The House by the Cemetery - A temetőre épült ház

2014. szeptember 19. 10:36 - Orosdy Dániel

Filmek az alsó polcról - különkiadás

Quella villa accanto al cimitero. Olasz, 1981. Rendezte: Lucio Fulci. Producer: Fabrizio De Angelis. Forgatókönyv: Elisa Briganti, Lucio Fulci, Giorgio Mariuzzo, Dardano Sachetti. Fényképezte: Sergio Salvati. Speciális effektek: Giannetto De Rossi. Zene: Walter Rizzati, Alexander Blonksteiner. Szereplők: Catriona McColl, Paolo Malco, Ania Pieroni, Giovanni Frezza, Silvia Collatina és mások.

Lucio Fulci elsősorban zombifilmek rendezőjeként híresült el, ami az életművére alaposabb pillantást vetve finoman szólva is furcsa: az imdb.com adatbázisa szerint a kb. 56 mozi- és tévéfilmet (társ)rendezőként jegyző Fulci bár valóban sok horrort forgatott, a szó szoros értelmében véve zombikat (fő)szerepeltető filmjeinek száma mégis csekély.

A „Lucio Fulci” név és a zombihorrorok erőltetett összekapcsolása persze nem minden alap nélküli: a rendező leghírhedtebb filmje és legzajosabb sikere a találó című Zombi volt. Ennek sikere után kezdték George A. Romero mellett a „klasszikus” (valójában nagyon is modern, de alműfajként először önállósuló) zombifilmek másik koronázatlan királyaként – vagy épp hercegeként, amerikaiak esetén pedig tehetségtelen trónbitorlóként – emlegetni. A fantasztikum és borzalmak iránt korábban is érdeklődő rendező ekkor jegyezte el magát végleg a zsánerrel – bár egyesek szerint ez a frigy valójában inkább kényszerházasság volt.

Címe alapján a The House by the Cemetery (nem hivatalos magyar címén „A temetőre épült ház”) Fulci talán legbecsapósabb filmje. Mielőtt közelebbről utánanéztem volna a történetnek, meg voltam róla győződve, hogy a temető természetesen a zombik melegágya, akik-amik első adandó alkalommal megindulnak a szerencsétlen fekvésű ház lakói ellen. Nagyobbat nem is tévedhettem volna, ráadásul többé-kevésbé ugyanezt a sztorit már megfilmesítette az a bizonyos Romero Az élőhalottak éjszakája címen 13 évvel korábban…

A The House by the Cemetery Fulci egyik legismertebb filmje, de csak a legnagyobb jóakarattal nevezhető zombifilmnek. Fontos szerep jut benne ugyan egy halni kevéssé akaró személynek, és borzalmakból sincs hiány, de élőhalottakról, pláne tömegesen felbukkanó zombikról nem beszélhetünk. Amit helyette kapunk az inkább valahol a Kubrick-féle Ragyogás, Edgar Allan Poe és H. P. Lovecraft horrortörténetei, Mary Shelley Frankensteinje, valamint a Tobe Hooper-féle Texasi láncfűrészes mészárlás metszetében keresendő. Hogy a Fulci filmjeihez könnyen kapcsolható „szürreális” és „zavaros” jelzők ismét értelmet nyerjenek, kapunk még Halloween-idézetet, némi konyhapszichológiát, házassági válságot és egy gumidenevért is.

A The House by the Cemetery sokak szerint rendezőjének egyik legjobb filmje. Ezzel a kijelentéssel persze lehet vitatkozni, az viszont valószínű, hogy ez a film vonultatja fel a legtöményebben a horrorrendező Fulci tipikus fogásait. Vizuális szempontból (ami ebben az esetben a döntő szempont) a Zombi és főleg A pokol hét kapuja meggyőzőbbek ugyan, mégis itt található meg kikristályosodott formában mindaz, ami miatt Fulci egyéni stílusú alkotó, és nem egy full-extrás Bruno Mattei vagy egy lebutított Dario Argento.

A Fulci-style fő összetevői a The House by the Cemetery alapján a következők:

Zoom. Ha kell, ha nem. Közelítés az ablakra, az ajtóra, az arcra, a szemre, a sebre, a torz végtagokra, a keresztekre. Lassú és gyors zoomok amire csak lehet. Zoom a zoomra, ha egy mód van rá (egy másik híres horror-auteur, Mario Bava is imádta a zoomlencsét, ahogy általában az olasz rendezők nagyon kedvelték ezt az eljárást hetvenes évek táján, pl. Sergio Leone is gyakran alkalmazta.)

Premier plánok és szuperplánok tömegei. Mindig arra, ami érdekes, azaz lehetőleg az emberi arcra (ennek nagyobb mestere sohasem lesz az említett Sergio Leonénél, aki Fulci egyik régi kollégája volt a pályakezdés éveiben) és a gusztustalan részletekre (ami már tagadhatatlanul Fulci területe).

