Filmvilág blog

Charlton Heston, az örök Ben Hur

Szerző: Lányi János

2014. október 04. - filmvilág

heston.jpgCharlton Hestont ma is mindenki leghíresebb szerepével, a Ben Hurral azonosítja. Hiába játszott megszámlálhatatlanul sokféle karaktert, a bibliai hős örökre eggyé vált a nevével. Legotthonosabban bibliai,- és kosztümös szuperprodukciókban mozgott, de markáns, férfias külsejének köszönhetően a westernekben is rengeteg feladatot kapott. Csaknem félévszázados karrierje alatt jó hatvan filmben személyesítette meg az ideális, határozott, erős, kemény férfit.

Charles Carterként 1923 október 4-én, Evanstonban született és már gyermekkorától színész akart lenni. Chicagói rádióbemondóként kezdte a pályafutását, majd három évig szolgált a légierőknél. 1944-ben, leszerelése után megnősült, Lydia Clarkot vette feleségül. 1947-ben mutatkozott be a Broadway-n, az Antonius és Cleopatra egy kis szerepében. Karrierjét tévéfilmekben folytatta, majd a Jane Eyreben megformált szerepe felkeltette a híres hollywoodi filmcézár, Hal Wallis figyelmét, aki az álomgyárba szerződtette. 1950-ben, a Sötét városban debütált, közben színházban és TV-ben is játszott. A Paramount filmgyárban találkozott a legendás, idős rendezővel, Cecil B. De Mille-lel, s annyira összebarátkoztak, hogy Heston főszerepet kapott a rendező A világ legnagyobb látványossága (1952) című filmjében.

A siker egy csapásra ismertté tette. Filmszerepek sokaságával halmozták el, közepes westernekben és kalandfilmekben vált egyre népszerűbbé. Mielőtt eltűnt volna az átlagos produkciók sokaságában, ismét De Mille hívta filmezni. A Tízparancsolatban Mózes szerepét bízta kedvencére, és a világsiker 1956-ban, egyenesen a mozimennybe röpítette Hestont. Visszavonhatatlanul szár lett, Hollywood egyik büszkesége.

Újabb veterán rendező, William Wyler bízott rá fontos feladatot az Idegen a cowboyok között (1958) című emlékezetes Gregory Peck-westernben. A közös munka befejeztével a legjobb baráti viszonyban vált el Wylertől, és immár harmadszor állt De Mille utolsó alkotásában a kamerák elé. A kalóz megbukott, és a színész karrierje is válságba került.

heston-Ben-Hur.jpg

A Ben Hur (1959) a legjobbkor jött – William Wyler élete addigi legnehezebb feladata elé állította. Nagy riválissal állt szemben az előkészületek alatt: Kirk Douglas, az akkor már szupersztár színészóriás is pályázott a szerepre. Wyler azonban Heston mellett döntött, és a színész igazolta a belé vetett bizalmat.

A Ben Hur világsikert aratott, rekord mennyiségű, 11 Oscar-díjat gyűjtött össze, amelyből egyet Heston a „Legjobb férfi főszereplő”-ként vehetett át. Érdekes módon – pályája további négy évtizede alatt – mindössze három alkalommal sikerült megközelítenie a Ben Hur sikerét: az El Ciddel (1961), az Agónia és extázissal (1965) – ebben Michelangelót személyesítette meg –, valamint A majmok bolygója (1968) című nagy hatású sci-fi főszerepével.

hestonmajmok.jpg

Nem tudott, vagy nem is akart kitörni a pozitív hősök, szimpatikus karakterek meglehetősen egysíkú szerepköréből. De így is az amerikai nézők nagy kedvence maradt, aki késő öregkoráig ontotta a filmeket.

Hollywood egyik legszolidabb polgára két felnőtt gyermekkel büszkélkedhetett: Fraser és Holly közül fia a filmrendezői pályát választotta. A Filmszínészek Szövetségének egykori elnöke, Hollywood örök büszkesége Alzheimer-kórban szenvedett. Évei múlásával egyre ritkábban tűnt fel a vásznon, minden idejét családjának szentelte.

Az egykori, felejthetetlen Ben Hur 2008 április 5-én, 85 éves korában hunyt el. De rajongói emlékezetében örökké él.

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr326738927

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Flasztimill 2014.10.09. 17:10:42

"...minden idejét családjának szentelte." e mellett azért volt ideje '98-tól '03-ig a NRA (National Rifle Association) elnöki/főszószóló posztját betölteni, és a fegyverkorlátozás ELLEN szónokolni: "From my cold, dead hands!"

www.youtube.com/watch?v=WTdO-w3xnpw
süti beállítások módosítása