Szeretetapály - Tsai Ming-liang: Éljen a szerelem!

2014. október 30. 16:04 - filmvilág

Programajánló

Vive l'amour.png

A nagy filmszerzők monomániásak. Az új hullámosok szerzői kritikája állította fel ezt a kritériumot, s számomra az idő egyre inkább igazolni látszik érvényességét. Tsai Ming-liang-ról bizton állítható, hogy monomániás - ámde közel sem csak ezért nagy filmszerző. Az ő megszállottsága az emberi érzelmek kihűlése és az emberi kapcsolatok kiüresedése, a végtelen magány. A téma Bergman és Antonioni beérkezése óta hódít a filmvásznon, s bár nehéz kiélezettebben fogalmazni a modernizmus klasszikusainál, Tsai hőseinek sikerül meghaladniuk az emberi életek ötvenes-hatvanas években riadalommal érzékelt sivárságát. Ám nem azért nagy filmszerző a tajvani rendező, mert nyomasztóan beszéd- és kommunikációképtelen érzelmi páriákkal szembesíti a nézőt, hanem mert a humor és szomorúság, a remény és a kétségbeesés állandó mozgásban levő, törékeny egyensúlyát sikerült megteremteni egyedülálló poétikájával.

S hogy miből is áll ez a sajátos filmpoétika? Hosszú, statikus beállításokból, ahogyan a tajvani új film általában. A modern nagyváros siváran egyforma, lélektelen tereiből. A legszükségesebb mondatokra szorítkozó párbeszédekből, s a nyomasztó némaságból. A mindennapos tevés-vevésre és a testi funkciókra korlátozódó történésekből, amelyek váratlanul szélsőséges eseményeknek adják át a helyüket. A lassan kibontakozó jelenetek többségében hosszan késleltetetten, fojtottan ott munkáló bohózati humorból. Visszafogott színészi játékból, amely az érzelmek elnyomása ellenére pislákoló érzékiséget, szomorúságot és szeretetet leheletfinom árnyalatokkal, apró rezdülésekkel jeleníti meg. Tsai állandó színésze, Lee Kang-sheng ruganyos mozgásából, Buster Keatonhoz fogható kifejező arc- és testjátékából, hol vágyakozó, hol bánatos tekintetéből. A túlcsorduló érzelmeket megdermesztő tudatos ellenmozgásból. Ami ha megáll egy-egy pillanatra, elöntik a vásznat a könnyek.

Vive l'amour1.png

Tsai poétikája már a második nagyjátékfilm idejére kiforrott. A Vive l’amour (Éljen a szerelem! / Ai qing wan sui,) meghozta neki a velencei Arany Oroszlán-díjat, ami megnyitotta előtte a széles nemzetközi filmforgalmazás útját. Többek között a magyar filmforgalmazásét is. A művészfilm terén a ’90-es évek végén még szinte monopolhelyzetben lévő Budapest Film éles szemű beszerzői elkapták Tsai művészetének felívelő korszakát, így moziban láthattuk A folyót (1997), A lyukat (1998), majd jó pár év kihagyás után a zajos botránnyal kísért pornográf mesterművet, a Huncut felhőcskét (2005), de közben az életmű olyan fontos alkotásai kimaradtak a hazai mozikból, mint a sikert elindító Vive l’amour! (1994), a Hány óra van odaát? (2001) vagy a Nem akarok egyedül aludni (2006). Ezt a hiányt DVD-kiadások sem enyhítették: mindmáig nem jelent meg egyetlen Tsai Ming-liang-film sem a hazai DVD-forgalmazásban. Az internetes „alternatív forgalmazás” enyhítette a bajokat, így Tsai művészete – amennyire belátom a Pécstől Kolozsvárig elnyúló akadémiai terepet – részévé vált a magyar nyelvű filmes felsőoktatásnak. A mozivásznon megjelenő filmkép hatását azonban nem pótolja a számítógép képernyője által nyújtott mozgóképes élmény. A Tsai művészetéről alkotott mozis élményeinket jelentősen gazdagíthatja a Tajvani Filmklub következő vetítése, amelyen végre magyar moziban, méghozzá egyenesen a Nemzeti Filmszínházban, az Urániában láthatjuk a Vive l’amourt.

Tsai második nagyjátékfilmjében már a maguk kiteljesedettségében használta rendezői eszközeit, amelyekkel képes volt egymás után, sőt időnként egyszerre megszólaltatni a gyomorszorító szomorúság és az abszurd komikum érzelmi végleteit. Három ember éli az életét egyetlen lakásban, úgy, hogy sokáig nem is tudnak egymásról – s egyikük sem a lakás tulajdonosa vagy bérlője! Mindhárman kereskedők – a nő ingatlanközvetítő, az egyik férfi (Lee Kang-sheng) ügynök, a másik tolvaj és zugárus –, a szakmai hierarchia alacsony fokán álló munkásemberek, akik lótnak-futnak az utcákon, életet és halált tesznek pénzzé, miközben saját szerelmi életüket is a gyorséttermek mohón bekapott ételeinek szintjére szállítják le. Önmaguk érzelmi otthontalansága elől menekülve öltik magukra a ridegen üres idegen lakás falait, mintha beköltözhetnének más emberek hátrahagyott életébe. A két fiatalember és a csinos nő bohózati helyzetek sorát előidézve keringenek egymás körül és botlanak egymásba időről időre a zajos utcák, kifőzdék és irodaházak arctalan tereiben és a közösen használt luxuslakás szobáiban. S mire futja ezekből a találkozásokból? Gyors szexuális kielégülésekre és egy végtelenségig visszatartott szerelmi vallomásra. A kortárs filmben nem illik bergmani önmarcangolással házalni, a mélyen érzelmes Tsai-nál is folyton a komikum oldja a feloldhatatlannak tetsző magány gyomorszorító érzését. Csak néha nem a tévedések vígjátékán, hanem a sivár szerelmi életek láttán kínjában támad az embernek nevetni kedve.

Stőhr Lóránt 

Tsai Ming-liang filmje az Uránia Nemzeti Filmszínházban látható a Taiwan Movie Klub keretében november 4-én, kedden 18.30-kor. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztráció: www.mytaiwan.hu vagy movie@mytaiwan.hu 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr676849281

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.