetalálkozik a világhírű barátja árnyékában élő, önbizalom-hiányos zenész-szövegíró lánnyal (Keira Knightley), akit megpróbál meggyőzni arról, hogy kollaboráljanak egy lemez erejéig. A minősített kliséparádé ellenére működik John Carney munkája, mert remekbe szabottak a színészek, elsőrangú a soundtrack, továbbá olyan energia, lelkesedés és szenvedély van benne, amely teljes mértékben hitelessé teszi. A szív filmje ez, egyúttal pedig a 2014-es esztendő legjobb zenés mozija a James Brown biopic (Get on Up) mellett. [trailer]

jodorowsky_s_dune.jpg

Jodorowsky’s Dune

Ha már a lelkesedésről és energikusságról volt szó, akkor e tekintetben Alejandro Jodorowsky is excellál – úgy általában is, jelen esetben pedig Frank Pavich szembeszökően impresszív dokumentumfilmjében. A kultikus tiszteletnek örvendő chilei direktor ugyanis 85 évesen is őrületes szenvedéllyel tud mesélni az egészen grandiózus, sajnálatos módon meghiúsult Dűne-filmtervéről. Pavich minden kulcsfontosságú szereplőt megszólaltat, akinek köze volt a projekthez és példás részletességgel bemutatja ezt a lebilincselő, vélhetően korszakos jelentőségű „mi lett volna, ha?” sztorit. A Jodorowsky’s Dune informatív és rendkívül szórakoztató alkotás a filmtörténet egyik legendás Szent Gráljáról. [trailer]

locke_1.jpg

Locke

Ivan Locke építési menedzser beül a kocsiba, elutazik Birminghamből Londonba és közben sokat telefonál – erről szól a hiperminimalista, csontszikár Locke, amely 85 percen keresztül rögzíti Tom Hardy (Bronson, Warrior – A végső menet) interakcióit egy szűkös autóbelsőben A fülke (2002) és az Élve eltemetve (2010) sallangmentes nyomvonalán haladva. A rendező-forgatókönyvíró Steven Knight egy munkahelyi és egy magánéleti konfliktust kombinál össze, a többit pedig Hardy-ra bízza, aki maradéktalanul teljesíti a one-man show ólomsúlyú kívánalmait: e lebilincselő moziban a valós táv alig több mint 150 kilométer, a belső odüsszeia ugyanakkor fényévekben mérhető. A Locke-ból nem lehet mit elvenni, mert már majdnem színház, de Hardy ülve is megugorja a hátraszaltót – mi ez, ha nem az év bravúrja? [trailer]

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr1007011791

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Netuddki. 2014.12.27. 12:43:06

Könyörgöm! Mi lenne ha a sorrend ez lenne: Cím, kép, leírás?
Így egy kissé összevissza van és úgy néz ki mintha a kép egy másik film leírásához tartozna. Ki lehet totózni, de zavaró...

2014.12.29. 20:25:53

hálistennek nincs boyhood:)