Hangoskodás a Nevem: Senki kapcsán

2014. november 10. 09:31 - Huber Zoltán

Audiokommentár

mst3kLOGO1.jpgÚjra szól a blog! A Vörös zsaru VHS-kedvence és az Alkonytájt vámpíros kult-klasszikusa után ismét audiokommentár készítésébe fogtunk, ám ezúttal elhagytuk a nyolcvanas éveket és földrészt váltottunk. Orosdy Dániel és Schreiber András kollégáimmal a legjobb spagettiwesternek között számon tartott, itthon is méltán népszerű Nevem: Senki megtekintése mentén beszélgettünk a műfajról, az alkotókról, illetve alaposan kitárgyaltuk magát a filmet is. A korábbi felvételeink tanulságait levonva nem próbáltuk videómegosztókon fellelhető másolatokhoz illeszteni a szöveget. Aki szeretné a jelenetekkel együtt követni a beszélgetést, az a magyar kiadású DVD-vel párhuzamosan megteheti, a huszadik másodperc környékén jelezzük, mikor kell megnyomni a play gombot. A mű ismerete természetesen előfeltétele az itt elhangzottak megértésének, de a hanganyag igény szerint letölthető, azaz bárhol, bármikor meghallgatható. Akit érdekelnek a filmmel kapcsolatos tudnivalók és érdekességek, illetve kíváncsi arra, miért kerül szóba többek között Odüsszeusz vagy Miki egér, az tartson velünk!

(Letölthető itt [regisztrációval] -- És itt [regisztráció nélkül])

Figyelem! Bár a szavak emberei vagyunk, filmekről elsősorban írásban szoktunk értekezni, az élő szó varázsa néhol a megszokottnál nyersebb megfogalmazásokhoz, elégtelenül kifejtett gondolatokhoz, tárgyi tévedésekhez vezetett. Büszkén vállaljuk, kezdő kommentátorok vagyunk, ám a felvétel készítése közben kitűnően szórakoztunk. Ha ebből az élményből sikerült átadnunk valamit az érdeklődőknek, a célunkat elértük!

Folytassuk vagy hagyjuk abba?! Kommentben várjuk a megjegyzéseket és észrevételeket, illetve az esetleges javaslatokat, mely filmmel, rendezővel, műfajjal kapcsolatban hangoskodjunk legközelebb!

9 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr366880089

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2014.11.10. 15:08:08

Mindenképpen folytassátok :) Amíg ilyen profin, felkészülten, hozzáértően kommentáltok, addig gyakorlatilag bármilyen téma jöhet. Nem gondolnám magam teljesen felkészületlennek spagettiwestern témakörben, tekintve hogy egyik kedvenc filmes korszakom, de így is rengeteg új infót tudtatok mondani. Magát ezt a filmet annyira nem szeretem, de nagyon érdekes volt ettől még ez a kommentár, sokkal jobb, mint a hivatalos dvdkre elkészített magyar kommentárok, bár ez azért nem valami nagy dicséret a részemről.
Szívesen meghallgatnék egy giallo- vagy Bava filmes kommentárt is tőletek.

scorsesefan 2014.11.11. 10:05:31

Vagy a Kommandó kommentárját, azt imádnám. :)
Amúgy csatlakozom, kiváló anyag.

Orosdy Dániel · http://danielorosdy.blog.hu/ 2014.11.11. 14:15:36

@Santino89: @scorsesefan: Köszönjük! :) A Kommandó felmerült már ötletként korábban is, de mivel egyelőre túlsúlyban vannak a 80-as években készült amerikai filmek az "életművünkben", biztosra nem merem mondani, hogy erre esik majd a választásunk. (A giallo-, Bava-vonal is izgalmas, ofkorsz.)

Thunderstick 2014.11.18. 21:40:22

Profi, felkészült munka. Így kell ezt. Következőnek a Drive-nak, vagy mondjuk a To Live and Die in LA-nek örülnék.

Orosdy Dániel · http://danielorosdy.blog.hu/ 2014.11.19. 17:34:23

@Thunderstick: Köszi! :) Az ötleteket köszi, nekem bejön mindkettő, előbb-utóbb kitaláljuk a következő filmet is, van miből választani:

giallo
Mario Bava
Kommandó
Drive
Élni és meghalni Los Angelesben.

Orosdy Dániel · http://danielorosdy.blog.hu/ 2014.12.14. 23:49:13

@Huber Zoltán: És akkor jegyezzünk fel egy magánlevélben érkezett javaslatot is: Az utolsó szolgálat (Hal Ashby). A javaslatok eddig tehát:

giallo
Mario Bava
Kommandó
Drive - Gázt!
Élni és meghalni Los Angelesben
Az utolsó szolgálat

Orosdy Dániel · http://danielorosdy.blog.hu/ 2015.05.25. 14:02:37

UPDATE:

giallo
Mario Bava
Kommandó
Drive - Gázt!
Élni és meghalni Los Angelesben
Az utolsó szolgálat
+
klasszikus sci-fi
Aranypolgár
James Dean-film
David Lynch-mozi

NewZ 2016.06.24. 10:15:09

Tetszett!Köszi.Hetente lesz adás??:-)

Orosdy Dániel · http://danielorosdy.blog.hu/ 2016.06.27. 19:43:06

@NewZ: Köszi! :) Megpróbáljuk legalább félévente összehozni az audiokommentárt, de podcastek gyakrabban vannak, ajánlom azokat is figyelmedbe:

filmvilag.blog.hu/tags/podcast