Budapesti Zsidó Filmfesztivál a Művész moziban

2014. november 21. 08:18 - filmvilág

Programajánló

zsifilogó.jpgTegnap este, a Kódjátszma című film zártkörű vetítésével elkezdődött a négy napos Budapesti Zsidó Filmfesztivál. A filmfesztivál célja, hogy minél sokrétűbb képet adjon az érdeklődők számára a zsidóság rendkívül színes, és a többség számára ismeretlen világáról, mai állapotáról. A program összeállításánál döntő szempont volt mind a nemzetiségi, mind a műfaji sokszínűség.

A filmek közül kiemelésre érdemes a Gett – Válólevél, amely egy válni készülő izraeli nő megpróbáltatásain keresztül mutat be egy férfiak uralta világot, amelyben a társadalmi konvenciók és merev vallási szabályok lehetetlenné teszik a szabad életet. A Gett szerepelt a 2014-es Cannes-i Filmfesztiválon, a júliusban pedig elnyerte a legjobb filmnek járó elismerést és a közönségdíjat a jeruzsálemi filmfesztiválon.

A Kaddis egy barátért német dráma, amely egy Berlinbe költöző palesztin fiú és egy orosz zsidó öregember nehezen induló és minden jel szerint bukásra ítéltetett barátságáról szól. Mindketten bevándorlók, mindketten próbálnak beilleszkedni és mindketten lázadnak valami ellen egy idegen országban.

A Délután is jó! 2013-ban a legjobb rendezés díját nyerte a Sundance fesztiválon. A sztori: A harmincas Rachel egy megfáradt és ellaposodó házasságban él Los Angeles jól menő részén. Egy szokatlan lépéssel felpörgetné szexuális életét, de az este nem várt fordulatot vesz: megismerkedik egy sztriptíztáncosnővel, aki nem csak az ő és férje életét forgatja fel, de barátaik és a helyi közösség előítéleteivel is meg kell küzdeniük.

A Mahler a kanapén különleges párkapcsolati dráma: Gustav Mahler felesége viszonyt folytat a kor ünnepelt építészével, Walter Gropius-szal. Mahler nem máshoz, mint Sigmund Freudhoz fordul segítségért.

Vígjáték is akad a mezőnyben: az argentin All In főszereplője Uriel, az elvált, profi pókerjátékos, aki nem csak az asztal mellett, de az ágyban is az éjszaka királya: már saját megítélése szerint is kényszeresen falja a nőket. Egy nap találkozik rég nem látott egykori szerelmével, minden megváltozik.

A fesztivál nem csak a Művész moziban zajlik: a program része a két tematikában indított Hosszúlépés városi séta is, ahol péntektől vasárnapig szakavatott vezetéssel híres filmforgatási helyszíneket, illetve elrejtett zsinagógákat kutathatnak fel a belvárosban az érdeklődők.

A fesztivál programjának része a Daazo.com-mal közösen indított rövidfilm-pályázat, illetve több kísérőprogram és beszélgetés.

A vetített filmek és egyéb programok részletes listája a www.zsifi.org oldalon található.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr386920259

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.