Neon-noir a déli vadnyugaton - Cold in July

2014. november 21. 12:13 - Huber Zoltán

Best of 2014

cold in july.jpg

A western általában kifejezetten rosszul tűri, ha más zsánerekkel keverik, a sziklaszilárd műfajra sokkal inkább építkezni érdemes. A Cold in July első hallásra egészen valószerűtlen kombinációban halmozza egymásra a kapcsolódó filmtípusokat és egy meglepően szórakoztató és hatásos filmtörténeti kirándulásra invitál. A film alkotói a régi vadnyugati erkölcs igazságát a southern gothic kulisszái között fogalmazzák újra, miközben egy csipetnyi noir, némi háztáji thriller és egy kiadós adag éjfekete humor hozzáadásával a nyolcvanas évek önbíráskodóktól hemzsegő bosszúmozijait idézik meg. Fehér Statson-kalapos magánnyomozó, Carpenter szintifutamait idéző kísérőzene és sűrű, neonfénybe áztatott atmoszféra: mintha egy elfeledett VHS-csoda bukkant volna elő a semmiből.   

Átlagos texasi kisváros, valamikor a nyolcvanas évek végén. A becsületes családapa egyhangúan békés családi életét egy betörő kavarja fel. A tolvaj akaratlan lepuffantását a messzi délen a rendőrség ugyan kérdés nélkül önvédelemnek minősíti, hősünk lelkiismerete nem teljesen tiszta, különösen azért, mert az eset egyre nyugtalanítóbb kérdéseket vet fel. Nemsokára feltűnik a színen a halott bűnöző börtönviselt apja is, aki egyre nyilvánvalóbban terrorizálja a családot, az eseményekkel sodródó főhős ezért kénytelen a saját kezébe venni az események irányítását. A tehetetlen rendőrséggel, elvetemült ellenféllel és egyre keményebb, elszántabb hőssel operáló első felvonás egyértelműen a Rettegés foka alapképletét követi, ám pont amikor azt gondoljuk, innen már ismerjük a folytatást, a történet váratlan fordulatokat vesz és a meglepetések egészen a stáblistáig kitartanak.

A megfelelő dramaturgiai pontokon elhelyezett csavarok nemcsak folyamatosan új megvilágításba helyezik a figurákat, de erőteljes tónusváltásokkal és újabb műfajok bevonásával járnak. A Cold in July nagy bravúrja, hogy az egyes alkotóelemeket külön-külön már ezerszer láthattuk, de így együtt, ebben a konstrukcióban még senki nem próbálkozott velük. Jim Mickle rendező ügyesen zsonglőrködik a különböző panelekkel és zsánermotívumokkal és a túlzott önparódia kínálkozó csapdáját is elkerüli. A legnagyobb dobása mégis az, hogy feszesen egyben tartja ezt a színes mozaikot és a váltások ellenére sem kalandozik el. A vezérfonalat a klasszikus beavatástörténet adja, hisz a passzív nyárspolgárból felelősségteljes férfi válik, aki az őseihez hasonlóan végül nem az írott törvényeket, hanem a saját morális kódját követve tesz rendet ezen a nem vénnek való vidéken.

Az izgalmas stiláris keverék és a sztori kanyarjai ellenére a régi vágású példamese kimondottan kínosan is elsülhetett volna, ha túl komolyan veszik. Mickle szerencsére állandóan megtöri a sötét tónusokat, a férfias leckét nem ellensúlyozza lépten-nyomon morbid viccekkel hanem ironikus karakterábrázolással ellensúlyozza. Michael C. Hall figurája kezdetben egy kanapét sem vehet az asszony beleegyezése nélkül, a keretezőként dolgozó férfit pedig később hamisan vádolják (to frame - szól angolul a poén). Don Johnson csodálatosan megformált magánnyomozója civilben sertéstenyésztő, aki öklömnyi szalonnát dob a serpenyőbe és vaskos tájszólással beszél.

A parodisztikus vonások mégsem válnak uralkodóvá, hisz a kulcspillanatokban a figurák drámai oldala domborodik ki, a nevetséges hibáik és fogyatékosságaik inkább élőbbé varázsolják őket. Mickle nem avatja szentté a karaktereket, hősünk igazi férfi lesz ugyan, de sebhelyekkel és a tettei súlyával együtt válhat csak hőssé. A rendezett, álmos kertvárosi felszín mögött egyre szörnyűbb titkok bukkannak fel, igazságot itt már csak a lefűrészelt csövű puska szolgáltathat. A Cold in July hősei végül eljutnak az ősi amerikai western-törvényekig és nem másra várnak, hanem ők maguk intézik el a dolgokat, de az önbíráskodás hamis pátosza helyett a döntésük súlyos áldozatokkal jár. A történet irodalmi- és filmtörténeti előképek egész sorát villantja fel, miközben az alkotók imponáló következetességgel ragaszkodnak a választott stílusokhoz. Ez pedig bizonyára megdobogtatja majd a VHS-ínyencek és a műfaji finomságokra érzékeny filmrajongók szívét.

7 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr726892315

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

scorsesefan 2014.11.21. 13:34:06

Idén az egyik kedvencem. Igen-igen príma.
A zenéjét külön kiemelem (én is), sokat hozzátesz a hangulathoz.

Huber Zoltán 2014.11.21. 13:56:28

@scorsesefan: párdarabnak ajánlom a The Guest című cuccot, ha esetleg még nem láttad!

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.11.21. 20:38:42

Nekem érdekes módon pont ezek a stílustörések voltak azok, amitől nem működött a film. Kaptunk egy sablon home invasiont, sablon krimit és egy sablon western/akciót, egymás tetején, Mickle-ék pedig képtelenek voltak kiegyensúlyozottan végigvinni a koncepciót. Pl. a film közepén a főszereplő (talán szó szerint is) csak a hátsó ülésen foglal helyet és néz ki a fejéből, ami persze azért szükséges, mert hirtelen ott valami teljesen mást kell bevezetni.
Mindenesetre nekem ezek a dolgok elvették a film igazi élét, szerintem jobban működött volna, ha ebből 3 különböző produkciót forgatnak.

Beyonder 2015.01.01. 23:14:51

@danialves: +1

És egyet kell értenem azzal is, hogy Hall karaktere túl passzív és alulírt. Hall kábé a film felét azzal tölti, hogy tátott szájjal csodálkozik. A zene viszont tényleg zseniális.

Huber Zoltán 2015.01.01. 23:56:04

@Beyonder: szerintem meg kábé pont ez a passzivitás a lényeg, a málé főszereplőből a végére férfi lesz. először még egy kanapét se vehet az asszony engedélye nélkül, de a végén csak texasi tökös gyerek lesz. szintén fontosak a stílustörések, három külön produkcióban ez három közepes valami lett volna, így viszont meglepő és izgalmas.

Beyonder 2015.01.02. 18:53:01

@Huber Zoltán: Értem én, hogy mire gondolt a költő, de dramaturgiailag ezt a változást izgalmasabban kellett volna prezentálni.

Ha valami közepes, az akkor is közepes, ha két másik közepes minőségű valamivel összemixeljük. Önmagában persze a stílustöréssel semmi gond.

Huber Zoltán 2015.01.02. 19:07:46

@Beyonder: pont ez az, hogy nem közepes, de ha kinyújtják három egész estésre, akkor igen.

mondjuk ugye nincs olyan, hogy ha...a többiről meg hiába vitázunk, én nagyon élveztem a filmet te meg nem :) várom a listát :)