Mélység-közelség-élesség veszett variálása. Ezt is megértük: utalás Orson Wellesre és az Aranypolgárra egy Lucio Fulci-film kritikájában! Aminek az alapjait Welles Greg Tollanddel lerakta az említett klasszikusban 40 évvel korábban, azt Fulci itt csúcsra járatja. (…) Kedvence az előtérben álló arcról a háttérben lévőre történő élesítés, illetve ennek fordítottja. Néha ezt szembenéző arccal és profillal játssza meg, ami már bergmani kategória (egy újabb rendező, aki nem szokott előfordulni Fulci-film kritikájában!).

Színvilág. A Zombi sárgás-világos, a Túloldal vöröses-feketés, a The House by the Cemetery barnás-szürkés. A filmek és látványuk különbözik egymástól, mégis nyilvánvaló, hogy ugyanannak az embernek a képi fantáziája alakította őket. Sergio Salvatinak köszönhetően A pokol hét kapuját és a The House by the Cemetery-t belengi a gótikus hangulat. Előbbinél a pokol „hagyományos” színeihez alkalmazkodva a vörös dominál, utóbbinál a gyász színekhez igazodva a fekete, szürke és az őszi levelek barnasága.

Belsők. A pokol hét kapuja belsői halványan már éreztették, hogy Fulci szeret színházasdit játszani a nézővel. A The House by the Cemetery-nél már egyértelmű a dolog: a gondosan felépített díszletek mintha összenyomnák a bennük mozgó színészeket, ezzel gyakran színpadi jelleget kölcsönöznek a jeleneteknek. (Különösen jól látható ez annál a résznél, amikor az ingatlanügynök bús véget ér az üres, sötét házban.) A Cinecittà belsői lehetőséget adtak volna a rendezőnek életszerűbb jelenetek forgatásához is, de Fulci nem élt ezzel.

A hangulat és a képi világ tehát Fulcinak, Salvatinak és Vincenzo Tomassi vágónak köszönhetően adott. Most jön a rizikós rész: Dardano Sacchetti, Elisa Briganti és a forgatókönyvük.

Zombik ugye nincsenek a filmben, de semmi gond. A temető rejt ugyan valakit (valakiket), de a hangulatos bevezető után (amely egyszerre idézi a Halloweent és a Wes Craven-féle The Hills Have Eyes-t) a középpontba egy család kerül, méghozzá egy tipikus diszfunkcionális család.

Magáról a történetről (azaz inkább az események sajátos alakulásáról) hosszasan lehetne írni, de sok értelme nincs – se a történetnek, se a leírásának. A Boyle család (Boyle, a Feleség és az Idegesítő Kisgyerek) küzdelme a pincében lakó Frankenstein-szerű teremtménnyel (aki ezúttal egyszerre alkotó és teremtmény) lehetne egy okos pszichológiai elemzés tárgya, ha a sztori némileg konkrétabb és kevésbé hatásvadász lenne, de sajnos a forgatókönyvírók nem tudták – vagy akarták – összekötni a jeleneteket/gondolatokat, ezért a végeredmény egy nagy, érthetetlen katyvasz. A legabsztraktabb értelmezéstől eltekintve (mely szerint az egész film csak az Idegesítő Kisgyerek fantáziájában játszódik le) minden más interpretáció ellentmondásokba ütközik.

A távolról egy Lovecraft-novellát követő történet ugyanis még A pokol hét kapujánál is zavarosabb. Míg a Zombi esetében a szerzők inkább homályban hagyták a történet mozgatórugóit, itt a film végére szinte kevesebbet értünk és tudunk, mint az elején. Ki a hirtelen feltűnő bébiszitter és milyen viszonyban volt Boyle-lal? Maga Boyle milyen viszonyban volt az előző lakóval (egyben volt kollégájával)? Miért él feszültségben a házaspár? Boyle mennyit tudott a beköltözéskor a házról? Miért tűnik később úgy, hogy sokkal kevesebbet tud a ház titkáról, mint eleinte? Ha Dr. Freudstein egy évszázada mást sem csinál, mint pókként lesi az áldozatait, miért nem kutatta át soha senki a házat pincétől padlásig? Ha mégis felfedezték őt már korábban is, miért nem tettek ellene valamit? A szörny nyomait készségesen eltüntető bébiszitter miért sétál le a pincébe meghalni? A Freudstein-ház körüli veszélyt sejtő ingatlan-ügynöknő miért látogat minden különösebb ok nélkül éjjel, egyedül a házba? A nyitójelenetben kinyírt fiatalok senkinek sem hiányoznak?

Ilyen lényegbevágó kérdésekre jogosan várhatnánk választ, de ha még ezerszer nézzük is végig kockánként a filmet, akkor sem leszünk okosabbak. A Fulci-filmek nem a félelmetes logikáról és tökéletes forgatókönyvről ismeretesek. Sokkal érdekesebb viszont mindaz, amiből az alkotók az ötleteiket merítették.

