Az irányítás határain - Locke

2014. szeptember 22. 10:59 - Huber Zoltán

Best of 2013 - #17

grav.jpgSteven Knight változatos televíziós bérmunkák után a Gyönyörű mocsokságok és az Eastern Promises forgatókönyveivel bekerült a fősodorba, a Kolibri kód stáblistáján pedig már író-rendezőként tűnt fel a neve. Bevándorlók, bérgyilkosok, ügynökök – változatos témái ellenére a vászonra került életmű a határátlépés kulcsmotívumát variálja. Knight hősei akarva-akaratlan kénytelenek feladni az addigi életüket és e döntésükhöz még akkor is ragaszkodnak, mikor látszólag minden összedőlt körülöttük. A brit alkotó hősei sziklaszilárd morális kódrendszer mentén cselekszenek, a személyes meggyőződésük törvényszerű összeütközésbe kerül az őket befogadó hierarchikus szervezetek (katonaság, maffia, titkosszolgálat) írott-íratlan szabályaival. Knight második rendezése valóságos esszenciává sűríti az őt izgató kérdéseket, ezért a korábbiaknál sokkal univerzálisabb húrokat pendít meg. A Locke hatásos és átélhető drámája a maga konkrét és átvitt értelmében is azt példázza, hogy a megkezdett úton igenis végig kell mennünk, bármi történjék. A náthás mérnök magányos autózása iszonyú férfias parabola a kitartás és a következetesség fontosságáról, mely elsősorban mégis azért működik, mert a zseniális Tom Hardy ül a volánnál.

locke1.jpg

Knight nem a finom metaforáiról és gondosan elrejtett üzeneteiről híres, inkább a közvetlenebb hatásokban bízik. Az üzenet célba juttatása érdekében a vaskos közhelyektől sem riad vissza. Jason Statham első drámai szerepeként beharangozott Kolibri kód pontosan azért fordult igen gyorsan önparódiába, mert az alkoholista csövesből apácamentő mártírrá átvedlő veterán története papíron is rendkívül mesterkélt - és akkor még nem is érintettük a kopaszodó akciósztár hiteltelen játékát. A Locke hasonlóan ismerős panelekből áll össze és egy nem kimondottan valószerű alapszituációt bont ki, a végeredmény azonban magával ragadó. Hősünk egy rendkívül fontos építkezés felügyeletét otthagyva autóba ül és egy londoni kórház felé veszi az irányt, mert ezt diktálja az erkölcsi kódexe. A család és a hivatás hirtelen összeegyeztethetetlenné válnak a férfi belső értékrendjével, sőt, az eseményeket még a halott apa múltbeli tettei is befolyásolják. A Locke ebben a kibillentett létállapotban az új egyensúly lehetőségére kérdez rá és a megoldás módjait kutatja.

A behatárolt helyszínen, egyetlen szereplővel játszódó történetek mindig is izgatták az alkotók fantáziáját. A filmesekét különösen, a színházzal ellentétben ugyanis a mozi a tér- és időváltások végtelen lehetőségével nyűgöz le, a szigorú önkorlázotás nemes kihívás. A telekommunikáció fejlődése némileg megkönnyítette a minimalista monodrámák létrehozását, a (mobil)telefonok megjelenésével tulajdonképpen bármilyen irányba kinyitható a sztori. A másfél órás, valós időben mutatott autózás során hősünk folyamatosan kapcsolatban van a külvilággal, hol a munkatársaival beszél, hol a feleségét és a gyerekeit hívja. Knight a szépen kacskaringózó párbeszédeivel több szálat indít el, hatásosan adagolja az információkat és ügyesen építi a feszültséget. A főhős problémáit lépésről-lépésre ismerjük meg, a jelleme fokozatosan tárul fel előttünk. A hívásokkal párhuzamosan kirajzolódnak az életét tartó pillérek, melyek most kénytelen ledönteni.

A film szimbólumrendszere nem túl cizellált, az autópálya, a betonos alapozás és a kormánykerék banális hasonlatok, az apja szellemével perlekedő fiú vaskos panel. Már maga az alapszituáció is erősen teátrális, nyilánvalóan nincs olyan ember, aki a hirtelen felmerülő személyes és szakmai problémáit egyszerre, ráadásul telefonon szeretné megoldani. Knight természetesen kivonatol és egy rendkívül szélsőségesre formált helyzet drámai lehetőségei érdeklik. Hogy ez végül messze több lehet egy steril alkotói kísérletnél vagy egy csavaros gondolatkísérletnél, az elsősorban Tom Hardy érdeme. A zseniális angol színész láthatóan imádja a szokatlan feladatokat és mindig bravúrosan oldja meg őket. Visszafogott, minimalista játéka most is tökéletes, egy-egy pillantása és gesztusa képes hitelesíteni a kimódoltabb írói megoldásokat. Hardy játékát a rendező álomszerű vizuális világgal húzza alá. Az autó belső kijelzői, a tovasuhanó külső fényforrások tükröződnek, higanyszerűen változnak és neonba áztatják a jeleneteket, megidézve a Gengszterek sofőrje és az onnan sokat merítő Drive képeit. A Locke kétségtelenül az idei év egyik meglepetése, Tom Hardy pedig újabb lehengerlő alakítással kényeztet minket.

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr26711043

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Beyonder 2014.12.28. 00:49:47

Ez tényleg rendben volt, csak az apa szellemét kellett volna kihagyni a sztoriból. :(

Huber Zoltán 2014.12.28. 21:38:35

@Beyonder: ja, azokkal a monológokkal még Hardy sem tudott csodát tenni és még ő sem, akkor tényleg senki