A szőke gyerek figurája Kubrick Ragyogásából került át, csakhogy Giovanni Frezza Danny Lloyddal ellentétben nem különösebben tehetséges, ráadásul az angol szinkronhangja is borzalmas. A Kubrick-filmből származhatnak talán a ház környékén felbukkanó szellemek is (a kisgyerek barátja és annak anyja mint túlvilági lények furcsa módon az egészen más jellegű Hatodik érzéket juttatják az ember eszébe). Fulci egy interjúban ugyan kifejtette, hogy nem szereti a Ragyogást, mert nincsenek benne érzelmek (ami valahol jogos kritika), ennek ellenére biztosan hatottak rá valamelyest King, Diane Johnson és Kubrick ötletei.

A mesterséges lényt építő orvos-tudós természetesen a Frankenstein és Lovecraft öröksége. A Freudstein név az öreg Zsigmond vezetékneve egy tipikusan zsidó eredetre utaló kiegészítéssel, egyben nyilvánvaló utalás a Frankensteinre.

Freud nyomán némi konyhapszichológiát is beleerőszakoltak a filmbe, ami ez esetben szó szerint értendő: a Dr. Freudstein lakhelyéül szolgáló pincébe vezető ajtó ugyanis a konyhából nyílik. Egy interneten olvasható kiváló elemzés hosszasan taglalja a lehetséges és tényleges freudi utalásokat a kulcs, ajtó, kés motívumoktól kezdve a házaspár és szerető (?) problémájáig, de ez inkább csak érdekes gondolatkísérlet, a The House by the Cemetery komoly pszichológiai megközelítéssel minden bizonnyal értelmezhetetlen.

A nyitójelenet ajtóra szögezett hullája a Halloweenból lehet ismerős, de látható volt egy hasonló epizód Wes Cravennek A texasi láncfűrészes mészárlást koppintó The Hills Have Eyes-ában is. Apropó Texas és láncfűrész! Dr. Freudstein pincéjéről különösebb nehézség nélkül asszociálhatunk Bőrpofa elegánsan berendezett nappalijára.

Egyesek (főleg amerikaiak) az Amityville-sorozat első része, A rettegés háza hatását vélik felfedezni Fulci filmjén. Ez a két évvel korábbi mozisiker sok szempontból emlékeztet ugyan a The House by the Cemetery-re (család, beköltözés, szellemek, horror), de a téma hasonlóságától eltekintve nem sok rokonság van a két alkotás között. (Fulci állítása szerint egyébként az ő filmjéből Steven Spielberg és Tobe Hooper nem sokkal később bemutatott Poltergeistje táplálkozott.)

Lucio Fulci életművében ez a film a lezárását jelentette valaminek. A Fabrizio de Angelis producerrel kialakított termékeny és eredményes együttműködés 1982-ben véget ért. A ’79-es Zombi után közösen készített filmek megerősítették Fulci pozícióját horror-auteurként, de az ötödik, Manhattan Baby című Fulci – De Angelis mozi katasztrofális bukásnak bizonyult, később pedig a – relatíve – tőkeerős producer hiánya, illetve a piacnak megfelelni képtelenség tönkrevágta Fulci karrierjét. Minden hibája ellenére is a The House by the Cemetery maradt az egyik utolsó igazán emlékezetes Fulci-film.

Lucio Fulci filmjeit nézve a "horror mint rossz érzés" nem mindig azért alakult ki bennem, mert amit látok ijesztő, félelmetes, undorító, esetleg minőségileg rossz (előfordul sajnos), hanem mert érezni a képeken, hogy aki ezeket rendezte, filmmaker volt a szó klasszikus értelmében, és ezzel a képalkotó tehetséggel éri el a kívánt hatást. Fulci nem reklámfilmeken és videóklipeken tanulta a filmkészítést, kijárta azt az iskolát, amelyet a generációja óta senki: még az új hullám előtt, a nagy olasz mesterektől tanulta a szakmát, minden területével megismerkedett a filmkészítésnek, minden műfajba belekóstolt és lehetősége volt sikertelen filmeken csiszolni a képességeit a nagy áttörés előtt. Ez a szakmai háttér látszik meg szinte minden filmjén és teszi őket egyedi élménnyé.

A The House by the Cemetery-t nem az eredeti és tökéletesen felépített történet, vagy a ragyogó színészi alakítások teszik érdekes, értékes filmé (hiszen ilyesmiről csak jelentős megszorításokkal beszélhetünk), hanem az alkotói jelenlét a kamera túlsó oldalán.

Az írás első változata a Sokk Magazin online folyóiratban jelent meg, sokezer webévvel ezelőtt. A szerző azóta egy könyvben is megemlékezett Lucio Fulci munkásságáról. Bővebben: itt.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr966652487

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.